Robban-e a paksi atom Kolozsváron?

Idén sem maradunk magyar–román párharc nélkül a labdarúgó Európa Ligában. A magyar és a román kupagyőztes, a Paks és a Kolozsvári CFR július 10-én és 17-én csap össze, a klubok tegnap bejelentették a kezdési időpontokat is. Közben mindkét együttes gőzerővel készül az egymás elleni mérkőzésekre, az atomcsapatnak becézett paksiak többek között az FK Csíkszeredával is hangolnak a pikánsnak ígérkező összecsapásra.

Jakab Árpád
Robban-e a paksi atom Kolozsváron?
A bajnoki gólkirály Böde Dániel 39 évesen is nagy kedvvel játszik. Nyerőember lehet Fotó: paksifc

Nincsenek jó élményei a Magyar Kupát tavaly és idén is elhódító Paksnak a Román Kupa-győztessel. A tavalyi, nagyszebeni döntőben a Galaci Oțelul ellen tizenegyesekkel diadalmaskodó, másodosztályos Vajdahunyadi Corvinul alaposan megtréfálta a színmagyar csapatot: Pakson Sergiu Bus már a kilencedik percben betalált, erre az első játékrész utolsó pillanatában Marius Lupu rátett még egy lapáttal. A 78. percben Szabó Bálint – aki egyébként szerdán igazolt a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához – piros lapot kapott, így Lupu a hajrában még kétszer betalált. A négy-nullás hazai zakó után a Paks a becsületéért küzdött a visszavágón, ahol Könyves Norbert 78. és Böde Dániel 89. percben szerzett góljaival visszavágott ugyan, de 4–2-es összesítéssel így is a román csapat jutott tovább.

A CFR nem Corvinul

A sors(olás) iróniája, hogy a Bognár György által írányított tolnaiak idén is a Román Kupát elhódító csapattal kell megmérkőzzenek, s ha netán tavaly félvállról is vették másodosztályos ellenfelüket, idén biztosan nem követik el ezt a hibát. Már azért sem, mert két hét múlva jóval nevesebb ellenféllel szemben lépnek pályára, amely ráadásul nem kevés nemzetközi porondon szerzett rutinnal is rendelkezik. Az 1907-ben, Kolozsvári Vasutas Sport Club néven Romániában tizedik fociklubként alapított, mára már CFR néven szereplő gárda a Román Kupa idei kiírását az aradi fináléban hódította el, miután az UTA klubalapítójáról, Neuman Ferencről elnevezett stadionban 3–2-re legyőzte a nagyszebeni FC Hermannstadtot.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A CFR idén ötödik alkalommal nyerte meg a Román Kupát, de kilenc éve még a döntőbe sem jutott: 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2016-ban lettek kupagyőztesek, 2013-ban voltak finalisták. Ezzel szemben a Paks megvédte címét a Magyar Kupában, miután a fináléban 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a tavaly is vesztes Ferencvárost 55 ezer néző előtt a Puskás Arénában. Ráadásul a bajnok Fradi csak a ráadás perceiben tudott egyenlíteni, s a hosszabbításban hiába játszott mezőnyfölényben, a Paks harmadik döntőjén másodszor emelhette magasba a trófeát. Magyarországon legutóbb nyolc éve fordult elő, hogy egy csapat megismételte előző évi sikerét, akkor a Ferencvárosnak sikerült ez a bravúr. Akárcsak idehaza a CFR, a paksi konzervgyár hathatós támogatásával 1952 novemberében meglapított Paksi FC is mára már hazája bajnokságának egyik meghatározó csapatává vált.

