Az 1351 méter magas Pogány-havas a Csíki-havasok középső része, csúcsáról pazar panoráma nyí­lik: szemben a Hargita-hegy­ség nyúlik el, a mélyben a Csíki-medence, ha kipillantunk oldalra, még a Csíkszereda–Gyimesbükk vasútvonal lát­ványos viaduktját, a Karakó völgyhidat is befoghatjuk, a Hagymás-hegység is feltűnik, s a szépvízi víztározó tükre is megcsillan, ha tiszta időben nézünk körbe. Ha megfordulunk, a Csíki-havasok gerincén, további csúcsain fut végig a tekintetünk.

A Pogány-havas könnyedén elérhető a Fügés-tetőről, ha Szépvíz irányából ér­ke­zünk, balra, egy szekérúton induljunk el. Az út nem hosszú, nem megerőltető, és olyan szép, hogy aki nem immunis a természeti látványosságokra, minden percét élvezni fogja. Járható minden év­szakban, de tavasszal és ősszel a legszebb.

Zöld legelők, fenyők és ke­vés lombhullató, igazi havasi táj vesz körbe, miközben rá­látunk a mély völgyekre és azokra a jellegzetes gyimesi hegyoldalakra, ahol – mint egyszer egy kedves barátom megjegyezte – a tehenek is mint­ha térdelve legelnének. Ez a hely egy ingyenes botanikus kert, egy helyen ennyi nö­vényritkasággal, gyönyörű vi­rággal ritkán lehet találkozni. A tavasz felülmúlhatatlan eb­ből a szempontból, nyárban valóságos csodakert, és meg­van a varázsa annak is, amikor már deres a táj, de az elszáradó fűből még kivillan az őszi tárnics intenzív kékje.

Kora tavasszal sáf­rány­mezők fogadják a kirándulót, nekünk idén a tátogó kökörcsin virágzását sikerült teljében találni, de nyílt már a tavaszi tárnics, a sudár kankalin, a gyepes nőszirom is. Aztán kö­vetkezik a kosborok, a nárciszlevelű szellőrózsák és egyéb szépségek ideje, sőt, olyan ritkaságok is találhatók itt, mint a Boldogasszony papucsa. Sok esetben védett növényekről van szó, tehát mindent a szemnek és a ka­merának, de semmit a kéznek! Nem kell ahhoz botanikusnak lenni, hogy a természetekdvelő ember elbóduljon ekkora vál­tozatosság, ennyi szépség láttán. 
Leereszkedve a Pogány-havasról, tehetünk egy oda-vissza kb. 6 kilométeres ki­térőt a Szép-havas irányába is. A szépség, a szinte már mágikus csend és nyugalom velünk marad. Érintve a Récéd és Lapos-havas oldalait, majd egy menedékkunyhót, egy kisebb kapaszkodó után érünk fel az 1341 méteres csúcsra, ahol a látvány kárpótol a fáradságért: kis kápolna áll a tetőn, és körülöttünk ki­tárulnak a Gyimesek, azaz Patakország sajátosan szép tájai, a dombok, hegyek közé beszoruló patakvölgyek világa. Kápolna volt itt a középkorban is, a romok még láthatók, mellette az autentikus, letűnt korokat megidéző szakrális építmény, a kis rotunda bő tíz éve koronázza meg a csúcsot. 

Ezek az utak, amelyeken járunk, évszázadok óta járt utak, itt, a gerinceken ve­zetett egykor a Moldvát Szé­kelyfölddel összekötő út. Járták gyalog, szekérrel, za­rándokok, utazók, vándorok, pásztorok. Ma a csendet leg­feljebb egy-egy terepjármű burrogása zavarja meg, de ha szerencsénk van, zavartalanul csodálhatjuk a tájat és él­vezhetjük a nyugalmat, ahogy összeér az ég és föld, a múlt és a jelen.

Természet és egészség
Kutatások szerint heti két óra természetjárás már jelentősen hozzájárul a testi-lelki egészség megőrzéséhez. A lelki egészségvédelem szempontjából egyik legnagyobb előnye, hogy bizonyítottan csökkenti a stressz szintjét, és ezáltal javulhat az ember általános közérzete, hangulata. Túrázás közben, ha a fókuszt kifelé helyezzük, azaz igyekszünk észrevenni minden szépet, érdekességet magunk körül, az mintegy eltereli a figyelmünket a problémákról, és gyakran előfordul, hogy kirándulás után mintha helyükre kerültek volna a dolgok, anélkül, hogy rágódtunk volna rajtuk. Ehhez szükséges azonban egyféle jártasság, hogy szoktassuk rá magunkat az apró részletek megfigyelésére, ezáltal agyunk egészen más részeit stimuláljuk, mint a megszokott hétköznapi pörgésben – önmagában már ennek jótékony hatása van. Fontos az is, hogy tanuljunk meg jelen lenni, azaz tudatosan engedjük bele magunkat az élménybe. Figyelhetünk befelé is: milyen érzések, emlékek bukkannak fel bennünk, mi derít fel, mi az, ami elragadtatást kelt stb. Egyfajta lassulást élhetünk meg ilyenkor. Nagyvárosokban, nyugati országokban nagyon népszerűvé váltak az úgynevezett természetkapcsolat-programok, amelyek során egyénileg vagy családosan, csoporttal, szakszerű vezetéssel történik a természettel és egyben önmagunkkal való, tudásra és élményre épülő, az itt és most megélésén és kölcsönösségen alapuló kapcsolat fejlesztése. A világban rengetegen élnek úgy, hogy nagyon távol kerültek a természettől, nem véletlen, hogy külön programok szervezésére van szükség, hogy az egyén megtapasztalhassa a természetközeliség jótékony hatásait – akár terápiás céllal is. Ezzel szemben mi többnyire rövid gyaloglással, kerékpározással, netán 10-20 kilométeres autózással máris kint lehetünk a természetben – éljünk hát ezzel a lehetőséggel.