Újra aktív az Etna, a vulkáni látványos lávafolyamok jelenleg is csordogálnak a hegy lejtőin és a közösségi médiában, gyakori, a mindennapitól mégis igen távol álló látvánnyal örvendeztetve meg a szerencséseket, akik tanúi lehetnek a jelenségnek. Akik közül, tegyük hozzá, nem mindenki érzi magát olyan szerencsésnek: a kitörés miatt hétvégén lezárták a cataniai repülőteret, ami a turistaszezon közepén sokakat érintett rosszul, a hegy lábánál pedig az autósközlekedésben okozott fennakadást, hogy az utakra pernye- és hamueső hullott, s emiatt azok jéghez hasonlíthatóan csúszóssá válnak. Na és a háziasszonyok sem örülnek neki, főként, akik nemrég pucoltak ablakot.

A mintegy 2750 méteres magasságban, a Valle del Leonéban most megnyílt kitörési kürtő tehát továbbra is aktív, és több látványos lávafolyást táplál, amelyek 2000 méterig ereszkedtek alá. A legújabb kitörés apropóján az Etnához kapcsolódó, talán kevésbé ismert történeteket és mítoszokat gyűjtöttünk.

A soknevű

Az Etnát az ókorban a görögök Aitna, a rómaiak Aetna néven emlegetették, ami a legelfogadottabb változat szerint az ógörög „aitho” (égni) szóból származik. Más vélekedés szerint neve a főníciai „attuna” (kémény, kürtő, füstös) szóból ered. A középkori arab földrajztudósok Jabal al-Nar-nak hívták, ami tüzes hegyet jelent. Az arab „jabal” vagy „gibel” (hegy, magaslat, lásd: Gibraltár: „Jabal Tariq”, azaz Tariq – ibn-Ziyad, az Ibériai félszigetet elfoglaló hadvezér – hegye) kiegészült a latin „mons” szóval, ami szintén hegyet, dombot jelent, így alakult ki a Mongibello elnevezés (mons + jabal, „a hegyek hegye”). Talán mivel így az olasz „bello” (szép) szót is kihallani belőle, a szicíliaiak Muncibeddu-nak hívják (szicíliai nyelven a „bedda” szépségest, gyönyörűt jelent – és igen, a szicíliai („lu sicilanu”) egy önálló újlatin nyelv. Hívják még egyszerűen „amuntagna”-nak (a Muntagna: a hegy), a legtöbb helybéli azonban érzelmesen, ugyanakkor egy szicíliai anyának („mamma”) kijáró tisztelettel vegyes szeretettel csak úgy emlegeti: „Idda”, azaz: Ő (a nőnemű személyes névmás egyes szám harmadik személyű alakja). 

A mérnöki beállítottságú báty

Enkeládusz óriás a titánok egyike volt, Gaia (Föld) és Uranosz (Ég) gyermeke, Zeusz bátyja. Irigyelve testvére hatalmát, úgy döntött, hogy szembeszáll vele: hatalmas hegyet épített azzal a céllal, hogy feljusson az Olümposzra, és átvegye testvére helyét. Zeusznak persze nem volt kedve felállni az istenek trónusáról: egy villámmal telibe trafálta ambiciózus másodfokú oldalági rokona építményét, ami leomlott, maga alá temetve a kivitelezőt. Ez a halom az Etna, s a mélyéről ma is érezni, hallani, látni Enkeládusz földet rázó dührohamait, méltatlankodó morgását és izzó leheletét, ami lávaként buggyan elő. 

A forrásfakasztó

Aitna nimfa Uranosz és Gé (Gaia) leánya volt, ő hozta világra a Pálikoszokat, a gyógyító termálvizek és gejzírek iker-isteneit. Az Etna megszemélyesítője: a vulkán termékeny talaja az anyaság, a bőség fogalmával azonosult, a nyugodt időszakokat követő heves kitörései, változékony, mindent odaadó, mindent elvevő természete sok szicíliai férfit emlékeztet – nos, a feleségére.

Pusztító szépség

Acireale festői kisváros Szicília keleti partvidékén, Catania és Taormina között. A legenda szerint nevét Akiszról (Acis) kapta, a jóképű és jó kiállású pásztorfiúról, aki beleszeretett Galateába, a gyönyörű tengeri nimfába, Néreusz tengeristen lányába. Sajnos, a hölgy kezére a kevesebb szemmel, de nagyobb ingatlanvagyonnak rendelkező – az Etna egyik barlangjában lakó s lejtőit uraló  – küklopsz, Polüphémosz is pályázott. Ezért óvást nyújtott be Aci pályázata ellen: hozzávágott egy hatalmas sziklát, ami agyonütötte. Galateia majd’ utána halt bánatában, de hát nem tehette, ugyebár. Fájdalmának enyhítésére az istenek Akisz vérét patakká változtatták, amely a Ión-tengerbe folyt Acireale közelében, s a szerelmesek így újra együtt lehettek. Ma már nem látszik (csak föld alatti forrása), s ebből nem sok jóra lehet következtetni.