Magyar a magyarok ellen

Ilyen előzmények után érthetően felfokozott érdeklődés előzi meg a Paks–CFR találkozót – mondjuk, ez kivétel nélkül minden magyar–román összecsapásra igaz. Magyar–magyar párcharcról nem beszélhetünk, hiszen amíg a Paks joggal büszke arra, hogy színmagyar csapatként nyer kupát, és végez rendre dobogón az NBI-ben, addig a CFR – a kincses város nemzetiségi összetételének évtizedek alatti módosulásával egyenes arányban – mára már román csapattá vált, még ha Pászkány Árpád elnöksége alatt a román sajtó szerette is magyar együttesként aposztrofálni az egykori KVSC-t. Dan Petrescu edző csapatában egyébként találni magyar játékost: a saját nevelésű hálóőr, a kettős állampolgárságú Hindrich Ottó biztos pont a kapuban, noha még csak idén augusztusban lesz huszonhárom éves. Hindrich 2020 nyarán, 17 évesen játszott először a román élvonalban, a 2020–2021-es szezonban a Temesvári Politechnicánál szerepelt kölcsönben, ahol 18 mérkőzésen védte a kaput. 2022 nyarán ismét kölcsönadták, ezúttal az NBI-es Kisvárdára, majd egy év után visszatért nevelőklubjához. Többszörös román utánpótlás-válogatott, az U20-as nemzeti csapatban hétszer lépett pályára. Hindrich kiváló idényt tud maga mögött, kérdés, mire megy a korábbi magyar válogatottakkal, Ádám Martinnal vagy Böde Dániellel szemben.

Időpontok, felkészülés

A paksiak honlapjukon tették közzé a CFR elleni Európa Liga-mérkőzések időpontjait, mindkét találkozót esti időpontban játsszák. Az első mérkőzés július 10-én, romániai idő szerint 20 órakor kezdődik Pakson, a visszavágót egy héttel később, július 17-én 20.30-kor rendezik Kolozsváron. Egyébként a magyar kupacsapatok közül csak a paksi együttes játszik a selejtező első fordulójában, az FTC (BL), valamint a Győr és a Puskás Akadémia (mindkettő Konferencialiga) a második körben kapcsolódik be.

Értelemszerűen sem a Paks, sem pedig a CFR nem tétlenkedik, némi alapozás után máris lejátszották első felkészülési mérkőzéseiket. A kolozsváriak első találkozója érdemelte ki a média részéről a nagyobb figyelmet, hiszen amíg a Paks Budaörs ellen nyert 6–0-ra, addig a CFR a szlovák bajnok, tavaly a Bajnokok Ligájában szereplő pozsonyi Slovannal csapott össze az ausztriai Win­dischgarstenben és 2–1-es első félidő után 4–2-re nyert. A kolozsváriak hét új igazolása közül egyedül a legutóbbi szerzemény, a moldovai válogatott Daniel Dumbravanu volt kezdő, szünet után pedig csereként pályára lépett a horvát Antonio Bosec, a koszovói Drilon Islami és az észak-macedóniai Marko Gjorgjievszki is. A szlovákiai U21-es Európa-bajnokságon szerepelt három CFR-játékos közül csak Hindrich Ottó védett, Matei Ilie és a Superliga gólkirálya, Louis Munteanu nem játszott – az ő helyén kezdő Virgiliu Postolachi viszont kétszer is betalált a pozsonyiak kapujába, és az észak-macedóniai bajnokság tavalyi gólkirálya, Gjorgjievszki is góllal mutatkozott be a CFR-ben. Dan Petrescu vezetőedző több kölcsönből visszatért, illetve utánpótláskorú játékost is kipróbált, a román élvonalban kötelező U21-es játékos helyére keresve a megfelelő embert.

A CFR a Paks elleni párharcig még a Grazer AK (június 26.), a Ceske Budejovice (június 28.) és a Debrecen (június 30.) ellen kötött le felkészülési találkozót, július 5-én pedig a Román Szuperkupáért játszik Bukarestben a bajnok FCSB ellen. A paksiak közben letudták második felkészülési találkozójukat is, amelyen nem voltak különösebben tekintettel az ünnepélyes hangulatra: a kalocsai új focipálya avatóján 15–1-re verték a házigazdát. Jó kimondani, leírni, hogy a Paks első komolyabb felkészülési találkozóját június 29-én Szombathelyen az FK Csíkszereda ellen játssza majd.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!