Kezdődik a téli felkészülés
A Hargitafürdőn megrendezett országos bajnoksággal, valamint a múlt hétvégi felsőbányai tornával lezárult a fiatal biatlonisták őszi versenyszezonja. A Csíkszeredai ISK és a Gyergyószentmiklósi ISK sportolói szép eredményekkel búcsúztatták az őszt, a következő hetekben azonban már a téli szezonra való felkészülés, az erőnléti edzések, valamint az utánpótlásbázis növelését célzó iskolai toborzások kerülnek a középpontba.
Gecse Izabella, a Csíkszeredai Iskolás Sport Klub (ISK) biatlon- és sífutásszakosztályának utánpótlásáért felelős szakembere a Hargita Népe érdeklődésére értékelte a szezonzáró versenyeket, és megosztotta a jövőbeni terveket is.
– Júliusban kezdődött a versenyszezon, abban a hónapban volt két kupa, majd elkezdődtek a hazai országos megmérettetések is. Múlt hétvégén zajlott az országos biatlonbajnokság a Junior 3-as és 4-es kategóriának. A Junior 3-asok nagyfegyverrel versenyeztek, a Junior 4-esek légfegyverrel. Ezen a hétvégén az őszi szezon utolsó versenyén vettünk részt Felsőbányán – mondta el Gecse Izabella.
A múlt hétvégi hargitafürdői országos bajnokságról elmondta, a Junior 3-asoknak és 4-eseknek is volt egyéni versenye, és váltóversenyt is tartottak. Jól sikerült a felsőbányai megmérettetés is, Junior 4-es kategóriában a csíkszeredai csapat a harmadik helyen végzett a nyolc csapatból. Ezzel befejeződött az őszi idény.
A következő napokban kezdődik a téli felkészülés, bár a szezon pontos menetrendje még most körvonalazódik.
– A versenynaptár még nincs kész, igaz, még csak most fejeződött be az őszi szezon. Folytatjuk a felkészülést a téli szezonra, a felkészítő versenyekre. Ha az idő engedi, görsízünk, ha nem, akkor csak futás, síroller, erőnléti edzés lesz a programban. Még nem tudjuk pontosan, hány verseny lesz majd. Mindenképpen lesznek országos bajnokságok futásban, biatlonban, továbbá sportiskolás bajnokságok is januártól március közepéig-végéig. A versenynaptárat befolyásolni fogja az Ifjúsági Olimpia (EYOF), amelyet Románia rendez 2027-ben – osztotta meg a szakember.
Gecse Izabella kitért a tehetségesebb növendékekre és a mindennapi munka nehézségeire is.
– Büszkék vagyunk a gyerekekre, próbáljuk motiválni őket minden kategóriában. Vannak tehetségeink, de emellett vannak korosztályok, ahol létszámgondokkal küzdünk. Éppen ezért most az a terv, hogy elmegyünk az iskolákba toborozni, hogy minél több fiatalt nyerjünk meg a sportág számára – emelte ki Gecse Izabella.
Az elmúlt hétvégén Hargitafürdőn lezárult Junior III. és IV. korosztályok háromnapos őszi országos biatlonbajnokságán a fiatal sportolók egyéni, sprint és váltó versenyszámokban mérettették meg magukat. A hazai pályán versengő csíkszeredai sportiskola (SMC) és a másik Hargita megyei csapat, a gyergyószentmiklósi sportiskola (SGH) növendékei több értékes helyezést és dobogóközeli eredményt is elértek a rangos viadalon.
Eredmények:
Váltó versenyszámok: A Junior 3-as vegyes váltóban a Csíkszeredai Sportiskola (SMC) csapata (István Nóra, Nagy Menyhárd Noémi, Veres Botond, Miklós András) a 4. helyen végzett (1h11:06.7), míg az SMC II-es váltója (Ilyés Kamilla, Ferencz Anna, Veress Balázs, Tulit László) az 5. helyet szerezte meg. A gyergyószentmiklósiak (SGH) csapata (Koós Vivien, Romfeld Villő, Costin David Marian, Ferencz Péter) a 6. helyen ért célba.
Egyéni versenyszámok: Junior 3, fiúk: Veres Botond (SMC) az 5., Miklós András (SMC) a 7., míg Ferencz Péter (SGH) a 9. helyen végzett. Junior 3, lányok: Nagy Menyhárd Noémi (SMC) a 4., István Nóra (SMC) a 6., Koós Vivien (SGH) a 9., Romfeld Villő (SGH) pedig a 12. helyen zárta a megmérettetést. Junior 4, fiúk: Sándor Koppány (SMC) kitűnő versenyzéssel az 5., Miklós Mátyás (SMC) a 7., Paka Alex (SGH) pedig a 13. helyen végzett. Junior 4, lányok: Jánosi Edina (SGH) a 12. helyezést érte el.
Sprintversenyszámok: Junior 3, fiúk: Miklós András (SMC) a 7., Veres Botond (SMC) a 8., Tulit László (SMC) a 9., Veress Balázs (SMC) a 10., Czüvek Hunor-László (SMC) a 12., Costin David-Marian (SGH) pedig a 13. helyen zárt. Junior 3, lányok: Koós Vivien (SGH) a 4. helyen ért célba, míg Nagy Menyhárd Noémi (SMC) a 8., Ferencz Anna (SMC) a 10., Ilyés Kamilla (SMC) a 14., Létai Anna-Eduá (SMC) pedig a 16. helyen végzett. Junior 4, fiúk: Sándor Koppány (SMC) a 6., Miklós Mátyás (SMC) a 10., Paka Alex (SGH) pedig a 13. helyen fejezte be a küzdelmet. Junior 4, lányok: Jánosi Edina (SGH) a 13. helyen végzett.
A felsőbányai versenyen a legjobb eredményt a csíkszeredai Junior 4-es vegyes váltó érte el (Nagy Menyhárd Noémi, Ilyés Kamilla, Veress Balázs, Miklós András), harmadik lett.
