Több száz panasz, több millió bírság
Az év első hat hónapjában a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Igazgatóság 306 ellenőrzést hajtott végre és 443 szankciót szabott ki, miközben 402 fogyasztói panaszt kezelt. A vizsgálatok a legtöbbször az élelmiszerekre, kozmetikumokra, játékokra és az online értékesítésre irányultak. Az intézmény féléves tevékenységi jelentését az októberi prefektusi kollégiumi ülésen mutatták be, amelyet a katonaság Hunyadi János utcai székelyén tartottak hétfőn.
Összesen 306 ellenőrzést végeztek a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Igazgatóság ellenőrei az év első hat hónapjában a megyében. Ezek során 443 szankciót alkalmaztak: 249 esetben pénzbírságot, 194 esetben írásbeli figyelmeztetést. A pénzbírságok összege meghaladta a 2 millió lejt, de ebből mindössze 307 ezer lejt fizettek be, illetve 5 bírságot megfellebbeztek.
A legtöbb vizsgálat az élelmiszerek, kozmetikumok, játékok, tejtermékek és online értékesítések területére irányult, illetve a nyári időszakban kiemelt figyelmet szenteltek a turisztikai és vendéglátóegységeknek, a strandoknak és fagylaltárusoknak – derül ki az igazgatóság jelentéséből, amelyet az októberi prefektusi kollégiumon mutattak be tegnap.
13 megoldhatatlan eset
A január 1. és június 30. közötti időszakban 402 fogyasztói panasz érkezett, ami növekedést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest. A bejelentések közül 206 eset megegyezéssel zárult, 73-at megalapozottnak találtak és pozitívan oldottak meg, 47-et megalapozatlannak minősítettek, 33-at más hatósághoz irányítottak át, 12 ügyet lezártak, 18-at a panaszos utólag visszavont, és 13 eset bizonyult megoldhatatlannak.
A fogyasztóvédelem 82 ellenőrzést végzett más hatóságokkal – a rendőrséggel, a mezőgazdasági igazgatósággal, az állategészségügyi igazgatósággal, a közegészségügyi igazgatósággal és a vámhatósággal – közösen. Végrehajtottak 142 tanácsadási akciót és 28 önkéntes ellenőrzést is, amelyeket gazdasági szereplők kérésére indítottak, és ezek során tájékoztatták a vállalkozókat a fogyasztóvédelmi jogszabályokról, valamint a jogsértések megelőzéséről.
Tájékoztatás csak engedéllyel
Mint a jelentésben áll: a fogyasztók tájékoztatása és oktatása az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) stratégiai céljai közé tartozik. Érdekesség, hogy a vizsgált időszakban a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Igazgatóság ellenőrzéseiről csupán négy alkalommal számolt be a sajtó, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 87 ilyen megjelenés volt. A négy sajtómegjelenés főként a termékcímkézés hiányosságaira és a fogyasztók megtévesztésére vonatkozott – áll a jelentésben. A csökkenés oka az ANPC új szabálya: a megyei hivatalok csak az ANPC sajtóosztályának előzetes engedélyével jelenhetnek meg a sajtóban, nyilatkozhatnak vagy tarthatnak sajtótájékoztatót

