Törlesztik az elmaradt számlákat
El kell mondani az embereknek, hogy megértsék: miért nem lesz pénz városnapokra és miért kell a pályázati pénzeket jelentősen csökkenteni – hangsúlyozta Szakács-Paál István polgármester a székelyudvarhelyi önkormányzati testület soros ülésén, a Macops Kft. ellen elveszített Szejke-perek kapcsán.
Összességében mintegy 4 millió lej értékű tartozást és kártérítést kell fizessen Székelyudvarhely városa a Macops Kft.-nek, mivel a cég idén júliusban jogerősen megnyerte a szejkefürdői víz- és szennyvízhálózat építésének törvényessége kapcsán indított persorozatot. Az említett összegből csupán 406 ezer lej a kifizetetlen számlák értéke, további 3,5 millió lejt a büntetőkamatok tesznek ki, illetve 70 ezer lej perköltséget is ki kell fizessen a város.
Szakács-Paál István polgármester az önkormányzati testület tegnapi soros ülésén közölte, beiktatása óta számos „bután elindított perrel” kellett szembesülnie, amelyeknek keserves ára volt, és amelyekről már „előre lehetett tudni, hogy a város elveszíti őket”. Az elöljáró kiemelte, nemcsak a szejkefürdői persorozatról van szó, hanem több, a városkasszára nagy terhet rovó vesztes perről, amelyek következményeiről a későbbiekben fog részletesen beszámolni.
A soros ülésen a költségvetés módosításának napirendjét kiegészítették azzal, hogy a Macops Kft. számára a város kizárólag az elmaradt számlák értékét, azaz 406 440 lejt fizessen ki, amit a testület el is fogadott.
Szakács-Paál István a büntetőkamat törlesztése kapcsán elmondta, tárgyalásra várja a vállalkozót, hogy megbeszéljék a törlesztés részleteit, a büntetőkamatot pedig behajtják a felelősökön. A polgármester kiemelte: 2023-ban a vállalkozó már tett javaslatot arra, hogy a büntetőkamatot elengedi, ha az előző vezetés kifizeti a számlát és lezárják a pereskedést, ám akkor ezt nem fogadták el. Az elöljáró abban bízik, hogy a tárgyalás során újra tesz a vállalkozó egy, a város számára kedvező gesztust. A polgármester arra is kitért, hogy a hálózatot nem tudták addig átvenni, míg nem tisztázták, hogy az utólag megrendelt beavatkozásokat végző Termolang Kft. kifizetésével kapcsolatos kérdéseket.
Két hét múlva újra tárgyalóasztalhoz ülnek
Bálint Antal, a Macops Kft. vezetője közvetlenül a városvezetéssel tartott tárgyalást követően közölte lapunk érdeklődésére: megegyeztek a polgármesterrel, hogy igyekeznek mindkét fél számára elfogadható módot találni az adósság törlesztésére. „Egyeztetjük az érdekeinket lehetőleg úgy, hogy a végrehajtót hagyjuk ki az eljárásból. Végrehajtással hat hónap alatt a teljes összeg visszakerülne a céghez, de ennek további költségei vannak, amit egyik fél sem szeretne. Abban maradtunk, hogy megvizsgáljuk a lehetőségeinket, és két hét múlva újra leülünk tárgyalni” – közölte a Hargita Népével a cégvezető. „Végső soron nyert az igazság, mert mi mindent a szerződésben leírtak szerint végeztünk el, a törvényes előírásokat betartva” – nyugtázta Bálint Antal.

