A kerekasztal körül

Nádudvary Gilvád
A kerekasztal körül
Fotó: Dégi Zsuzsanna archívuma

A Humántudományok Tanszék összerázójának célja, hogy az első-, másod- és harmadéves bölcsészhallgatók megismerhessék egymást és tanáraikat. Az esemény most is sikeresen összerázott – esetleg megrázott, ha valaki nem készült fel a nagy plénum előtti bemutatkozásra.

A Sapientia ebédlőjében ültünk körben, és sorra bemutatkoztak a tanárok meg a diákok. Ahogy közeledett a sorunk, megjelent az ismerős gyomorszorító érzés is – hiába kellett csak a nevünket elmondanunk. A felsőbb évesekben közben felidéződtek a korábbi évek képkockái. Az összerázó az az alkalom, amikor érezni lehet az évek múlását: olyan tanárok is ültek közöttünk, akik szintén itt végeztek, és egykori tanáraik ma már a kollégáik.

A generációs körforgást és a körben ülést a kerek pizzák tették teljessé. Megérkezésük egy csapásra felbomlasztotta a társasjátékos csapatokat, és mozgásba lendítette a humánosokat, akik nemcsak olvasni szeretnek az ételről, hanem fogyasztani is azt. A felsőbb évesek tanácsokkal látták el az újoncokat. A nyüzsgő társaság csak egy pillanatra állt meg az előcsarnok lépcsőjén: amikor elkattant a fényképezőgép. Az est jó hangulatban telt.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!