Bővül a központ
Belátható időn belül új épületben folytathatja tevékenységét a kisgalambfalvi Három Galamb Egyesület, a fogyatékkal élő fiatalok nappali foglalkoztatását végző civil szervezet 2023 óta működik, jelenleg 11 fiatal fejlesztéséről gondoskodnak, de az új központ elkészülte után közel 30 személyt tudnak majd fogadni.
Filipov-Soó Zsuzsa, a kisgalambfalvi Három Galamb Egyesület vezetője a Hargita Népének elmondta, tizenkét, 18 és 35 év közötti fogyatékkal élő fiatalt tudnak jelenleg fogadni, akikkel napi hat órában foglalkoznak.
A tizenegy foglalkoztatott fiatal Udvarhelyszék hét településéről jár az egyesülethez, őket minden reggel az egyesület munkatársai szállítják autóval lakóhelyükről a foglalkoztató központba, majd délután haza.
A fogyatékkal élő fiatalok egyénre szabott foglalkozásokon vesznek részt, szőnek, nemezelnek. Az általuk készített termékeket évente adventi vásárokon szokták adományokért cserébe értékesíteni. Emellett az egyesületnek van egy organikus kertje, ahol a kertészkedést gyakorolják.
Az egyesület Kisgalambfalván, a helyi református egyház régi kántorlakjában működik, ám rendelkeznek egy 75 áras területtel, ezen felújítottak egy régi kisházat, ami irodaként és egyéni terápiák számára alkalmas helyként funkcionál.
Hosszú ideje tervezik egy új központ építését, egy olyan épületét, amelyben elférnek, és ahol több fiatalt is tudnak fogadni, most pedig végre látszik a befektetett munka eredménye, hiszen év végére elkészül az új központ. Az új épületben három terem lesz, egyikben konyhai tevékenység, a másikban kézműves-foglalkozások, a harmadikban különböző terápiák fognak zajlani. Ez az épület alkalmas lesz akár 30 fiatal befogadására is.
A központ vezetője elmondta, az épület emelése során a kisebb támogatásoktól haladtak a nagyobbak felé, az alap öntését egy németországi alapítvány támogatta, majd sikerült elnyerni egy kétmillió lejes pályázatot a Munkaügyi Minisztériumtól, amihez hozzátettek még egymillió lejt németországi forrásokból. Ezekből az összegekből készülhet el az épület és a műszaki felszerelés, viszont még szükség van 250 ezer lejre a berendezés megvásárlásához és az esővíz-elvezető rendszer építéséhez. Az épületet már befödték, jelenleg a belső szigetelések, a villanyvezetés, tetőablakok beszerelése zajlik. Bíznak benne, hogy év végére elkészül az új létesítmény. Mivel reményeik szerint jövőtől nagyobb kapacitáson működhetnek, ezért megnyitották a várólistát, várják a 18 és 35 év közötti, udvarhelyszéki, fogyatékkal élő fiatalok jelentkezését Filipov-Soó Zsuzsa központvezetőnél, a haromgalamb@gmail.com e-mail címen vagy a 0756–855797-as telefonszámon.