„Az EU-s forrásokat nem veheti el a kormány”
Lezárta 2014–2020-as finanszírozási időszakát a Sóvidék–Hegyalja LEADER Egyesület: a kiértékelőn visszaidézték a helyi akciócsoport indulását, az első évek munkáját, illetve bemutatták a megvalósított pályázatokat.
Kiértékelő záróeseményt szervezett a Sóvidék–Hegyalja LEADER Egyesület a 2014–2020-as programozási ciklusról, ahol beszámoltak az elmúlt időszakban, az egyesülethez tartozó önkormányzatoknak, a civil szférának és a vállalkozásoknak nyújtott támogatásokról. A Sóvidék–Hegyalja LEADER-térséghez nyolc Hargita megyei község tartozik: Farkaslaka, Korond, Parajd, Oroszhegy, Zetelaka, Székelyvarság, Máréfalva és Fenyéd, valamint Maros megyéből Szováta – az előző programozási ciklusban mindegyik település pályázott a LEADER által biztosított fejlesztésekre.
Az eseményen Bíró Barna-Botond megyeitanács-elnök, a Sóvidék–Hegyalja LEADER Egyesület elnöke kiemelte, ahhoz, hogy a helyi akciócsoport sikeresen tudjon lezárni egy pénzügyi ciklust, az kellett, hogy legyen a közösségnek egy olyan érdekképviselete, amely pontosan értette, mi a LEADER-nek a legnagyobb előnye: az, ami semmilyen más európai uniós pályázat esetében nincs meg, éspedig hogy a helyi specifikus helyzetekre válaszokat tud adni.
– A LEADER akciócsoportokra, ezekre a finanszírozásokra nagy hangsúlyt kell fektessünk a következő időszakokban is, egyrészt azért, mert sajátságos helyzeteinkben ez tud adni egyértelmű választ, másrészt azért is, mert az országos pályázatok ebben a bizonytalan helyzetben teljesen kiszámíthatatlanok. Egy dolgot biztos nem tud elvenni a román kormány, ezek a regionális alapok, az európai uniós források
– fogalmazott az egyesület elnöke.
A 2014–2020-as fejlesztési időszakban a Sóvidék–Hegyalja LEADER Egyesület negyvenkét pályázatot valósított meg, a pályázatok összértéke 2,59 millió euró. Farkaslaka községben a helyi önkormányzat munkagépek vásárlására, valamint a sportcsarnok biomasszás és napenergiás fűtésrendszerének bevezetésére pályázott. Korond községben munkagépeket és mentőautót, Parajdon munkagépeket és traktort vásároltak, Oroszhegyen mesterségek házát építettek. Máréfalván székelykapu-faragó műhely felszerelését, munkagépek vásárlását és multifunkcionális központ felszerelését valósították meg, míg Fenyéden szintén tűzoltóautót és munkagépeket vásároltak. Zetelakán a Sóvidék–Hegyalja LEADER Egyesület támogatásával valósulhatott meg a kultúrcsűr, míg Székelyvarságon a biomasszás és napenergiás fűtésrendszer bevezetését támogatták. Emellett az egyesület által az említett településeken több magánvállalkozás is támogatást nyert el, a támogatási összegekből vásároltak földmérő, fotótechnikai és nyomdaipari eszközöket, faaprító gépet, filmstúdió-felszerelést, marógépet, oxigénkoncentrátort és különböző informatikai berendezéseket, szoftvereket. A LEADER Egyesületnél készülnek a következő fejlesztési ciklusra, szeptemberben indulnak pályázati kiírásaik.

