Rendhagyó alkalomra gyü­lekeztek az új­ság­írók a Budapesti Ope­rettszínházban: a Hófehérke cí­­mű táncjáték prób­ával össze­kötött sajtótájékoztatóját tar­tották. A szakmai találko­zóra na­gyon sok kolléga volt kíváncsi, nem véletlenül, a mű korábban az Erkel Szín­ház műsorán nagy siker­rel szerepelt, ifjabb család­tagjaim is nagyon ked­velték. Kocsák Tibor zene­szerző és ifj. Harangozó Gyula ko­reo­gráfus produkciója az egész világot bejárta, Skan­dináviától Ausztráliáig. Külö­nösen emlékezetes volt, mi­kor a Hongkongi Művészeti Fesztivál nyitó­programjának választották, Észtországban táb­lás házzal játszották, a moszkvai Bolsoj Színházban, a ba­lett szentélyében pedig éve­kig tartották műsoron. Min­denütt nagy elismerést aratott, egy ausztrál kritika egyaránt nagy­ra értékelte mind a zenét, mind pedig a koreográfiát, más írások Andrew Lloyd Webber-színvonalú musicalekhez ha­son­lították. Természetesen se­­­hol sem maradt el a kassz­a­sikere sem. 

A Hófehérke ezúttal az Ope­­rettszínházban szüle­tett újjá. Miért pont a pesti Broadwayn? Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója be­vezetőjében kifejtette, hogy vezetőként felelősséget érez az utánpótlásért. Ez nemcsak a művészekre, hanem a nézőkre is igaz, a családok minden tag­jának élményt jelenthet egy új bemutató. A műfajok sok­szí­nűségére is törekszik, évek óta sikerrel játsszák Csaj­kovszkij Diótörőjét, Dubrovay László Képfaragó című tánc­játékának műsorra tűzése szintén ezt a törekvést tükrözi.  

Ezt követően ifj. Harangozó Gyula vette át a szót. A mes­ter lelkesen magyarázott, ese­ten­ként – mondanivalóját alá­­­tá­­masztva – táncra is „fakadt”. A mű keletkezéséről is rész­letesen beszélt. Az Opera­ház balettigazgatójaként új be­mutató után nézett, kö­rül­tekintett a világban, honnan lehetne adaptálni gyer­mek­ko­ra kedvencét, Hófehérke tör­ténetét. Egy sematikus kijevi pro­dukció meggyőzte, hogy neki kell személyesen kézbe vennie a kezdeményezést. Kocsák Tibor zeneszerzőben mél­­tó partnerre talált, a zene és a tánc szinte egyszerre született meg. Nem egy balettben, ha­nem generációknak szóló szín­há­zi előadásban, tánc­já­ték­ban gondolkodtak.  

A mostani bemutatóról ki­fejtette, hogy a társulatban fan­tasztikus, tehetséges művé­szekre lelt, öröm volt velük dol­gozni. Külön hangsúlyozta a számos fiatal szerepeltetését, akik ifjonti hévvel oszthatják meg a közönséggel a tánc örömét. A publikum igazi bol­dogságinjekciót kap, s elé­ge­detten tér vissza otthonába, s máskor is megnyitja pénz­tárcáját, ha új bemutatóra ké­szülnek az Operettben.
A délután zárásaként ízelítőt is kaptunk a táncos meséből. Megismerhettük a bájos cím­szereplőt, a nem kevésbé csi­nos – de gonosznak mondott – mostohát, s tanúi lehettünk a héttagú törpecsapat vidám hancúrozásának. A tájékoztató végén kis uzsonnára invitálták az egybegyűlteket. Stílusosan az egyik tálcán csábító, cukor­ba mártott piros almákat kínáltak. A Grimm-mese sugallta bizal­matlanságomat valahogy le­gyűr­tem, megkóstoltam, s… túl­éltem.

A bemutatót április 11-ére tűzték ki, mire e sorok meg­jelennek, a művészek már túl­­ju­tottak az izgalmakon. A hal­lottak és látottak alapján a da­rab sokáig műsoron lesz.