Hirdetés

Hétfőtől női elnöke lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak

Hétfőtől magas szintű indiai küldöttség tárgyal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetőivel Lausanne-ban az ázsiai nagyhatalom 2036-os nyári olimpiai jelentkezéséről. Ugyancsak hétfőn kezdi meg a világ legnagyobb sportszervezetének élén két olimpiászt felölelő mandátumát a zimbabwei Kirsty Coventry.

Jakab Árpád
Hétfőtől női elnöke lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak
Előtte az utódja. A leköszönő NOB-elnök gratulál Coventrynek megválasztásakor Fotó: IOC Media

India kétségtelenül komolyan gondolja az olimpiai rendezést, már sokadik megbeszélésre készül a NOB vezetőivel. A hétfőn kezdődő találkozóra indiai részről a sportminisztérium és az olimpiai bizottság elöljárói utaznak Svájcba. A küldöttség célja, hogy megerősítse a NOB számára India rendezésre irányuló törekvéseit, és az egyeztetések által előrelépjen egy komoly, életképes pályázat kidolgozása felé. Az MTI idézte Raksha Khadse sportminisztert, aki szerint a szándék kinyilatkoztatásával is szeretnék jelezni, hogy India fejlett ország, ahol a fiatalok szerepet vállalhatnak a nemzet építésében. Kiemelte, hogy globális események szervezése lehet a mozgatórugó a belső fejlődés előmozdításához.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A Föld legnépesebb országa több városban bonyolítaná le a 2036-os nyári olimpiát. A központ Ahmedábád lenne, de a cél az, hogy országos mozgalommá váljon az olimpia. Az ahmedábádi létesítmények fejlesztése az olimpiai tervtől függetlenül zajlik, ugyanakkor Mumbai adna otthont az ország legnépszerűbb sportágának, a krikettnek, Púnéban lenne a kajak-kenu, Bhopálban az evezés, Bhubanésvarban a gyeplabda. Ahmedábád a többi között az atlétika, a kosárlabda, a röplabda, a lövészet, a tenisz, valamint a vizes sportágak és a városi sportágak versenyeit rendezné. Az olimpiai felkészülés része, hogy India 2036-ig számos sportág világeseményeinek rendezési jogát is szeretné elnyerni.

A tavalyi párizsi ötkarikás játékok után 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a vendéglátó. A 2036-os nyári olimpia helyszínéről várhatóan 2027 és 2029 között dönt a NOB. A tizenegy év múlva esedékes rendezés iránt többen is érdeklődnek. India mellett kinyilvánította szándékát a többi között a Koreai Köztársaság, a Dél-afrikai Köztársaság, Chile, továbbá Varsó, Isztambul, Doha, két spanyol város, Barcelona és Madrid is, valamint Nusantara, Indonézia új fővárosa. A lehetséges pályázók sorában ott van Budapest is.

Coventry hivatalba lép

Három olimpiai ciklust követően búcsúzik a NOB éléről a német Thomas Bach, és elkezdi nyolcéves, két olimpiászt felölelő terminusát a zimbabwei Kirsty Coventry. Közös bennük, hogy mindketten sportáguk olimpiai bajnokai voltak, de Coventry a szervezet első női és afrikai elnöke.

Coventry hétfőn, az Olimpiai Napon lép hivatalba. Az átadási ceremóniát délben tartják az Olimpiai Házban, a svájci Lausanne-ban, amely 1915 óta a NOB székhelye. Több mint 700 vendég részvételére számítanak, köztük a NOB tagjai és tiszteletbeli tagjai, diplomaták, olimpikonok, valamint a nemzetközi sportági szövetségek képviselői. Az esemény középpontjában Lausanne maradandó olimpiai öröksége és nemzetközi sportdiplomáciában betöltött meghatározó szerepe áll majd. Kirsty Coventry az első nő ebben a pozícióban, illetve ő a modern korszak legfiatalabban megválasztott NOB-elnöke, aki a jelenlegi intézményi keretrendszer mellett elsőként lép hivatalba a negyvenes évei elején – mérföldkő ez a szervezet 131 éves történetében – adta hírül a Nemzeti Sport.
Coventry aktív sportpályafutását követően a sportdiplomáciában kezdett dol­gozni hazájában és a nemzetközi olimpiai mozgalomban is, utóbbinál jókora szerepe volt a sportolói bizottság stratégiájának kidolgozásában. NOB-elnöki kampányának kezdete óta erősen tartotta magát a szóbeszéd, hogy ő a leköszönő Thomas Bach kiszemeltje. Megválasztásával ő lett az első női és az első afrikai vezetője a szervezetnek, amit a távozó német sportvezető is méltó „örökségként” mutathat fel a jövő nemzedékének.

Kirsty Coventryről tudni kell, hogy nem híve az olimpiai pénzdíjaknak, mert úgy véli, a sportolónak addig a legfontosabb a pénzügyi és minden más támogatás, amíg eljut oda, hogy olimpikon legyen. „Célom, hogy támogassuk a sportolókat pályafutásuk alatt és után, biztosítsuk a fenntarthatóságot, és zéró toleranciát tanúsítsunk a korrupcióval szemben, valamint garantáljuk az egyenlő bánásmódot és az elszámoltathatóságot mindenkivel szemben” – mondta az Eurosportnak adott interjújában.

Név: Kirsty Coventry
Született: 1983. szeptember 16., Harare
Nemzetisége: zimbabwei
Sportága: úszás
Legjobb eredményei: 2x olimpiai bajnok (200 hát: 2004, 2008), 4x olimpiai ezüstérmes (100 hát: 2004, 2008, 200 vegyes: 2008, 400 vegyes: 2008), olimpiai bronzérmes (200 vegyes: 2004). 3x világbajnok (200 hát: 2006, 2009, 100 hát: 2005), 5x vb-ezüstérmes (200 vegyes: 2005, 2007, 400 vegyes: 2005, 2009, 200 hát: 2007)



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!