Betiltanák a kutyák láncon tartását

Ezer és ötezer lej közötti bírságot szabhatnak ki azokra a kutyatartókra, akik láncra verve tartják házi kedvenceiket– ha a parlament elfogadja az erre vonatkozó törvénytervezetet.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 2 perc
Betiltanák a kutyák láncon tartását
Kiskutyák. Törvényben tiltanák meg, hogy később megkötve éljék le életüket Fotó: Székelyudvarhelyi Kutyamenhely

A szenátus honlapján köz­zétett törvénytervezet szerint, annak ellenére, hogy az állatvédelem terén történtek jogszabályi előrelépések, Romániá­ban a kutyák láncon tartása még mindig széles körben elterjedt gyakorlat, különösen vidéken. Ez a gyakorlat, amelyet a jelenlegi törvényi keret még eltűr, testi és lelki szenvedést okoz az állatoknak, károsítja egészségüket, valamint elősegíti az agresszív vagy romboló viselkedés kialakulását, és közbiztonsági kockázatokat is rejthet. Emellett ellentétes az állatjólétre vonatkozó európai normákkal is.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Az előterjesztők érvelése szerint számos nemzetközi tanulmány igazolja, hogy a tartós elszigeteltség és a mozgás súlyos korlátozása negatívan befolyásolja a kutyák egészségi állapotát, viselkedését és érzelmi egyensúlyát. „A modern állatjóléti gyakorlatok teljes mértékben elutasítják ezt a »tartási módot«, amelyet sok országban a passzív kegyetlenség egyik formájaként tartanak számon” – olvasható a tervezet indoklásában. A törvénytervezet szerint a kutyák tartására csak olyan hely lenne alkalmas, ahol biztosított számukra az elegendő mozgástér, az időjárásbiztos menedék, az állandó vízellátás, a megfelelő hőmérséklet és a szabad mozgástér. A láncon tartás nem minősülne többé elfogadhatónak. A szabálysértőkre 1000–5000 lej közötti bírságot szabhatnának ki, és ha valaki ismételten megsérti az előírásokat, büntetőeljárás is indulhat ellene. A kezdeményezők szerint a cél nem a szankcionálás, hanem a megelőzés és a felelős állattartás megerősítése. Az előterjesztők emlékeztetnek:  több uniós országban már tilos a kutyák tartós láncon tartása, a javaslatuk illeszkedik az uniós gyakorlathoz. Mint kifejtették, azt szeretnék biztosítani, hogy az állatok ne szenvedjenek az  elhanyagolástól, ne érje őket fájdalom vagy szükségtelen stressz a nem megfelelő tartási körülmények miatt. Idézték a ROLDA állatvédő alapítvány állásfoglalását, amely szerint a szegénység, az iskolázatlanság és sokszor a közöny fájdalmas élménnyé teszi a vidéki kutyák mindennapjait.
„Sokan úgy fogalmaznak: amikor ellátogatnak egy romániai faluba, mintha visszautaznának az időben – ennek azonban megvannak a maga árnyoldalai is. Bármelyik romániai faluba mész, látni fogsz kutyákat, akik egész életüket láncra verve töltik” – olvasható az állatvédő alapítvány állásfoglalásából idézett részben, a tervezet indoklásában.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!