Hirdetés

A magvetőről szóló példabeszédben rejlő reménységről elmélkedett XIV. Leó pápa

XIV. Leó pápa első szerdai katekézisében folytatta a Ferenc pápa által az év elején megkezdett „Jézus Krisztus a mi reménységünk” jubileumi sorozatot. A szentatya a magvetőről szóló példabeszédben rejlő reménységről elmélkedett – tájékoztat a Vatican News egyházi hírportál.

HN-információ
A magvetőről szóló példabeszédben rejlő reménységről elmélkedett XIV. Leó pápa
Fotó: Vatican News

Szerdán délelőtt a katolikus egyházfő pápamobilján végigjárt a Szent Péter teret megtöltő hívek között. Ezután több nyelven olvasták fel Máté evangéliumából a magvetőről szóló példázatot.

„Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Az Úr legyen veletek! Örömmel köszöntelek benneteket az első általános kihall­gatásomon” – kezdte beszédét a pápa, mire az első kihallgatás résztvevői nagy tapssal fogadták a szentatya szavait, aki bejelentette, hogy folytatja a Ferenc pápa által megkezdett jubileumi katekézisek sorozatát, melynek címe: „Jézus Krisztus, a mi reménységünk”. 
Isten szavának dinamikájáról

Minden példabeszéd elmesél egy történetet a mindennapi életből, de mégis ennél valami többet akar mondani nekünk és egy mélyebb értelemre akar utalni. A példázat kérdéseket vet fel bennünk, arra hív, hogy ne álljunk meg a látszatnál. Az elmesélt történet vagy abban rejlő kép előtt megkérdezhetem magamtól – ajánlotta Leó pápa –, hol vagyok én ebben a történetben? Mit mond ez a kép az én életemnek? A példázat kifejezés valójában a görög paraballein igéből származik, ami azt jelenti, hogy eléje vetni. A példabeszéd olyan szó elé állít, amely provokál és arra késztet, hogy kérdőre vonjam magam. A magvetés példázata pontosan Isten szavának dinamikájáról és az általa kiváltott hatásokról beszél. Az evangélium minden szava ugyanis olyan, mint egy mag, amelyet életünk talajába vetünk. Jézus sokszor használja a mag képét, különböző jelentésekkel.

Isten igéje minden valóságot kihívás elé állít

Máté evangéliumának 13. fejezetében a magvetőről szóló példabeszéd egy sor egyéb kis példázatot vezet be, amelyek közül néhány pontosan arról szól, ami a földben történik: a búza és a konkoly, a mustármag, a földbe rejtett kincs. Mi is tehát ez a talaj? – kérdezte Leó pápa. A mi szívünk, továbbá a világ, a közösség, az egyház is. Isten igéje ugyanis minden valóságot megtermékenyít és kihívás elé állít. A történet elején látjuk, hogy Jézus elmegy otthonról, és nagy tömeg gyűlik köréje (vö. Mt 13,1). Szava lenyűgöz és kíváncsivá tesz. Az emberek között nyilvánvalóan sokféle helyzet van. Jézus szava mégis mindenkihez szól, de mindenkiben másképp hat. Ez az összefüggés lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megértsük a példabeszéd értelmét.

A magvetőről szóló példabeszédben rejlő reménységről elmélkedett XIV. Leó pápa

Ahogyan Isten szeret minket

Egy meglehetősen eredeti magvető indul el magvetésre, de nem törődik azzal, hogy hova esik a mag. Oda is elszórja a magokat, ahol nem valószínű, hogy azok termést hoznak, útfélre, kövek közé és tövisek közé. A magvető ilyen viselkedése meglepi a hallgatót, és arra készteti az embert, hogy megkérdezze: hogyan lehetséges ez? Mi megszoktuk, hogy kiszámítjuk a dolgokat – és néha szükség is van rá –, de a szeretetben ez nem érvényesül! Az a mód, ahogyan ez a „tékozló magvető” elveti a magot, annak a képe, ahogyan Isten szeret minket.

Előbb-utóbb kisarjad a mag

Való igaz, a mag sorsa attól is függ, hogy a talaj hogyan fogadja be, és milyen helyzetbe kerül, de mindenekelőtt Jézusnak ez a példabeszéde azt mondja nekünk, hogy Isten mindenféle talajra, vagyis bármelyik helyzetünkben elveti Igéjének magját: mert mi néha felületesebbek és szórakozottabbak vagyunk, néha hagyjuk, hogy elragadjon a lelkesedés, néha az élet gondjai terhelnek bennünket, de van olyan is, amikor készségesek és befogadóak vagyunk. Isten bizakodó, és reméli, hogy előbb-utóbb kisarjad a mag. Ő így szeret minket: nem várja, hogy mi legyünk a legjobb talaj, mindig nagylelkűen adja nekünk az Igéjét. Ő bízik bennünk, talán megszületik bennünk a vágy, hogy jobb talajjá legyünk. Ez az a remény, amely Isten nagylelkűségének és irgalmának szikláján nyugszik.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!