– Sokan úgy képzelik, hogy egy paphoz csak vallási kérdésekkel lehet fordulni. Mennyire kell „csak papnak" lennie, és mennyire lehet megértő társ egy egyetemi lelkész?

– Nem hiszem, hogy a hallgatók számára szigorú képviselőként kellene megjelennem, és azt sem látom, hogy erre igény lenne. Sőt, a tapasztalat az, hogy éppen ettől menekülnek, és sokszor sztereotípiák miatt nem is keresik a pap társaságát. Hiszek abban, hogy a személyes találkozások képesek lebontani ezeket a falakat. Volt olyan egyetemista, aki elmondta: életében nem beszélt még pappal ilyen közvetlenül, mint velem.

– Milyen kérdésekkel, problémákkal fordulnak Önhöz leggyakrabban a fiatalok? 

Ha konkrét esetekről beszélnék, súlyosan megsérteném azt a bizalmi szférát, ami a munkám alapja. Azt viszont fontos leszögeznem: rettentően utálom a „tanácsadás" szót. Én a lelki vezetésben hiszek. Ez egy olyan segítségnyújtás, ahol tisztázó kérdésekkel segítek, hogy a fiatal maga találja meg a benne rejlő megoldást, hiszen neki kell döntenie. Sokan várják a „varázslatot”, de a valódi változáshoz olykor ki kell lépni a komfortzónából és kényelmetlen döntéseket kell hozni. Számomra az is siker, ha megdöngetünk bizonyos falakat, még ha az illető emiatt nem is tér vissza, de a gondolat ott marad benne.

– Hogyan tudja megszólítani azokat a hallgatókat, akik nem vallásosak, mégis úgy érzik, szükségük lenne iránymutatásra?

– Megtanultam, hogy „lassú víz partot mos”. Nem vagyok rámenős, nem szólítom le a diákokat a lépcsőn. Kovács Gergely érsek úr, amikor idehelyezett, csak annyit kért: legyek jelen. Igyekszem ebben a „jó jelenlétben” itt lenni – megtalálhatónak és elérhetőnek lenni. Azt vallom, hogy a szükségletnek a hallgatóktól kell érkeznie. Ezért is örülök, hogy elindult a CSEL-es team (Csíkszeredai Egyetemi Lekészség), mert így már ők jönnek a kérdéseikkel és témáikkal, én pedig ezekre válaszolhatok.

– A karácsony közelebb áll az emberekhez: a kisded születésének, a fényeknek könnyű örülni. A húsvét mintha kevésbé lenne meghitt – talán mert kényelmetlen szembesülni a szenvedéssel. Hogyan lehet ezt közelebb hozni az egyetemistákhoz?

– Az egyetemisták már elég idősek és tapasztaltak ahhoz, hogy saját szenvedéseik, csalódásaik, fájdalmaik legyenek – így éppen a mélységen keresztül lehet megszólítani őket. A titok a szimbólumokban rejlik az ember könnyebben kapcsolódik ahhoz, aminek látja az értelmét. De a legfontosabb a hitelesség: nekünk kell szeretnünk azt, amit csinálunk. Ha a fiatal azt látja rajtunk, hogy hittel és meggyőződéssel éljük meg az ünnepet, az vonzóvá válik számára is. A kiüresedett magatartás nem az.

– A rohanó, teljesítménykényszeres hétköznapokban mit jelenthet a húsvét egy mai fiatalnak? Lehet ennek is ökumenikus jellege a felkészülésben, mint mondjuk az adventnek?

– A nagyböjt a visszafogottságról és a lemondásról szól, itt nem a „csillogásra” készülünk. Meg kell tanulnunk újra értékelni azt, ami nem „kommersz”, nem fogyasztható termék. Papként nem szeretnék reklámarc lenni, mert a hit nem eladható. Vannak látványosabb programjaink is, mint a hímes tojás írás, de a lényeg a belső folyamat: megtanulni „feláldozni az életünket” a valóban fontos dolgokért.

– Mit javasolna azoknak a hallgatóknak, akik ebben az időszakban szeretnének lelassulni és tudatosabban megélni ezeket a napokat?

– Javaslom, hogy nézzék meg a Mel Gibson rendezte Passió című filmet, amely Jézus utolsó 12 órájáról szól. Szerintem ez a film élethűen adja vissza az ünnep tragikus szeretetét, és korhűen ábrázolja azokat a körülményeket, amelyek között mindez történt.

– Mit jelent Önnek személyesen a húsvét, és mi az az egy gondolat, amit útravalóul adna a sapis diákoknak?

– Számomra is a húsvét egykor inkább az örökölt szokások feszültségét jelentette, például azt a dilemmát, hogy „menni locsolni vagy nem menni”. Ma már az élet teljességét jelképezi: a virágvasárnapi dicsőséges bevonulástól a nagypénteki kiátkozásig. Ez a pár nap mindazt magában hordozza, ami az életünkben is jelen van: hol a lehengerlő örömöt, hol a magányos szégyent – és sokszor ugyanazok az emberek okozzák mindkettőt. Számomra a húsvét maga az élet teljessége pár napba sűrítve. Útravalóként pedig a húsvéti öröménekből idéznék: „Ó, boldog vétek, mely ilyen és ily nagy Megváltót érdemelt!”