– Nos, erről lenne szó!
– Nem valami szép darab...
– Tessék?
– Randa!!!
– Kicsoda?
– A lámpa! Miért, miről beszélünk? Maga talán szép...?
– Én..., az a helyzet, hogy én ezt a lámpát...
– Ne, ne! Ne is folytassa, mert úgysem veszem meg!
–  Az a helyzet, hogy...
–  Annak ellenére, hogy egy kissé szakadt, azért rendes pasasnak látszik, de nem! Nem veszem meg!
– Serceg, amikor bedugom a...
– Nézze! Én is voltam fiatal, kellett a pénz, én is bedugtam ide-oda, de mi közöm nekem ahhoz, hogy maga hová dugja?
– Serceg, amikor bedugom, és...
– Állj, állj, állj! Azt hiszem, hogy ez a beszélgetés most kezd olyan irányt venni, ahová én már nem akarok magával tartani!
– Csakhogy ez a lámpa...
– Milyen lámpa?
– Ez, itt!
– Hmm! Ez egy THC 50-Deepthroath 69 Blackeye-blue! Ezt mi is forgalmazzuk! Elég randa, ha engem kérdez. Csak az ilyen magukfajta prolik képesek telerakni a házat ilyen szarokkal... De féláron se kell!
– Nem eladni akarom, ezt én vissza­hoztam, mert serceg!
– Serceg... Nem mi tehetünk róla, hanem az elektromosság. Biztosan zárlatos. A fé­nyek nem vibrálnak a la­­kásban, amikor bekapcsolja ezt a lámpát?
– Hát, de. És a biztosíték is kimegy. Az egész negyedben.
– Na ugye? De hát ilyen az elek­t­romosság: csupa delej, szikra, sercegés! Egy csoda!
– Csakhogy én azt szeretném, ha ezt a lámpát kicserélnék, vagy vissza­adnák a pénzem! Én...
– Miért kellene kicserélnünk? Mégis, hatvan lejért mire számított? Hogy a halálos ágyán ennek fényénél olvassa majd fel a végrendeletét? Tudja, mi az az entrópia?
– Nézze, a hatályos törvények sze­rint, ha egy termék a vállalt jótállási időszakon belül, a felhasználó önhibáján kívül álló okok miatt meghibásodik, a terméket a gyártó vagy a forgalmazó köteles....
– Most mégis mire számított? Hogy bármit is kicserélünk? Komolyan? Nőjön már fel! Mi, ügyfélszolgálati munkatársak, nem a problémákat va­gyunk hivatottak megoldani. Azért vagyunk mi a világot jelentő ügyfél­szolgálati ablaknál, hogy e rideg ipari környezetben felületet biztosítsunk azon emberi igénynek, miszerint...
– Ez elfogadhatatlan, kérem! Én.... én... én...
– Én! Én! Én! Mindig csak én! Az a kur­va ego! A mai társadalom énközpontúsága hajtja vesztébe az emberiséget. Megérett a világ a pusztulásra! De meglátja majd, ha eljövend a végítélet, minden másképpen lesz majd! Ahogy az Írás mondja: „Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek”!
– Nem szégyelli magát? Megkérem, hogy azonnal... nem is kérem, hanem felszólítom, hogy ebben a percben...
– És mégis mit szeretne? Vágjam fel az ereimet? Álljak föl ide az információs pultra és kövessek el szeppukut? Csó­koljam meg? Vegyem feleségül, vagy menjek magához nőül?
– Van ez a lámpa....
– Na jó! Ha meg nem haragszik, úgy én megkérem valamire... Tessék a pulttól egy méterre eltávolodni, oda, a virágos polc mellé! Úgy, köszönöm. És most tessék jobb kéz irányában lassan körbeforogni a tengelye körül! Picit lassabban... Rendben, köszönöm! Nahát, érdekes....
– Mit néz?
– Életemben nem láttam még egy ekkora hülyét, gondoltam, most jó ala­posan megnézem magamnak...