Sakksuli (697.)
Eforie Nordon befejezéshez közeledik a román csapatbajnokság. A Szuperligában 10 férfi és 7 női csapat játszik körmérkőzést. A férfiak 6 táblás küzdelmének két fő esélyese az idén is a címvédő aradi Vados és a bukaresti ASE, rangadójukra épp az utolsó fordulóban kerül sor. A tavaly az aradiak 3,5-2,5 arányban nyertek. Mindkét csapatban két fiatal nemzetközi mester jelenti a húzóerőt, az aradiaknál a 16 éves Magold Filip (2439), az ASE csapatában a 14 éves Henry Edward Tudor (2405). A női Szuperligában négy táblán küzdenek, Irina Bulmaga nagymesternő címvédő jászvásári csapata 2323 Élő-átlaggal kimagaslik a mezőnyből. Az A ligában a 18 részt vevő csapat 9 fordulót játszik. A bajnoki címre legesélyesebb a négy nagymestert felvonultató bukaresti Superchess, köztük van Ivan Sokolov is, aki korábban Firouzját is edzette, három évvel ezelőtt nagy meglepetésre az üzbég csapatot olimpiai aranyig vezette Csennajban!
A Szuperliga 2. fordulójában elméleti értékű partit játszott két tehetséges 16 éves sakkozó, a nagybányai csapatot képviselő Artiom Vedmediuc (2384) FIDE-mester és Magold Filip (2439) nemzetközi mester. Vedmediuc számára a győzelem „délibábos” volt, elnézte a támadását kivédő 24…h6!! lépést.
Vedmediuc–Magold
Szicíliai-védelem
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cd4 4.Hd4 Hf6 5.Hc3 a6 (Miguel Najdorf lengyel–argentin nagymester az 1940-es években kezdte el rendszeresen játszani, innen ered a Najdorf-változat) 6.h3 e6 7.g4 Hfd7 8.a3 b5 9.Fe3 Fb7 10.Vd2 Hc6 11.0-0-0 b4 12.ab4 Hb4 13.Kb1 Bc8 14.f3 Fe7 15.g5 0-0 16.h4 Hc5 17.h5?! (jobb 17.Ha2) Va5! 18.Hb3 Hb3 19.cb3 d5 20.h6 de4 21.Fb6?? (szívósabb lenne 21.Vd4!? e5 22.Vb6 Vb6 23.Fb6 Bc3! 24.bc3 Hd5 25.Fa5 ef3) Vb6 22.hg7 Bfd8 23.Vh2 Bd1+ 24.Hd1 h6!! (világos nem vette észre ezt a rejtett védőlépést) 25.f4 (25.Vh6 Bc1+!! 26.Kc1 Vc5+ 27.Kb1 Vc2+ 28.Ka1 Vc1 matt, vagy 27.Fc4 Fg5+ vezérvesztés) e3 26.Hc3 (26.Vh6 Fe4+ után is sötét nyer) Bc3!! 27.bc3 Fe4+ 28.Kb2 Va5 29.cb4 Fb4, és világos feladta (0-1).

Tanulmány
Philipp Stamma több mint 200 évvel ezelőtt szerkesztett művében sötét 1…Ba1 mattal fenyeget, de ezt világos bástya- és huszáráldozattal megelőzi: 1.Bf8+!! (átlónyitás) Ff8 2.Hg6+! hg6 3.hg6+ Kg8 4.Fd5+ He6 5.Fe6 matt (1-0).

