„...Mikor fogadtunk magyar vendégeket pünkösdkor, mekkora csalódás volt számukra, hogy a székely blokkban is lakik, unikumot is iszik és pizzát is eszik!”
Felvette a gombos mobilját és telefonált:
– Engemet ezek az appok nem érdekelnek! Így legalább emberrel beszélsz, igaz, azt sem tudod, kiféle-miféle.
– Milyen pizza lesz? – kérdezték odaátról.
– Székely – adta meg a kurta választ.
De amikor ezt kimondta, nem csupán egy szót ejtett ki, hanem benne volt a fiatalsága, a jelene, az ábrándjai, ami megvalósult belőlük, és ami pernyévé vált, egyszóval MINDEN, Zágontól Zalaegerszegig: Ikarusz autóbuszok „gar­dány­tengelyének” éjjeli sivítása Arad felé, kenyérlángos birkapörkölttel odaát, az a fajta, amelyben úgy állnak a fűszerek, mint fenyő a havason. Aztán idehaza „berbécstokán”, bámulva a süldőleánka kórust, amint népviseletben tovaringanak a feldíszített lovas szekéren. Ejsze, hát oszt’. Malteroskanál. Kárpótlási jegyből vásárolt ezerháromszáztízes Dácsija, ötkapcsolásos, galambszürke színben, Magyarból, „Kuka utas, vésd az észbe, ne szólj bele a vezetésbe” felirattal a műszerfalon. A „Hungária biztosító” matrica és a „H” országjelzés eltávolítása Borsnál, hatósági felszólításra, mivel reklámnak minősül.

A 301/1971-es törvény értelmében tilos volt könyvet behozni, főleg Bibliát, mivel az „idegen propaganda”. Mindez a kilencvenes évek elején. Hofi: „Van rajta sapka, nincs rajta sapka.” Kajla nugát, Tomi kristály, Amo szappan, Lagzilajcsi-kazetta, süfütyölős füss-füss tréning, kapisonnal vagy anélkül. Miccs Feketetónál. A párbriz megrepedt, mert az „Aici sunt banii dumneavoastră” feliratú táblánál kapott egy kavicsot. A lichid felforrt Kolozsvártól a feleki tetőig, majd a plökucák fogytak el azon lefelé. Szupráelásztik cserge Korondról. Hazaérés. Ajándékba mentolos KIM, egy-egy flakon vagy klafon Zupp, azaz 7UP.

Druzsbaalkatrész, pumaadidász, Vándámm-vi­dejókazetta, kiviízű Szobi szörp, kerek rágó, dobozos sör. „Most már nyaralni tíz napra megyünk, de nem ide Mámájára, hanem Pulába, a horvátokhoz!”
A kölyöknek farmer, orid­zsinál Levi’s, nem a török fajta, amit itthon lehetett kapni. Kiderült, hogy a német kávé helyett homokot hozott a díszes csomagolásban. „Mindegy, érted-e, megtörtént, átvert a mocsok! Annyi pénze legyen, hogy bokáig járjon benne, de egyet ne tudjon felvenni!”
Itthon ünnep a ződbe: flé­keny tárcsalapon, szalmapityóka magára, dobozos sörök elfogyasztása. Az üres dobozok majd mennek a szekrény tetejére vagy a vitrinbe, a jó élet, a pillanatnyi gazdagság emlékeként. Hazafelé elvette a permiszt egy taknyos, de szerencsére grészijáztam a csirkulácijós főnöknél. Sose­volt­úgyhogysehogyselegyen.
Na, ez MIND BENNE VOLT!
„Ez az egész demokrácija olyan lett nekem, mint amikor megkérdezék, hogy ittam-e mán rossz pálinkát. Mondom, igen. Milyen volt? Jó. Ennyi. Nem szerettük, de menni kellett, onnat jött a pénz, itthon a nagy privatizálásból csupán a nagy munkanélküliség lett. Ígérték a jólétet, de nem járt nekünk. Az egész olyanná vált, mint utazni Magyarba az agyonpakolt buszokon: ültünk két szék között, egy szál deszkán.”