Mivel a csendőrök lezárták a Bánya utca egy részét, és senkit nem engednek a veszélyeztetett zóna közelébe, a wellnessközpont is bezárt. A Sóhát egyik magaslatáról morajlás és tompa robajok hallszanak: a lakosok, tűzoltók és a sajtó képviselői sorra adják egymásnak a kapukilincset azon a területen, ahonnan a Sószoros nyugati része látható. Az utcán alig járnak emberek, aki hajlandó szóba állni a sajtósokkal, csak kiábrándultan és lemondóan közli: „Parajdnak vége.”

Az egyik vendéglátó egységben mondják: tavaly ilyenkor húsz alkalmazottjuk volt, annyi látogató vette igénybe étkeztetési szolgáltatásaikat, hogy külön egy személyt a tányérok leszedésére kellett alkalmazniuk, most csak hárman vannak. Az italos hűtőik látszólag kiürültek, úgy látják, hogy értelmetlen is lenne feltölteni azokat, mert nincs vásárló. Időközben megérkezik egy tűzoltó, hogy vegyen két menüt, mondják: ez ma az első rendelés. Próbáljuk megszólaltatni az egyik evakuált személyt, magába roskadva üldögél egy padon – nem nyilatkozik. A községben érezhetően uralkodik az embereket elöntő gyász és a kilátástalanság: senki nem tudja még, hogyan tovább.