Visszatérne a közéletbe Ponta?

HN-információ
Egy „politikamentesnek” mondott új szervezet, a Fekete-tengeri regionális együttműködési projektek 2020 nevű alapítvány élén vállalt ismét közéleti szerepet a kormány éléről tavaly novemberben lemondott Victor Ponta. 09_ponta Egy „politikamentesként” be­mutatott alapítványt – amely­nek bejegyzéséről csü­törtökön döntött a bukaresti 5. kerületi bíróság – vezet Victor Ponta, amelyet egykori kormányának több tagjával közösen hozott létre. Mellette Nicolae Bănicioiu volt egészségügyi és Daniel Constantin volt vidékfejlesztési miniszter tölt be alelnöki tisztséget. Az országos média szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) új elnöke, Liviu Dragnea nem nézi jó szemmel a kezdeményezést, amelyben egyesek egy új párt csíráit, a szociáldemokraták egységét fenyegető szakadár törekvést látnak. Bukarestben a PSD régi és új vezetője közötti feszültség jeleként értelmezték azt, hogy Dragnea nem hívta meg Pontát a szociáldemokrata kormány tevékenységi mérlegét bemutató decemberi rendezvényre, és azt is, hogy Ponta a pártvezér tudta nélkül szervezett találkozót volt minisztereivel. Végül a pártszakadást jósoló pletykákat egy nyilvános találkozóval próbálta leszerelni a két politikus, amikor hétfőn Ponta egy rövid látogatást tett a PSD székházában. Megbeszélésük után Dragnea kijelentette: Ponta nem alapít más pártot, és a PSD jelöltje lesz az idei választásokon abban az olténiai választókerületben, amelynek 2004 óta parlamenti képviselője. A volt miniszterelnök ismételten kijelentette, hogy alapítványa „nem követ politikai célokat”. Mint ismeretes, a korrupció gyanújával bíróság elé állított Victor Ponta tavaly novemberben a bukaresti Colectiv klubban történt, több mint 60 áldozatot követelő tűzvész után, a hatóságok hanyagsága és korrupciója ellen lázadó tüntetők nyomására hivatkozva mondott le a miniszterelnöki tisztségről.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!