Tanulóévek következnek
A VSK Székelyudvarhely kétszer is vezetett a Dévai Autobergamo ellen, de a hajrában elúszott a meccs. Jakab Zoltán vezetőedző szerint ez most a „tanulóévek” időszaka az udvarhelyi futsal számára – ugyanakkor elismeri, meglehet, hogy a fejlődés és a rutinszerzés árát az eredményekben kell megfizetni, amihez időt és türelmet kér.
Első hazai mérkőzését játszotta a román élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság mostani idényében a VSK Székelyudvarhely, amely a harmadik játéknap kedd esti zárómérkőzésén a Dévai Autobergamót fogadta a városi sportcsarnokban. A találkozó háromnegyedében partiban voltak a hazaiak a sok légióssal felálló vendégekkel szemben, sőt kétszer is sikerült vezetést szerezniük, ám a hajrában a dévaiak brazil játékosai érvényre juttatták rutinjukat, és 5–2-es győzelmet arattak.
Jakab Zoltán vezetőedző a találkozót követően úgy látta: bár a különbség nagyobbnak tűnik, mint amit a mérkőzés képe indokolt volna, az eredmény hűen tükrözi, hogy a fiatal udvarhelyi gárda még keresi a helyét az élvonalban. – Valóban kétszer vezettünk, de egy mérkőzést végig kell játszani. Ez a háromgólos különbség szigorúbb annál, amit a helyzetek alapján megérdemeltünk volna, de ezek inkább magyarázkodások. Az eddigi meccseinken rendre 25–28 percig jól tartottuk magunkat, utána jön a mentális fáradás. Nem fizikailag vagyunk gyengébbek, hanem a rutin hiányzik: nincsenek olyan tapasztalt futsalosaink, akik a döntő pillanatokban el tudnák dönteni a meccset – fogalmazott Jakab.
A szakvezető szerint a nyáron elindított fiatalítási folyamat hosszabb távon meghatározza a csapat teljesítményét. Több rutinos játékos távozott, az utánpótlásból felhozott fiatalok pedig még tanulják az élvonal tempóját és a kulcspillanatok kezelését. – Időt, türelmet kérünk. Egyik meccsnek sem mi vagyunk az esélyesei, de a vesztes mérkőzésekből is lehet építkezni. Most következik a bodzavásári találkozó, amely papíron könnyebbnek ígérkezik, de ott sincs előre megnyert mérkőzés – mutatott rá a VSK vezetőedzője.
Az edző a bajnokság erőviszonyaira is kitért, jelezve, hogy a felsőházért, vagyis az első négy hely valamelyikéért idén is nagy a verseny. – A Galac mindenképpen kiemelkedik, ők az első számú esélyesek. Úgy indult, hogy a Marosvásárhely lesz a másik biztos befutó, bár a sérüléseik miatt nehezebb rajtot vettek, de szerintem továbbra is ők a második hely legvalószínűbb várományosai. Így ha a négy helyből kettő gyakorlatilag foglalt, a maradék kettőért több gárda van versenyben: rajtunk kívül a Sepsi-SIC, a Dévai Autobergamo és a Dévai West is odaérhet – mondta Jakab. Az edző véleménye szerint az udvarhelyi futsalcsapatnak nem lesz könnyű dolga ebben a mezőnyben, mert ellenfelei több rutinos játékost tudhatnak soraikban, akik a meccsek kulcspillanataiban higgadt döntéseket hoznak. – Meglehet, hogy kívülről szebbnek látszik a játékunk, de nem biztos, hogy eredményesebb is. A West például olyan emberekkel rendelkezik, akik pontosan tudják, mikor merre kell játszani a labdát. Mi ezt még keressük, tanuljuk, és sajnos lesznek olyan meccsek, ahol a saját kárunkon kell tanulnunk – összegzett Jakab Zoltán.
A VSK számára a következő hetekben kiderül, hogy a fiatal keret mennyire tud alkalmazkodni az élvonal elvárásaihoz. Nyilván kérdéses, hogy a fejlődés önmagában mennyire elég, ugyanis ha nem jönnek az eredmények, a szurkolók türelme könnyen elfogyhat.

