Kozák Danuta rekordjai

Sorozatunk egy-egy olimpia fontosabb momentumaira tekint vissza az első athénitől (1896) a tokiói (2021) ötkarikás játékokig, kiemelve a több mint kétszáz erdélyi magyar és székely sportoló rendkívüli eredményét. Ma a 2016-os riói nyári olimpiát mutatjuk be.

Becze Zoltán
Becsült olvasási idő: 9 perc
Kozák Danuta rekordjai
Kozák Danuta szerezte a magyarok 500. olimpiai érmét

Rio de Janeiro két évvel a 2014-es foci-vb után az első dél-amerikai olimpia rendezési jogát is megkapta. 2016 márciusában a NOB végrehajtó bizottságának lausanne-i ülésén elfogadták a „menekült státusú” sportolók indítását és kijelölték egy 43-as bő keret kialakítását. Vagyis az olimpiai mozgalom legfelső vezetése is felkarolta a merkeli bevándorláspolitikát és teret adott a migránsimádat Bach-korszakának, ezzel felülírva a több mint százéves hagyományt. Vagyis hogy csak a nemzetközileg elismert státusú országok reprezentánsai indulhatnak az ötkarikás játékokon, ezzel egyszerűen szembeköpött minden olyan sportolót, legyen az skót, katalán, waleszi, vagy miért ne, székelyt, akik sokszor olyan országot kellett képviseljenek, amelyet nem mindig szerettek volna. Sőt a nyitóünnepségen a nagyobb publicitás jegyében a rendező ország csapata előtt vonulhattak be. Ugyanakkor Bach elnök úr és csapata által kiírt nevetséges kvótarendszer miatt több egykori olimpiai győztes, közöttük a Londonban aranyérmes Berki Krisztián tornász nem védhette meg olimpiai bajnoki címét.
Rióban 108 ország szerzett olimpiai pontot, 87 érmet és 59 ország olimpiai aranyérmet.
Rió legeredményesebb spor­tolója – már harmadszor az olimpiák történetében - az ame­rikai úszóklasszis Michael Phelps volt. Öt arany- és egy ezüstéremmel távozott Rióból. Phelps minden olimpiai éremrekordot megdöntve 28 éremmel – amelyből 23 aranyérem – zárta egyedi olimpiai szereplését. Ugyancsak történelmet írt a jamaicai Usain Bolt atléta. Harmadik olimpiáján is három aranyérmet nyert. Így az olimpiák történetében ő lett a hatodik sportoló, aki kilencszer állhatott az ötkarikás játékok legmagasabb fokára. 
Nagy meglepetésre a nemzetek éremtáblázatán Nagy-Britannia megelőzte Kínát. Bejött a brit sportpolitika húszéves munkája. 1996-ban egy aranyat nyert a brit delegáció. Újraszervezték a tömeg-, az iskolás és az élsportot. A riói eredményeik magukért beszélnek.
Megszerezte történelmének első aranyérmét a 2014-től NOB-tag Koszovó: Majlinda Kelmendi a nők cselgáncs 52 kg-os súlycsoportját nyerte meg.

Kozák Danuta rekordjai
Usain Bolt

Tizenöt magyar érem

A magyar csapat nagyon jól szerepelt. 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzéremmel az éremtábla 12. helyén zárta a riói olimpiát. Megszerezték a 175. olimpiai aranyérmet és az 500. olimpiai érmet, és megtartották nyolcadik helyüket a nemzetek örökranglistáján.
Kozák Danuta többszörösen történelmet írt. Ő szerezte a magyar olimpiai mozgalom 500. érmét és 175. aranyérmét. Ő lett az első ötszörös olimpiai bajnok kajakos, és a magyarországi női olimpiai bajnokok rangsorában jelenleg a harmadik, ám egy tokiói arany már az első helyet jelentené. Hosszú Katinka 200 és 400 méter vegyesúszásban, valamint 100 méter háton nem talált legyőzőre, 200 méter háton pedig 98 méterig vezetett, ám az utolsó két méteren Maya Dirado megelőzte.
Ismét csillogott a magyar kard. Az évek során a vívás a legeredményesebb olimpiai sportággá nőtte ki magát. Magyarország neve mellé 86 érem – amiből 37 aranyérem – került. Szász Emese győzelme, Szilágyi Áron duplázása és Imre Géza „csalódásos” második helye azt jelentette, hogy 1972 után ismét két aranyat hoztak a vívók.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Gyenge román szereplés

