Románia harmadik legjobb csapata Udvarhely
A Székelyudvarhelyi Sportiskola U14-es lány kézilabdacsapata hódította el az országos bajnokság bronzérmét, miután a bronzmeccsen simán legyőzte esélyesebbnek tartott brassói ellenfelét.
Székelyudvarhely adott otthont az ifjúsági 3-as (U14) lány kézilabda-bajnokság országos döntőjének, ahová – nem kis bravúrt hajtva végre – bejutott a helyi Sportiskola csapata is. A Bálint Aliz által edzett ISK az oda-visszavágós alapszakaszból, majd az első, később a második elődöntő tornáról is továbbjutva került be az ország legjobb nyolc együttese közé, ahol rögtön győzelemmel indított. Caracal ellen már az első félidőben héttel vezettek az udvarhelyiek, a vendégek csak faragni tudtak a hátrányból a végére, az ISK magabiztos, 28–25 (16–9) arányú győzelmet aratott, a gólokat Lázár Nóra 6, Bartalis Beáta 5, Csavar Dóra és Vackán Tamara 3-3, Bíró Fruzsina, Kuron Emese, Horváth Jázmin, Dusinszki Dóra és Görgényi Anna 2-2, Dénes Petra 1 szállították.
A második találkozón a Brassói Corona jóval keményebb diónak bizonyult, a házigazdák időnként visszakapaszkodtak a meccsbe, de a vége négygólos, 20–24 (11–14) arányú vereség lett. Az udvarhelyi gólokat ezúttal Lázár Nóra és Kuron Emese 5–5, Vackán Tamara és Dusinszki Dóra 3-3, Horváth Jázmin 2, Görgényi Anna és Bíró Fruzsina 1-1 szerezték. A harmadik találkozó így az elődöntőbe való jutásért ki-ki meccsnek számított a Temesvári SK ellen. A városi sportcsarnokban közel 700 néző buzdította a lányokat, akik jól kezdték a találkozót, folyamatosan előnyben voltak, az első félidőben hattal is vezettek. A pihenőt követően az ellenfél megpróbálkozott a felzárkózással, de az udvarhelyiek nagyot küzdöttek, nem engedték három gólnál közelebb a bánságiakat, és teljesen megérdemelten nyertek 27–21 (16–11) arányban, az ISK góljait Dusinszki Dóra 10, Vackán Tamara és Görgényi Anna 4-4, Bíró Fruzsina és Lázár Nóra 3-3, Kuron Emese 2, Dénes Petra 1 szerezték.
Kedd délután a toronymagas esélyes Bukaresti CSM volt az ellenfél az elődöntőben, amely minden tekintetben kiemelkedett a nyolcas döntő mezőnyéből. Bálint Aliz pihentette néhány kulcsjátékosát, ezúttal mindenki megkapta a lehetőséget, a fővárosiak sima, 35–17 (22–8) arányú diadalt arattak. Az udvarhelyi gólokat Pál Ráhel, Tordai Beáta, Ivácsony Hanna és Kuron Emese 3-3, Lázár Nóra 2, Kisfaludi Adrienn, Vackán Tamara és Csavar Dóra 1-1 szerezték.
Szerdán délelőtt a csoportban elszenvedett vereségért vághattak vissza az udvarhelyiek Brassónak, ám a tét ezúttal jóval nagyobb volt: a bronzérem megszerzése. A házigazda remekül indított, szünetben öttel, 16–11-re vezetett, fordulás után pedig már kilenc gól is volt közte a félidő derekán. Az ISK – óriási bravúrt végrehajtva – 26–18-ra nyert, és bronzérmet szerzett!