Túlterheléssel tartják kordában az igazságszolgáltatást

A felettesek beavatkoznak a büntetőügyekbe, az Igazságügyi Felügyelet nem ellenőrző, hanem fegyelmező szerepet tölt be, az előléptetések rendszere átláthatatlan, miközben a bíróságok vezetőinek kezében aránytalan hatalom összpontosul – többek között ezekre a problémákra panaszkodtak tegnap a bírák Nicușor Dan államfőnek bukaresti találkozójukon.

HN-információ
Túlterheléssel tartják kordában az igazságszolgáltatást
Nicușor Dan államfő (b5) a nyilvános szereplést vállaló bírák körében, az elnöki palotában. Bajban az igazságszolgáltatás Fotó: Nicușor Dan/Fb

Az igazságszolgáltatás számtalan hiányosságát szóvá tették azok a bírók és ügyészek, akik tegnap a bukaresti elnöki palotában találkoztak Nicușor Dan államfővel. Néhányan nyilvánosan fogalmazták meg bírálataikat, mások viszont csak zárt ajtók mögött vállalták a találkozót.
A bírák és ügyészek többek között arra panaszkodtak, hogy a feletteseik beleavatkoznak a büntetőügyekbe, kifogásolták az Igazságügyi Felügyelet működését is, amely szerintük nem ellenőrzi a munkájukat, hanem fegyelmezi őket. Azt is állították, hogy az előléptetések átláthatatlan rendszere súlyos működési zavarokat okoz, miközben a bíróságok vezetőinek kezében aránytalan hatalom összpontosul.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Nincs, aki nyomozzon vidéken

Alexandru Oancea volt ügyész arról számolt be, hogy a vidéki korrupciós ügyek jelentős részében nincs valódi nyomozói kapacitása a hatóságoknak. Sok településen az ügyészek kénytelenek olyan rendőrökkel dolgozni, akik egyszerre látnak el közlekedési, szabálysértési és nyomozati feladatokat, és sokszor a helyi vezetőktől vagy befolyásos szereplőktől függenek. Meglátása szerint ez a helyzet eleve sebezhetővé teszi a büntetőeljárást, és különösen megnehezíti az érzékeny, befolyásos szereplőket érintő ügyek kivizsgálását.

– Olyan emberekkel kell dolgoznod, akik nem tudnak megfelelni a feladatnak. Egy rendőrnek, akinek a büntetőeljárási törvény szigorú követelményeinek kellene megfelelnie, közben közlekedési és szabálysértési ügyekkel is foglalkoznia kell. Abszurd elvárás, hogy ilyen körülmények között rendelkezzen a maximális teljesítményhez szükséges idővel és erőforrásokkal. Az így készült ügyek pedig eljárási problémákkal terhelten kerülnek bíróság elé

– mondta.

Tudatosan túlterhelik a bírákat

A találkozón több felszólaló szerint az igazságszolgáltatás vezetői tudatosan fenntartott túlterheléssel is fegyelmeznek. Egy bíró vagy ügyész, akinek folyamatosan kezelhetetlen ügyszámmal kell megküzdenie, nem marad erőforrása arra, hogy vitatkozzon, kényes kérdéseket tegyen fel vagy konfliktust vállaljon. A mindennapi túlélés – a következő tárgyalás, határidő, irat – felülírja a szakmai ellenállást. A megszólalók szerint így a túlterheltség nem pusztán szervezési probléma, hanem a rendszer egyik legfontosabb kontrolleszköze: hallgatást, alkalmazkodást és öncenzúrát termel, miközben a működési rendellenességek érintetlenek maradnak.
Nicușor Dan a találkozó után úgy nyilatkozott: a felvetett problémák kivizsgálása időt igényel, ugyanakkor szerinte fontos, hogy a nyilvánosság is megértse, milyen körülmények között dolgoznak a bírák. Hozzáfűzte: a párbeszédet folytatni fogják.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!