Románia az utóbbi fél évszázad leggyengébb szereplését produkálta. Sydney-től kezdve tartott a mélyrepülés. Az aranyérmek száma így csökkent: 11, 8, 4, 2, és Rióban egy lett.
Pedig a közvélemény el­várásai nagyok voltak. A vívókon kívül mindenki csalódást okozott. A kajak-kenu csapatot – doppingvád miatt – kizárta a nemzetközi szövetség. Sem a férfi, sem a női tornacsapat nem kvalifikálta magát. Az éremesélyes női kézilabdacsapat az első két mérkőzés után (4 gólos vereség Angolától, 13 gólos vereség Brazíliától) leszerepelt. Sorra elszálltak a birkózós és cselgáncsos éremesélyek.
Egy arany-, egy ezüst- és három bronzérem, amely a hazaérkezés pillanatában – Sincraian doppingügye miatt - kettőre apadt. Ez a teljesítmény a 47. helyet jelentette a nemzetek éremtáblázatán, vagyis a legrosszabbat a második világháború után.
Az aranyat a Simona Gher­man, Simona Pop, Ana-Ma­ria Popescu, Loredana Di­nu összetételű kardcsapat sze­rezte, óriási szerencsével. A negyeddöntőben az utolsó percben az amerikaiak már négy tussal vezettek, mikor a román lányok a semmiből kiegyenlítettek, sőt aranytussal jutottak az elődöntőbe, majd a döntőbe. Ez az arany sok mindent megoldott. Először is feledtette a kardcsapat tagjainak egy nappal korábbi katasztrofális egyéni eredményét (19-33. hely), másodszor pedig elmaradt a román sport hiányosságaira rámutató sajtótájékoztató.
Az ezüstöt a Horia Tecau - Florin Mergea férfi teniszpáros szerezte. Míg a két bronzot a női kormányos nyolcpárevezős és a románul mintegy négy szót ismerő Albert Saritov csecsen birkózó szerezte. Vagyis a teniszezők és a csecsen birkózó sikeréhez semmi köze a román sportmozgalomnak.
A nagyváradi harminckét éves Szűcs Gabriella kézilabdázó 2004–2011 között még a magyar színeket erősítette. A magyar csapattal európai és világbajnoki bronzérmet szerzett. 2015-től a román válogatott tagja. Az a tény, hogy a román csapat a csoportküzdelmeket az ötödik helyen zárta, nem rajta múlott.
A marosvásárhelyi Szőcs Bernadette-Cynthia a román asztalitenisz-csapatot erősítette. Kilencedik helyük jó eredménynek számít. Főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy különböző nemzetek csapatát több mint harminc kínai sportoló erősítette.

Kozák Danuta rekordjai
A körülményekhez képest elfogadható volt Szőcs Bernadette 9. helye

Változtatni kell

Az olimpia után a román sportvezetők megállapították, hogy a hazai sport átszervezésre szorul. A teljes sportmozgalom. Az infrastruktúrától, az edzők felkészítésén át a sportolók kiválasztásáig. Ahogy a britek tették 1996-ban. És itt az ideje, hogy a hazai román nyelvű sportújságírás is megreformálódjon. Hogy egy 16 oldalas sportlapban 15 oldal ne csak a harmatgyenge labdarúgással foglalkozzon. Hogy Mutu legújabb telefonja fontosabb legyen, mint a tornasport helyzete, hogy névtelen labdarúgók szeretőinek neve többet szerepeljen, mint egy birkózó Balkán-bajnoké. Hogy egy extra futballhír csak akkor kerüljön be a lapba, ha balhé történt. 1999-ben, az eindhoveni hoki-vb-n Kopacz Gyula kollégámmal két hétig voltunk összezárva 26 román kollégával. Beszélgettünk Ion Ţiriac akkori ROB-elnök baljóslatú jövőképéről. Már akkor jeleztük, hogy ők is felelősek egy esetleges olimpiai kudarc esetén.
Igazunk lett.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!