A néprajzból ismeretes rózsakoszorús, útközben rózsaszirmokat hintő pünkösdi királynéjárás a nyárelő egyik legősibb ünnepe, tulajdonképpen termékenységvarázslás. A magyar irodalomban legelőször Dugonics András 1788-ban közreadott regényében (Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony) szerepel a pünkösdi házról házra járás szokása, a pünkösdi királynéjárás és egy ezzel kapcsolatos dal szövege: „Jól megfogd, jól megfogd / a lovad kantárját, / ne tipesse, ne tapossa / a pünkösdi rózsát.”

A pünkösdi rózsa a magyar nyelvterület legnagyobb részében nem más, mint a bazsarózsa. A Székelyföld pünkösdi rózsája napjainkban a ritkasága miatt védett zergeboglár. Dugonics óriási vakmerőséget (honnan is volt bátorsága ilyen bolondsághoz?) követett el e szokás leírásával, hiszen az egyház a világi jellegű pogány pünkösdi mulatságokat igyekezett megakadályozni és tiltó rendelkezések sorával minden lehetséges módon megszüntetni. Az irodalomtörténészek szerint a mű különös elegye a regénynek és a történelmi tanulmánynak. Ez utóbbit lábjegyzetek is hitelesítik. A dalocskához Dugonics a következő magyarázatot írta: „Volt ezen éneknek nyoma a következő időkben is. Tudniillik: midőn a Pünkösdi Királyságnak játéka az Alföldön meg nem tiltatott átaljában. Értem magam is azt az időt, midőn a kis Fiú és Leánygyermekek legritkább ruhájokba öltözvén házról házra jártanak és apró táncolások között eképpen énekeltenek: »Mi, mi ma, ma Piros Pünkösd napja, / Hónap lészen, hónap lészen a második napja. / Andorjás felesége jó táncos, / Az Ura selyemszál, a szolgája aranyszál, / Bim-bom bukorica [a. m. bokréta], mire virradsz holnap.«” Az író pályatársai közül többen értetlenséggel fogadták a regényt. A Dugonics iránti ellenszenvet a zavarba ejtő merészsége táplálta, hiszen az egyházi hatalom nemcsak a tiltó rendelkezésekkel, hanem ijesztgetéssel, isteni büntetéssel való riogatással igyekezett eltörölni a pogány ünnepeknek még a nyomait is, amelyek így nemegyszer gyermekjátékokba, mára érthetetlen mondókákba szorultak vissza. A regény szereplői Tündér Ilonáról, Lidércekről, Táltos Lóról is mesélnek…

A magyar irodalom másik pünkösdi „hőse” a 18. századi nagy klasszikus, Kármán József költő és újságszerkesztő, aki egyszer még pünkösdi király is volt. Beleznay Miklós generális felesége, báró Podmaniczky Annamária mint családi örökséget hozta magával a nemzeti kultúra istápolása iránti szeretetet. Rajongó híve volt a művészetnek és a szép literatúrának, ahogyan akkor a szépirodalmat nevezték, kastélyuk gyülekezőhelye volt nemcsak a főrangú uraknak és hölgyeknek, de a szegény poétáknak is, akik támogatást vártak és kaptak is tőlük. Kármán József is a segítségükkel indult az irodalmi pályán. A pünkösdi ünnep a legnagyobbak közé tartozott a pilisi kastélyban „különb-különbféle mulatságokkal, melyek mind összve vannak kötve a szép literatúra fölemelésével”. Korabeli leírások szerint 1790-ben pünkösd hétfőjén egy népies mulatságot is rendeztek a kastély mellett elterülő réten, egy úgynevezett lovas versenyfuttatást a pünkösdi királyságért. A versenyzők környékbeli parasztlegények voltak árvalányhajas kalappal, lobogós ingben, nyakukba akasztott karikás ostorral. A verseny helyére az úri nézőközönség hintókkal érkezett, a fiatalabb urak maguk is lóháton. Tizenketten versenyeztek, de előzőleg az elmúlt év pünkösdi királya, egy pusztai csikós koronával a fején odajárult Beleznayné elé, és rövid rigmusban köszöntötte. Vay Sarolta grófnő leírása szerint (Régi magyar társasélet): „A harmadik futás döntött, mikor is Prónay Honoráta bárónő, kezében pünkösdi rózsákból formált koronával várta az új királyt. Mellette egy asztalkán nagy kupa bor, egy rozmaringszálakkal és aranyos diókkal megtűzdelt lakodalmi kalács, piros bőrerszényben pedig öt darab arany állt, a földesasszony ajándéka a győztesnek. Milyen óriási lett a főúri társaság bámulata, midőn a győztesnek elővezetett legényben Kármán Józsefet, a szalonok dédelgetett íróját ismerték föl. A mulatság fokozására gondolta ki ezt a tréfát maga a jeles költő, aki az indulás előtt hirtelen ruhát cserélt egy legénnyel, s így Pegazus lovagja a négylábú paripán is elvitte a díjat.”

A pünkösdi királyság szókapcsolat jó ideje a sok hűhó semmiért, a rövid ideig tartó hatalom szinonimája, bár ugyanakkor még ismert az elsődleges értelme is, ami szerint fontos mozzanat volt a falvak közösségi életében. Ami a vallást illeti, profán mulatság, ami azonban kiemelkedett a hétköznapokból és ünneppé varázsolta az eseményt.

Kedves Olvasóm! Tudtad, hogy van pünkösdi csillagnevünk is? Pünkösd csillaga. Kandra Kabos Magyar mythologia című könyvében (Eger, 1897) „évszaki csillagnak” nevezi a Kikelet Hírmondója és a Dérhagyó nevekkel együtt.