Valahányszor elmegyek előtte, eszembe jut, hogy itt szolgált anyai déd­apám a híres 82-es székely gyalogezredben, akiről a mai napig nem tudjuk, hol alussza örök álmát. Itt énekelhette ő is a kaszárnya ablakából a közismert katonadalt:
„Tűrik a Nagyerdő útját,
Viszik a székely katonát,
Viszik, viszik szegényeket,
Szegény székely legé­nyeket...”
Apáink és nagyapáink sokat emlegették a kaszárnyát, de az épületegyüttes történetéről ma is keveset tudunk.

Fegyverforgatás és ollócsattogtatás

Az impériumváltozást követően, 1928-ban egy hadkiegészítő román parancsnokságot he­lyeztek ide; közel tizenöt tiszt és altiszt érkezett családostól a városba. A kicsi magyar világ idején honvédek masíroztak a falai között. A második világháborút követően orosz felirat került egy időre a be­járathoz, majd újra román vezényszótól volt hangos a kaszárnya területe. Időközben az épületegyüttes megrongálódott, feljavítására a román kormány hárommillió lejt utalt ki.
1948-ban, a sorozások ide­jén, még hangos nótaszóval vonultak fel a székely legé­nyek a bejárati kapu előtt. Rá két évre már a szabó­legények csattogtatták ollói­kat a kaszárnya hatalmas termeiben működő Szabók Szö­vetkezetnél, amelyből a későbbi készruhagyár alakult meg az ötvenes évek végén.
1973-ban új munkacsarnok épült, ekkor közel másfél ezren dolgoztak itt. A kilencvenes évek elején privatizálták a gyárat; az itt készült termékek Kanadá­ba, az Egyesült Államokba, az egy­­kori Kelet- és Nyugat-Németországba, valamint a Szovjetunióba kerültek, a közel-keleti országoknak pedig katonai egyenruhákat varrtak. Ott, ahol valamikor fiatal legények tanulták a fegyverforgatást, ma lányok és asszonyok varrnak, vasalnak, cso­magolják az öl­tönyöket.

Kik voltak a 82-esek?

Ferenc József császár 1882. november 30-án kelt legfelsőbb elhatározásával a székely határvidéken rendelte el egy új ezred szervezését. Az új ezred 1883. január 1-jén alakult meg Nagyszebenben, a cs. és kir. 2., 31., 62. és 63. gyalogezredek egy-egy zász­lóaljából, és a 82-es sorszámot kapta.
A katonai laktanya három fő épületből állt, melyek közül napjainkban már csak kettő látható. A tisztek U alakú, tornácos lakóépületét a het­venes években lebontották, helyére egy kétemeletes ven­dégfogadó épült. Ennek falán helyezték el a Bruneckben 1813-ban elesett székely katonák emléktábláját, Kis Domokos szobrász domborművét, amely azonban nyomtalanul eltűnt.
Ma a régi 82-es laktanya, ahol évtizedekig a Május 1. Ru­hagyár működött, darabokra hullott. A katonai főépület ma is áll a Nagy-Küküllő partján; magánkézbe került. A főút melletti épületrész a ruhagyár új munkacsarnokával olvad össze.

Márton Áron, a katona

Kevesen tudják, hogy Márton Áron püspök, a híres 82-es székely gyalogezred egykori vi­téz hadnagya is itt rukkolt be. Huszonnégy hónapot töltött a keleti harctéren, háromszor megsebesült, megjárta Do­berdó poklát. A Sósmező mel­lett vívott csatában hősi­es­sé­géért II. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki, és zászlóssá léptették elő. A há­ború megrázó élményei után érezte meg a papi hivatásra való elhívását. 1924-ben szentelték pappá Gyulafehérváron, és több mint negyven éven át püspökként szolgálta az erdé­lyi híveket. Egy szerény em­léktáblával tiszteleghetne a vá­ros a nagy püspök előtt.

Vasszékely

A város kétszer is állított szobrot a vasszékelyek emlékére. Az első szobor fából készült (fémmonogramos pikkelyekkel bo­rítva). Erdélyi István őrmester tervezte, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő közlegény faragták ki, a vasrészeket Varga Ferenc őrmester és Ferenc Károly szakaszvezető készítették.
A szobrot katonai pompával avatták fel 1917. december 8-án Székelyudvarhelyen. A királyt Jó­zsef királyi herceg, tábornagy képviselte, aki avatóbeszédében a 82-es bakákat „a világ leg­jobb katonáinak” nevezte. 1919-ben a bevonuló román ka­tonák ledöntötték és megsemmisítették.
A második szobrot 2000. március 15-én avatták; a 260 cm magas bronzszobrot Szabó János helyi szobrászművész készítette. A Márton Áron tér közepén áll.

Iskola, bentlakás, sportcsarnok

Nemrég levelet hozott a posta az Erdélyi Magyar Lá­tássérültekért Alapítványtól, amelyben arról tá­jékoztatnak, hogy újra­indítják a 105 éve szünetelő magyar tannyelvű oktatást látássérült gyermekek szá­mára – a kaszárnya egyik épületében. Olyan épületrészbe köl­töznek, amely egykor a laktanya szerves része volt, de eredeti funkciójáról sem­milyen dokumentum nem maradt fenn. Az épületet eredeti formájában kívánják megőrizni; tanműhelyek, vala­mint az alapítvány irodája kap benne helyet. Itt állítják majd ki Katona Lajos vak, félkezű szobrász alkotásait, és itt terveznek egy „láthatatlan kiállítást” is a látók számára.
Javában zajlik a felújítás az egykori kaszárnya hátsó udvarában. Két oszlopos be­járón át lehet bejutni a hatalmas termekbe, ahol feltehetően a konyha és az ebédlő működött – bár erre egyelőre nincs bizonyíték. Sok titkot rejt még a kaszárnya épülete, ha valami csoda nem történik, egyelőre ennyivel kell beérnünk.