Néhány éve dédelgetett álmunk vált valóra, hogy eljuthattunk a Dolomitokba, az Alpok leglátványosabb hegyláncába, Észak-Olaszországba, melyet jellegzetes sziklás csúcsai és függőleges falai tettek világhírűvé. A mészkőből és dolomitból álló hegyek a világörökség részei. Különleges fényjátékuk naplementekor az enrosadira jelenséget idézi elő, amikor a hegyek rózsaszínben izzanak. Nemcsak a hegymászók és túrázók paradicsoma, hanem történelmi jelentőséggel is bír: az I. világháború idején kemény hegyi harcok zajlottak itt az Osztrák–Magyar Monarchia és az Olasz Királyság között. A katonáknak nemcsak az ellenséggel, hanem a zord időjárással, lavinákkal és a sziklába vájt állásokban uralkodó embertelen körülményekkel is meg kellett küzdeniük. Rengeteg emberáldozatot követelt e harc.
Ezen csodás sziklák világába indult húsz felnőtt és két 11 éves gyerekből álló csapatunk 2025. július 12-én reggel, Tőke Dénes túravezető szervezésében, a Csíkszéki EKE színeiben. Néhány kis pihenőt és egy szombathelyi csárdában elköltött vacsorát beiktatva másnap reggelre megérkeztünk Cortina d’Ampezzo kisvárosba, sátortáborunk helyszínére. E városka Olaszország egyik legismertebb síparadicsoma, itt rendezték meg az 1956-os téli olimpiai játékokat, és jövőre is ez a hegyi üdülő látja vendégül a jeles sporteseményt.
Miután megcsodáltuk a panorámát, felállítottuk sátrainkat és kipihentük az utazás fáradalmait. Néhányan azonban nem voltunk eléggé fáradtak, így megmásztunk egy közeli csúcsot, kis városnézéssel egybekötve. Mások a tábor csendjét élvezték.
Másnap nehéz túrára indultunk Cortina d’Ampezzo közelében, a Tofana di Rozes 3225 méteres csúcsát hódítottuk meg. A Tofana-hegycsoport része híres meredek déli falairól, melyek a Falzarego-hágó fölé magasodnak. A magashegyi növényzet szegényes volt, hegylejtőin alpesi rétek és törmeléklejtők domináltak. Az Angelo Dibona menedékháztól 1250 méter szintkülönbséget kellett legyőznünk, meredek, törmelékes mészkőgerincen haladva. A 2600 méteren található Giussani menedékháznál pihenőt tartottunk, majd siettünk tovább, mert esőt jósoltak, és szerettünk volna még szárazon a csúcsra érni.
Kitett szakaszokon kapaszkodva, a végén már sietve értük el a csúcsot, mert sötét felhők közeledtek vészesen. Lélegzetelállító panoráma tárult elénk a Dolomitok ikonikus csúcsaival: Marmolata, Sorapis, Cristallo. Alighogy csoportképet készítettünk, sűrű köd kezdte eltakarni a kilátást, majd hideg eső zúdult ránk szél kíséretében, ujjaink ráfagytak a túrabotjainkra. Jobbnak láttuk minél hamarabb elindulni lefelé, szerencsére sikerült magunk mögött hagyni a vihart.

Ezen a sikeres napon kellőképpen elfáradva, de elégedetten tértünk nyugovóra, mert másnap reggel korán sátorbontás várt ránk, és indultunk a következő sátortáborunk helyszínére, Canazei településre, ahol öt éjszakát töltöttünk. Útközben a Falzarego-hágóból kitérőt tettünk a Cinque Torrihoz (Öt Torony), melyek különleges alakzatú, a környezetből magányosan kiemelkedő sziklaformációk. Az oda vezető utunk nyolc kilométer volt, nem nehéz, de annál gyönyörűbb.
Lucfenyők, vörösfenyők, tör­pefenyők kísérték utunkat 1800 méterig, majd alpesi rétek, törmeléklejtők, tárnicsok, zergevirágok, havasi gyopárok színesítették a tájat. Hosszabb pihenő után körutat tettünk, a régi lövészárkok és bunkerek mellett haladva tértünk vissza járműveinkhez, hogy továbbinduljunk a Marmolata alatti sátortáborunkba.
