Takaréklángra tették a tanuszoda építését
Szeptembertől lényegében le kell állni a csíkszentkirályi tanuszoda építésével – derül ki az Országos Beruházási Társaság (CNI) az önkormányzatnak és a fővállalkozónak megküldött átiratából. Székely Ernő polgármester szerint mégis megpróbálják elérni, hogy a tél előtt tető alá kerüljön az eddig elkészült épületszerkezet.
A nyári hónapokban látványosan haladt a munka a csíkszentkirályi tanuszoda építőtelepén: a kivitelező a pince vasbeton szerkezetének megöntése után az épület vasbeton szerkezetének felállítását is befejezte, a legutóbbi – jelenlegi munkafázisban – pedig a tetőszerkezet kialakítását készíti elő.
Elzárta a csapot a CNI
Az építkezés üteme azonban most megtorpan – a CNI vezérigazgatója és kivitelezési igazgatója által szignált, korábban kézbesített átirat arra szólítja fel a helyi önkormányzatot és a kivitelezőt, hogy „a munkavégzés ütemét 90 százalékkal csökkenteni kell”. A dokumentum hosszasan sorolja az intézkedés jogi alapjául szolgáló törvényeket és kormányhatározatokat, végül a lényegre is kitérve: mivel a köz- vagy társadalmi érdekű országos építési program (PNCIPS) nem rendelkezik a munkálatok finanszírozásához szükséges forrásokkal, más finanszírozási lehetőség pedig nincs, a 2025-ös pénzügyi év végéig már csak a munkálatok ütemének és mennyiségének 10 százaléka valósítható meg és nyújtható be elszámolásra.
– Sajnos ezzel egyelőre leáll a folyamat, mivel nincs pénz a projekt finanszírozására
– foglalta össze lapunknak Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere.
Ténylegesen ez az építkezés leállását jelenti, sőt, a szerkezetkész állapot eléréséhez szükséges tetőszerkezet kialakítására sem lesz már anyagi fedezet.
Megelőlegezik a tetőszerkezetet
Holott ez időszerű és indokolt lenne, állítja egybehangzóan a községvezető és az uszoda kivitelezését végző Tectum Company építőipari vállalat munkavezetője.
– Megkaptuk mi is a CNI átiratát, de ahhoz, hogy az eddigi munkánk ne menjen kárba, be kell fednünk az épületet. Csak ezzel lehet biztosítani az állagmegőrzést és a jelenlegi állapot konzerválását, és ennek előkészítése történik most
– mondta lapunknak Deák Csaba munkavezető.
Székely Ernő polgármester szerint ez azt jelenti, hogy a kivitelező meg kell előlegezze a tetőszerkezet megépítésével járó költségeket.
– Azon túl, hogy ezzel a megszorítással időt veszítünk, hiszen az őszi hónapokban nagyon sokat haladt volna előre az építkezés, valószínűleg a projekt ütemtervének módosítására és meghosszabbítására is szükség lesz. A kivitelező példás hozzáállását külön köszönjük, hiszen hajlandó megelőlegezni a tetőszerkezet megépítésének költségét
– részletezte a polgármester.
A kezdet sem volt könnyű
A csíkszentkirályi önkormányzat 2022-ben írta alá a kivitelezési szerződést egy szabadidős célokat is szolgáló tanuszoda létesítésére, majd két év múlva, a műszaki terv elkészülését követően, tavaly júliusban kapták meg az építkezés elkezdésére vonatkozó kezdési parancsot a CNI-től. Ezt követően további két hónapot stagnált a projekt, mivel az ügynökség közbeszerzési eljárásán kivitelezést nyert építkezési vállalkozó alvállalkozónak adta ki a munkálatot – így került végül a csíkszeredai Tectum Company-hoz az építkezés.
– Az uszoda projektjének kivitelezése jelenleg 35-40 százalékban mondható késznek. Hátravan még többek között az épületgépészeti munka, a nyílászárók beszerelése, a benti helyiségek kialakítása, és sorolhatnám. Rengeteg teendő marad tehát jövőre
– közölte a munkavezető.
A tervek szerint a Borsáros-fürdő mellett kijelölt közel 5 hektáros, az önkormányzat által biztosított, korábban üresen álló területen épülő tanuszodát 25 méter hosszú, 15 méter széles úszómedencével és minden szükséges helyiséggel – öltözőkkel, zuhanyzókkal, mosdókkal – szerelik fel. Körülötte nyugágyaknak is alkalmas pihenőterület, mellette 120 férőhelyes lelátó kap helyet. Az épület tetőterét is hasznosítanák, ott edzőtermet és tornatermet alakítanak ki. A beruházás – amelyet az eredeti tervek szerint az idei év végére kellett volna átadni – értéke mintegy 23 millió lej. Mindennek a megvalósítása attól függ, hogy az Országos Beruházási Társaság jövőre ad-e zöld utat – és pénzt – a folytatáshoz.

