Hirdetés

Szőcs László még játszana Udvarhelyen

Gyergyóremetén újabb bajnoki címet ünnepelhettek, mégis fájó döntést kellett hozni: a Kereszthegy SK futsalcsapata nem vállalja az élvonalban való indulást. A klub történetének egyik legnagyobb sikerét így nem követi osztályváltás, a remélt találkozó Székelyudvarhellyel pedig egyelőre álom marad. De nem minden remény veszett el.

Szász Csaba
Szőcs László még játszana Udvarhelyen
Szőcs László (balról az első) játszana még udvarhelyi közönség előtt Fotó: Kereszthegy

Nem indul ősztől az élvonalban a Gyer­gyó­re­metei Kereszt­hegy te­rem­labda­rúgó­-csapata – derült ki a klub közle­ményéből. A döntést a csapat vezetősége hozta meg, mi­után mérlegelte az anyagi és mű­ködési feltételeket. „Úgy gondoljuk, felelős klub­ként nem szabad olyan lépést tennünk, amely veszélyeztetheti az egyesület jövőjét” – olvasható a közleményben, amely szerint a csapat továbbra is a másodosztályban folytatja, és céljuk nem változott: a kis közösség méltó képviselete és a fiatal tehetségek fejlődésének támogatása.

A Kereszthegy SK az elmúlt két évben kétszer is megnyerte a másodosztályt, ezzel sorozatban másodszor vívta ki a jogot az első ligás szereplésre. Tavaly sem tudták vállalni a feljutást, idén viszont sokáig úgy tűnt, sikerülhet. A klubvezetés korábban úgy nyilatkozott, hogy mérlegelik a lehetőségeiket, végül a visszalépés mellett döntöttek.

A hír különösen érinti a csapat veterán játékosát, a 41 éves Szőcs Lászlót, ugyanis a korábbi válogatott játékos – akit a szurkolók csak „Lacikaként” emlegetnek – abban reménykedett, hogy még egyszer pályára léphet szülővárosában, Székelyudvarhelyen – akár ellenfélként is. – Gondolkoztam már egy ilyen összecsapáson, mert a Román Kupa döntő tornáján akár össze is futhattunk volna az FK Székelyudvarhellyel, de úgy tűnik, a sors vagy valaki odafentről másképp akarta – mondta még a bajnoki cím megünneplése után. – Most viszont a bajnokságban már nem jöhet össze. Ettől függetlenül nem adom fel, szeretnék még egyszer-kétszer Udvarhelyen bajnokit játszani.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Szőcs három különböző együttessel (SK Székelyudvarhely, Marosvásárhelyi City’us és Csíkszeredai Imperial Wet) is bajnoki címet nyert az élvonalban, emellett Román Kupát és Szuperkupát is emelhetett már magasba. A Keresztheggyel pedig másodosztályos bajnok lett. Bár nem tagadja, hogy már nem a húszévesek lendületével mozog, a visszavonulást még nem fontolgatja. – Amíg a testem engedi, ott leszek a pályán, és mindent beleadok – mondja. – Szép lenne ismét az élvonalban játszani, és Udvarhelyen is labdába rúgni. Remélem, egyszer összejön.

Gyergyóremetén egyelőre a stabilitást választották. De hogy mit hoz a jövő? A pályán és azon túl is sokszor épp az a legszebb, amit nem lehet előre kiszámítani.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!