Csíki Róbert legyőzte a magyar bajnokot
Budapesten, a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban zajlott az elmúlt hétvégén a HELL Boxing Kings gálája, amelyen a gyergyószentmiklósi Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub versenyzője, Csiki Róbert is kötelek közé lépett. A 63,5 kg-os súlycsoportban a korábbi magyar bajnok Oláh Levente ellen vívott négymenetes mérkőzés a székelyföldi öklöző nagyszerű győzelmével zárult.
A szakértők előzetes várakozásait igazolta és a budapesti gála egyik legizgalmasabb, leglátványosabb meccse a Csiki–Oláh párharc volt, amelyet az RTL televízó közvetítésének köszönhetően ország-világ élőben láthatott.
Csiki Róbert tavaly – más lebonyolítás mellett – bronzéremmel zárta a sorozatot. Ezúttal minden résztvevőre egy mérkőzés vár. A találkozón egyhangú pontozással győzött a székelyföldi versenyző.
Mint az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub beszámolt róla, Csiki rendkívül magabiztosan kezdett, az első menetben nagyon közel került a kiütéses győzelemhez. Azonban Oláh Levente talpon tudott maradni, úgyhogy folytatódott a mérkőzés.
A következőkben is Csiki uralta az egyébként különösen magas iramú összecsapást. A második és a harmadik menetben is egyértelműen többször tudott eredményesen támadni. Az utolsó felvonásban aztán taktikusan, okosan küzdött, de továbbra is sikeresek voltak az ütései – olvashattuk a gyergyói klub közösségi oldalán. Mint írták: az egészen kiváló minőségű ökölvívásának köszönhetően pedig egyhangú pontozással hirdették ki győztesnek.
„Gratulálunk Robinak és a mögötte álló edzői stábnak, ugyanis szombat este nemcsak technikailag és taktikailag, de állóképességben is egyértelműen ellenfele fölé tudott nőni” – összegeztek a Godako oldalán.

