Rönkházépítés lépésről lépésre (harmadik rész)

A rönkház barátságos, meghitt szállás, amely egészséges körülményeket biztosít a benne élőknek. A fa lélegzik, ezért nagyon jó a levegő minősége a ház falain belül. Mesterséges, káros anyagoktól mentes, így nem csoda, hogy nyugtató hatással van az emberre, főleg, ha ablakai csendes, szép tisztásra vagy hegyvidéki tájra nyílnak.

Péter Ágnes

A rönkházépítés folyamata gyakorlatilag akkor ér véget, amikor a helyére – vagyis a megrendelő által kívánt helyre – kerülnek a rönkök, amelyekből mesebeli házikó épül. Ezután már a lakók feladata, hogy berendezzék, otthonossá tegyék.
Sorozatunk végéhez érve Ferenczi Attilával, a Ferenczi Rönkházak rönkházépítő vállalkozás vezetőjével Székelyvarságon jártunk, a Hidegaszó és a Nagy-Küküllő találkozásánál, ahová egyik építményük került. Az 5 × 5 méteres, terasszal is rendelkező faház homlokzatán hatalmas ablakok láthatók, ahonnan télen-nyáron szép a kilátás. A ház a telephelyen 2021-ben épült, 2022 tavaszán került jelenlegi helyére, és év végén már lakható volt. Ferenczi Attila emlékeztetett, hogy a farönkök roskadása nem gátolja a beköltözést, sem az épületgépészet kialakítását. Figyelembe kell venni a roskadást, és mindent úgy kell kialakítani, hogy követhesse a fa mozgását – legalábbis az elmúlt húsz év rönkházépítői tapasztalata ezt mutatja.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Rönkházépítés lépésről lépésre (harmadik rész)
Az általuk készített házak többsége egyedi, az ügyfelek tervei szerint készül el, kevés alkalommal dolgoznak saját terveik alapján. Mint Ferenczi Attila mondta, a tervrajz részleteit mindig megbeszélik az ügyféllel, mert fontos, hogy a tervrajz észszerű legyen, és az anyag tulajdonságait figyelembe vegye.

– Egy ilyen házban természetes anyagok veszik körül a lakót, ami nagyon jó közérzetet eredményez. A fa tulajdonságai közé tartozik, hogy a nedves levegőből a párát magába szívja és később leadja. Így a jó klíma garantált, ráadásul télen hamar kifűthető

– sorolta a rönkházban élés előnyeit Ferenczi Attila.

Rönkházépítés lépésről lépésre (harmadik rész)
Sokan félnek, hogy a fában rovarok, bogarak telepedhetnek meg, de a rönkházépítő tapasztalata az, hogy megfelelő odafigyeléssel semmivel sem gyakoribb a rovarok megtelepedése egy rönkházban, mint egy téglaházban. Egy másik, gyakori félelem a rönkházak élettartamával kapcsolatos: van, aki attól tart, hogy nem elég hosszú életű egy ilyen épület. Ferenczi Attila azonban felhívta a figyelmet az eresz hosszára: mivel az átlagosnál jobban túlnyúlik, ezért védi a falakat az esőtől és a napsütéstől is. Emellett ma már rendkívül jó minőségű anyagokat lehet kapni a fa konzerválására, kívül és belül egyaránt. Az építőmester belül méhviaszalapú anyagokat vagy jó minőségű lenmagolajat ajánl, de azt mondta, hogy külső kezelés nélkül is védhető a fa, hiszen ők a ház átadása előtt gomba, rovar és penész ellen is kezelik a faanyagot. A tető védelmező hatását azonban érdemes szem előtt tartani, hiszen ez tudja megvédeni a fát a csapadéktól és a napsütéstől.
A már említett székelyvarsági ház elégedett tulajdonosa Kis Aladár székelyudvarhelyi lakos. Hétvégi házként használják, és mint mondta, régi vágyuk volt, ugyanis neki és feleségének régóta tetszettek a rönkházak. Idilli környezetben levő telkükre mesebeli házat szerettek volna építeni, és mint mondta, ez az álmuk meg is valósult. A ház felépítése óta nem tapasztaltak semmilyen problémát, az előnyeit viszont annál jobban megismerték.

Rönkházépítés lépésről lépésre (harmadik rész)

– Minden hétvégén újabb és újabb élményekkel megyünk haza, ami a háznak és a környezetnek is köszönhető. Ugyanakkor megnyugtató itt lenni, mindig olyan, mintha nyaralnánk. A rönkházban teljesen más a levegő, mint egy téglaházban. Ezt csak az tudja igazán, aki ilyen épületben lakik

– mondta végül Kis Aladár.

Rönkházépítés lépésről lépésre (harmadik rész)


Rönkházépítés lépésről lépésre (második rész)

Miután kiválasztották a megfelelő fákat, a rönkök a Ferenczi Rönk­ház telephelyére kerülnek, ahol megmunkálják a faanyagot, kifa­­ragják, összeillesztik és felépítik. A megszámozott rönköket lebontják és teherautón oda szállítják, ahová a megrendelő kívánja. Száradáskor azonban a rönkök mozognak, és ezt a mozgást, zsugorodást az építőknek figyelembe kell venniük. Ferenczi Attila rönkházépítő szerint ez nem egzakt tudomány, hanem tapasztalaton alapuló gyakorlati tudás.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!