A templom teljes felújítása a cél

Székelyszenttamás egy kis település, Székelyudvarhelytől mindössze 5 km-re. A lakosok több mint 90 százaléka katolikus, ám a hívek száma így is alig haladja meg a száz főt. Néhány évvel ezelőtt elkezdték templomuk renoválását felújítását, és évről évre, lassan, de biztosan haladnak a teljes felújítás felé.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
A templom teljes felújítása a cél
Megújult a torony. Réz váltotta a bádogot Fotó: Hadnagy Éva

Néhány évvel ezelőtt a templombelsővel kezdődött a szé­kelyszenttamási római katolikus templom korszerűsítése, mára azonban szinte teljes egészében megújult. Kezdetben felújították a sekrestyét, kicserélték a szentély padlózatát, újrafestették a belső teret. Tavaly a Magyar Kormány támogatásával a templom tetőszerkezetét cserélték ki, idén pedig folytatták a munkát, és a tornyot is felújították. László István plébános szerint a hívek határozott igénye volt, hogy az addig bádoggal borított templomtetőt cserepekkel, a tornyot pedig rézlemezekkel borítsák. A munkálatok augusztusban zajlottak, kicserélték a torony faszerkezetét, a toronygömböt, felújították a villámhárítót és időkapszulát is elhelyeztek benne az utókor számára, így mára szinte teljes pompájában tündököl az épület. 

– Ötven évvel ezelőtt volt legutóbb felújítva a torony, ezért a mesterek szerint nem volt éppen olyan rossz állapotban a faszerkezet, de azért így is időszerű volt a felújítás

– vélekedett a plébános. Hozzátette, a teljes felújítás jelentős részén túl vannak, még a templom padlózatát és a padokat szeretnék kicserélni a jövőben, illetve a fűtés problémájának megoldása is hátravan.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A templom teljes felújítása a cél

– A templomunkban jelenleg egyáltalán nincs fűtés, ami elég kellemetlen a hidegebb hónapokban. Szeretnénk központi fűtést, egy kazánházat építeni és fűtőtesteket felszerelni, hogy javítsuk a hívek komfortérzetét, de erre előbb megfelelő támogatási forrásokat kell találjunk

– ismertette. Az eddig elvégzett munkálatok értéke több millió lej. A székelyszenttamási hívek száma alig százra tehető, azonban a főesperesi kerület egyik legrégibb egyházközsége. Filiaként Ülke és Tibód is hozzátartozik. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!