Enyhült az alkoholtilalom a stadionokban

Vlaicu Lajos
Enyhült az alkoholtilalom a stadionokban
Szurkolók a focimeccsen. Már lehet alkohol a papírpohárban Fotó: Veres Nándor

Engedélyezték a stadionokban az 5,5 százaléknál nem magasabb alkoholtartalmú italok árusítását és fogyasztását, ugyanakkor szigorodnak és egyértelműbbé válnak a pirotechnikai eszközök használatára vonatkozó szabályok – többek között ezekről is beszámolt a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség a legutóbbi sajtótájékoztatóján.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Dan Iamandi főfelügyelő ismertette a július 20-án elfogadott 154-es számú törvény legfontosabb újdonságait. Mint mondta, a módosítás nyomán a sporteseményeket szabályozó jogszabály elnevezése is megváltozott:

– A korábbi cím azt sugallta, hogy a törvény kizárólag az erőszak elleni fellépésről szól, holott számos olyan előírást is tartalmazott, amely a sportesemények megfelelő megszervezését szabályozza

– fogalmazott Dan Iamandi.

A legfontosabb változás a stadionokban fogyasztható alkoholra vonatkozik: a legfeljebb 5,5 százalékos alkoholtartalmú italokat lehet értékesíteni és fogyasztani, kizárólag papír- vagy műanyag pohárban. Az ellenőrzött beléptetésű VIP-páholyokban és prémium vendéglátóhelyeken ennél is egyértelműbb a szabályozás: ott alkohol továbbra is felszolgálható, de ezek a helyek nem szolgálhatják ki a nagyközönséget.

A törvény a stadionok kialakítására is új előírásokat tartalmaz. Biztosítani kell a fogyatékkal élők akadálymentes bejutását, a megfelelő számú illemhelyet és a számukra kialakított nézőhelyeket. A pirotechnikai bemutatókat ezentúl kizárólag engedéllyel rendelkező szakvállalkozások szervezhetik, a jogszabályban meghatározott kategóriájú eszközökkel és a szükséges hatósági engedélyek birtokában.

Módosult a nyilvános gyűlések szervezéséről szóló 60/1991-es törvény is. A hatóságok továbbra is megtilthatják az alkohol árusítását a rendezvény helyszínén vagy annak közelében, szükség esetén akár az egész településen. Ugyanakkor ellenőrzött beléptetésű kulturális vagy sportrendezvényeken a szervezők engedélyezhetik az alkoholfogyasztást. Dan Iamandi szerint a korábbi szabályozás több esetben indokolatlanul szigorú volt, hiszen ha a stadionban már engedélyezett az alacsony alkoholtartalmú italok fogyasztása, nem életszerű ezek automatikus tiltása a közvetlen környezetben.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!