Előtérben az erdélyi fiatalok – Az új nemzedék perspektívája a Maturandus Konferencián

A Hargita és Kovászna megyei fiatalok helyzetéről és az előttük álló kihívásokról szólt az október elején megrendezett Maturandus konferencia. Az eseményen bemutatták a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatóközpontja által végzett Maturandus kutatás eredményeit. A felmérésben 761 Hargita és Kovászna megyei végzős középiskolás vett részt. A konferencia keretében emellett más, erdélyi és Kárpát-medencei fiatalokat érintő kutatások eredményeit is ismertették a szakemberek.

Király Laura
Előtérben az erdélyi fiatalok – Az új nemzedék perspektívája a Maturandus Konferencián
Fotó: Király Laura

A konferencia főszervezője és a kutatás szakmai vezetője, dr. Sólyom Andrea kiemelte, hogy a felmérés a térség fiataljainak jövőbeli terveibe és társadalmi érvényesülési lehetőségeibe nyújt betekintést, az eredmények pedig abban is segíthetnek, hogy a fiatalok a szükségleteikhez igazodó támogatást kapjanak.

A konferencia megnyitóján Ferencz-Salamon Alpár, az „Apáczai Csere János” Pedagógusok Háza igazgatója hangsúlyozta: nem elég oktatni, nevelni is kell. Beszédében a diákok jövőképének feltérképezése mellett az empátia, a kreativitás és a befogadókészség erősítését nevezte kulcsfontosságúnak. Kiemelte a kutatási eredmények jelentőségét a magyar–román pedagógus-továbbképzésekben is. Dr. Makó Zoltán, a Sapientia EMTE rektorhelyettese az oktatók felelősségét hangsúlyozta a digitális eszközök használatában. Arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos megtalálni az egyensúlyt a technológia nyújtotta lehetőségek kihasználása és a hátrányainak kezelése között. Ehhez kapcsolódva dr. Nistor Laura, a Társadalomtudományi Tanszék vezetője a kutatás egyik eredményét ismertette: a középiskolások több mint háromnegyede igényelne szabályokat és iránymutatást a mesterséges intelligencia tudatos és etikus használatához.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Dr. Papp Z. Attila, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének vezetője plenáris előadásában a fiatalok átmeneti élethelyzetét elemezte, rámutatva az egyéni és társadalmi feszültségek jelenlétére, valamint a nemzedékre jellemző erős önreflexióra. A plenáris blokk további előadásai a diákképviseletek működése mellett a fiatalok mobilitási lehetőségeire, valamint a román nyelvtudás hiányából adódó akadályokra is kitértek.

A továbbtanulási és pályaorientációs szekcióban a szakemberek rámutattak: a végzősök oktatásból a munkaerőpiacra való átmenete rendkívül sokszínű pályaíveket mutat, amelyet az életvitel és az erőforrások határoznak meg. Ezzel párhuzamosan a képzésből való kiesés veszélyeire utalva az egyetemi lemorzsolódás mögött meghúzódó okokra – a bizonytalan, megalapozatlan szakválasztásra és a hiányzó háttértudásra – is rávilágítottak, hangsúlyozva, hogy a folyamatban a kortárscsoportok véleménye is döntő befolyással bír.

A közösségi szokásokat vizsgáló szekcióban az iskolai önkéntesség, a nemek közötti bizalom, a fiatalok fesztivállátogatási szokásai, valamint a pedagóguspályán való megmaradás kihívásai kerültek terítékre, míg a klímatudatossággal foglalkozó szekcióban a fiatalokat érintő klímaszorongás sajátosságaira, a cselekvési alternatívákra és a társadalmi ellenállás mintáira fókuszáltak. 

A társadalmi és környezeti témák mellett a fiatalok digitális jelenlét is szerepet kapott. Az „Online és más világok” blokkban elhangzott elemzések kiemelték: a diákok intenzív digitális jelenléte inkább megfigyelő, óvatos magatartásban nyilvánul meg, a mesterséges intelligenciát pedig tanulmányi segédeszközként használják. Ezt árnyalták a konferencián bemutatott további vizsgálatok az előítéleti, illetve elfogadási magatartási mintákról, kiemelve a család és a média szerepét.
 





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!