Táborverés után mindenki készült a másnapra, hiszen újabb 3000-es csúcsot készültünk megmászni. Túránk a Pordoi-hágóból indult, a Sella-hegycsoporthoz tartozó Piz Boé (3152 m) csúcsára. A csúcson kőrengetegek uralkodtak, néhány mohával, zuzmóval és apró virágokkal tarkítva. A csúcsról gyönyörű körpanoráma nyílt a Marmolata, Civetta, Tofanen, Langkofel felé.
Kirándulásunk hatodik napján a Marmolata-hegység legmagasabb csúcsára indultunk, a híres Via Ferrata della Cresta Ovest útvonalon. A túrát a Fedaia-tónál kezdtük, ahol a reggeli napsütésben csodálhattuk meg a Dolomitok királynőjét. A mászás során drótköteleken és létrákon haladtunk felfelé meredek sziklagerinccel, alattunk mély szakadékokkal. Végül elértük a 3346 méter magas Punta Penia-csúcsot, ahonnan lélegzetelállító kilátás tárult elénk.
Túravezetőnk elmondta, negyedszer jár itt, de ilyen gyönyörű idővel még sosem találkozott. Csoportkép és egy kis tízórai után megkezdtük az ereszkedést a Marmolata gleccseren, mely ugyan az utóbbi években sokat veszített méretéből, de így is hatalmas jégtömbjei között kellett óvatosan lavíroznunk, összekötve, hágóvassal, jégcsákánnyal.
Végül biztonságban visszaértünk a Fedaia-tóhoz, ahol találkoztunk csapatunk másik felével, akik aznap más irányban túráztak. Megosztottuk élményeinket, és este feltöltődve tértünk nyugovóra.
Másnap jól megérdemelt pihenőnapunk volt, de néhány fiú még egy via ferratás csúcsot is begyűjtött, megmászva a nehéz Civettát. Utolsó túranapunkon a Dolomitok egyik legszebb körpanorámás túráját tettük meg a Langkofel-csoport körül. Túrázást a Passo Sellánál kezdtük, ahonnan felvonóval emelkedtünk fel 2681 méterre.
Már a felvonóból is lélegzetelállító kilátás nyílt a környező hegyekre és szédítő sziklafalakra. A nyeregből a Langkofel déli oldala felé indultunk, a Langkofel Hütte irányába. Az ösvény sziklás, majd egyre zöldebb réteken vezetett, miközben a Dolomitok monumentális csúcsai öleltek körül bennünket. A túra végig változatos terepen haladt, technikailag nem volt nehéz, de a táj szépsége felejthetetlenné tette az élményt.
Kirándulásunk utolsó reggelén különleges hangulat uralkodott a táborban. A reggeli fényben a hegyek csendesen figyeltek minket, ahogy pakoltunk. Mindenki érezte, hogy egy emlékezetes kaland zárult le. Félmosolyok, utolsó pillantások a csúcsokra. És mindezt az élményt túravezetőnknek Tőke Dénesnek és segítő társainak, na meg a csapatnak, a két hős kisfiúnak köszönhetjük. 
Ahogy elindultunk, még nem akartuk elengedni a Dolomitok hangulatát, így hazafelé útba ejtettük a Pragser Wildsee tavat, ahol a kristálytiszta türkiz színű víz, meg a hatalmas sziklafalak újra megállásra késztettek minket. Egy óra alatt körbejártuk, fotóztunk és most már tényleg a hazautat választottuk. Másnap dél körül értünk haza, fáradtan, de a hegyek nyugalmával a fejünkben és rengeteg közös élménnyel, kihívással gazdagodva, hálát adva az Istennek, hogy épségben hazaértünk. 
A CsEKE ismét bebizonyította, hogy a közösség, a természet és a kaland összhangja felejthetetlen pillanatokat tud teremteni! 

Balázs-Bécsi Rozália,
Csíkszereda