A titokzatos Fatia Negra
Az erdélyi magyar történelmi családok társaságának, a Castellum Egyesületnek az idei találkozója műsorának összeállításában a Jókai-évfordulónak (Jókai – 200) volt meghatározó szerepe. Az író erdélyi utazásai, találkozásai, illetve regényei döntöttek az emlékezés helyeinek kiválasztásában.
Augusztus 30-án a vajdahunyadi Rusca (Ruszka) Szálló konferenciatermében az egyesület elnöke, Kerekes Mária köszöntőbeszédében kiemelte a Hunyadiak, főként a törökverő János és az igazságos Mátyás történelmi szerepét, majd Jókai erdélyi kötődéseiről és utazásairól beszélt, hangsúlyozva, hogy a fantáziadús író egyik legnépszerűbb regényének cselekménye Hunyad megyében játszódik. Erről érdekfeszítő és színvonalas előadást tartott a X. ikszének betöltéséhez (!) nagyon közel járó Dávid Gyula irodalomtörténész a Szegény gazdagok és a titokzatos Fatia Negra címmel. A hallgatóság egyebek mellett megismerhette a főszereplő báró Nopcsa László (azaz Fatia Negra) többarcúságát: hol rablólovag, hol főispán szerepében, mikor magyar, mikor román érdekeket képviselve.
Az előadásban szó esett még a Nopcsa család egy másik tagjának, Ferencnek tudományos – őslénytani – munkásságáról is, kiemelve a dinoszauruszkutatásban elért eredményeit.
Kun Árpád vajdahunyadi református lelkipásztor Hunyad megyei műemlék épületekről/templomokról és az ottani szórványmagyarság helyzetéről tartott előadást, Ugron Zoltán alelnök pedig felolvasta a néhai Castellum-tag, Szepessy Jenő – tragikus halála miatt – félbemaradt, jobbágyságról szóló írását. Délután a vajdahunyadi várkastélyt látogatták meg Kun Árpád vezetésével. Jó volt látni, hogy a termekben a szükséges tudnivalókat magyar nyelven is lehetett olvasni – a városi önkormányzat RMDSZ-es képviselőinek köszönhetően.
Augusztus 31-én a résztvevők Hunyad megyei Árpád-kori templomokat kerestek fel Hátszegen és Őraljaboldogfalván. Mindkettőre ráférne a felújítás! Az utóbbi helyen található a Kendeffy-kastély is, sajnos, romos állapotban. Szacsalon viszont a szépen felújított Nopcsa-kastély várta és várja a látogatókat, azt a Hunyad Megyei Önkormányzat – mint tulajdonos – újíttatta fel, és múzeumként működteti. Annak hivatalos megnyitója szeptember 1-én volt, előtte egy nappal az intézmény munkatársa ismertetője végeztével azt mondta: az új múzeum legelső látogatói a Castellum Egyesület tagjai, és felkérte őket, írjanak bele a még fehér lapokból álló emlékkönyvbe. Szívesen tettek eleget a felkérésnek, természetesen magyar nyelven. A program befejezéseként – a már hazafelé tartó autóbuszban – Ugron Katalin mint a dévai Téglás Gábor Középiskola egykori diákja a dévai vár történelméről olvasott fel hasznos tudnivalókat.

