Vass Dániellel mintegy negyedszázada kerültem kapcsolatba, a zenei érdeklődés hozott össze minket. Dániel génjeiben hordozta a művészetek szeretetét, édesanyja dr. Kaposi Edit tánctörténész, édesapja Vass Lajos karnagy-zeneszerző volt. Vass Lajos ne­ve fogalomnak számított Magyarországon a 60-as években a Röpülj páva verseny meg­szervezőjeként, kóruskarnagyként szol­gálta a népzene ügyét. Fia nagyon büszke volt rá. 

Dani Svájcban élt, a Duna Televízióban találkoztam vele töbször. 2005-ben, a Ti­cinói Magyarok Egyesülete elnökeként meg­hívott, hogy az egyesület március 15-ei ünnepségén vegyek részt s mondjak beszédet. Természetesen elvállaltam, s nem mentem üres kézzel: egy kis könyvtárat állítottam össze a környéken élő magyarok számára. Az ottlétem alatt bejártuk Luganót, sokat be­szélgettünk, mesélt édesapjáról, s saját zenei munkásságáról is. Szomorúan említette, hogy kezének idegsorvadása miatt fel kellett adnia zenei karrierjét. Dani nem esett kétségbe, másik szenvedélye, a fotográfia felé fordult, s számos – köztük itthoni – kiállításon is bizonyítani tudta tehetségét.
Szinte minden évben beszéltem vele te­lefonon, többször zenei kérdésekben kér­deztem véleményét. Mikor Peskó Zoltán, a neves karmester 2020-ban elhunyt, Danit kér­tem fel, hogy emlékezzen a művészre, akivel többször együtt dolgozott. Szeretettel beszélt a Mesterről. 
A pandémia idején költözött haza, telefonon hosszasan beszélgettünk. Terveztük, hogy édesapjáról egy hosszabb cikket készítünk, ahhoz már anyagokat is gyűjtött. Halogattuk a találkozást, s mikor később többször hívtam, egyik telefonja sem élt már.
Az internetet hívtam segítségül, s meg­döbbenten olvastam, hogy 2022-ben elhunyt, a hetvenedik születésnapját sem érhette meg. Ezzel az írással kissé megkésve emlékezhetek rá.
A Lakitelek Népfőiskola kiállítással s egy nagyon szép nekrológgal búcsúzott tőle, ebből idézek:
Vass Dániel klarinét- és fotó­mű­vész megtalálta életében a tökéletes har­mó­­­niát. S nemcsak a zene és a kép világában, de az életében is. Bárhol is járt a nagyvilágban, aktívan részt vett a zenei és közéletben, a kultúra szervezésében, a pilla­natok meg­örökítésében és mindig hűen meg­tartotta, ápolta és képviselte magyarságát, s híven szolgálta hazáját. Mostanáig. Teremtője „ha­zahívta”, hogy személyesen köszönje meg neki eddigi szolgálatait és elfoglalhassa méltó helyét, amelyet az Úr készített számára.  S bár a világ Teremtőjéhez képest a mi szavunk egy halk emberi dadogás – dallamok és képek nélkül –, mégis őszinte szívvel s tiszta lélekkel, hadd mondjuk mi is:
Kedves Vass Dániel!
Köszönjük az Istennek, hogy nekünk voltál, s megajándékozott minket Veled!
Isten áldjon!