Hirdetés

Hamarosan újranyithat a parajdi sóbánya

Egy hete biztonsági okokból bezárták a parajdi só­bányát. A munkálatok gőz­­erővel zajlanak, hogy is­mét biztonságos és látogat­ható legyen a föld alatti lé­tesítmény.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 4 perc
Hamarosan újranyithat a parajdi sóbánya
Új meder a pataknak. Megoldást vájnak Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság

Javában zajlanak a munkálatok a Korond-patakon, ahol a parajdi sóbánya és a Maros Vízügyi Igazgatóság szakemberei a víz szabályozott elvezetésén dolgoznak. Mint ismert, május 15-én biztonsági okokból ideiglenesen bezárták a sóbányát, mert az esőzések következtében a Korond-patakból víz szivárgott be. 

– Három csővezetéken keresztül elterelték a patak folyását a veszélyeztetett részekről, ezzel biztosították az alatta elterülő tárnákat. A szakemberek befejezték a hétvégén a meder gyűrűzését, ki is próbálták, illetve egy pótmedret is kialakítanak, hogy nagyobb esőzés esetén ide tudják terelni a vizet, amit a vezetékek nem tudnak elvezetni

– tájékoztatott Nyágrus László, Parajd község polgármestere. Hozzátette, a munkálatok a szakemberek szerint jó ütemben haladnak, és ha az időjárás is kedvezően alakul, akkor a hét végén, a jövő hét elején ismét megnyílhat a sóbánya.
A polgármester szerint a bánya bezárása nemcsak a községre, hanem az egész Sóvidékre hatással van, a legkisebbtől a legnagyobb vállalkozásig mindenkit negatívan érint. Ugyanakkor kiemelte Antal Lóránt szenátor segítségét, aki egyeztetett a szakhatóságokkal, hogy a problémát a lehető legrövidebb idő alatt orvosolni lehessen. A parajdi sóbánya állapotát a Hargita megyei és a helyi vészhelyzeti bizottságok is kiemelt figyelemmel követik. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Látnivalóban gazdag vidék

A Sóvidék–Hegyalja Turisztikai Egyesület vezetője, Moldován László szerint a bánya leállása miatt a kötelékükbe tartozó szállásadók az elmúlt időszakban nem tapasztalták a foglalások lemondását, ám arra volt példa, hogy a tervezett hat nap helyett csupán négyet maradtak a vendégek. A nyári időszakra vonatkozóan mindeddig nem voltak foglalás-visszamondások, igaz, a Covid-járvány óta óvatosabbak a turisták, kevésbé jellemző, hogy hosszú távra, előre foglalnak.

– Már nem jellemző, hogy év elején lefoglalják a nyaralást, inkább biztosra mennek, és csupán a tervezett dátum előtt néhány héttel foglalnak. Akik azonban nem bízzák a véletlenre, azok körében sem tapasztaltunk visszamondásokat

– ismertette a szakember. A sóbánya tavalyi leállása sem okozott jelentős visszaesést a szállásadóknak a statisztikák szerint. A sóvidéki turizmus alapja és mozgatórugója a sóbánya, ám mostanra annyi más látnivaló és programkínálat várja az érdeklődőket, hogy bőven van miből választani.
A Visit Harghita is a só­vidéki turizmus segítségére sietett, és számos programajánlatot kínál mindazoknak, akik kénytelenek újratervezni a vakációjukat a bányában zajló javítások miatt. Oldalukon arra hívják fel a látogatók figyelmét, hogy Parajd nemcsak a sóbányából áll, hanem megannyi természeti csoda, látnivaló és programkínálat van, amelyeket érdemes megnézni.

Használható a wellnessközpont

Mint arról beszámoltunk, fél év leállás után március végén ismét megnyitotta kapuit a parajdi Wellness Központ. A teljesen felújított létesítmény számos szolgáltatással várja a pihenni, gyógyulni vágyókat. Vágási Levente igazgató szerint a bányánál tapasztalt meghibásodások, vízszivárgások, illetve munkálatok egyáltalán nincsenek hatással a wellnessközpont gyógyító vizére, mivel egy teljesen más forrásból kapják a termálvizet.

– Biztonságosan használ­ható a termálvizünk, az Alsó­só­falva felé vezető út másik oldalán található ez a forrás, így nincs kitéve semmilyen szennyeződésnek

– fogalmazott. Hozzátette, a nyitás óta eltelt közel két hónap alatt nagyon sok vendégük volt, a számok megegyeznek az elmúlt év hasonló periódusában jegyzettekkel. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!