Se beton, se tudás, se szervezettség?

Az ütemtervhez képest már kétnapos csúszásban van a Korond-patak elterelésén dolgozó cég: míg a prefektus szerint a kivitelező késése elsősorban szervezési okok miatt történt, a Salrom szerint nem tudnak elegendő betont beszerezni.

Pál Emil
Se beton, se tudás, se szervezettség?
Munkálatok a Korond-patak mentén. Megrekedt a kivitelezés Fotó: Veres Nándor

Többnapos késésben van a Korond-patak elterelésén dolgozó kivitelező cég: nem tudja tartani az ütemtervet, akadozik a betonbeszállítás és „saját munkájának megszervezésében sem jeleskedik” – tudtuk meg a Parajdon tartott szerdai sajtótájékoztatót követően. Mint kiderült, a Salrom vezetősége, bár azt nyilatkozta, hogy a kivitelező csúszása annak tudható be, hogy nem tudnak elegendő betont leszállítani neki, ennél lényegesebb tényezők is húzódnak a késlekedés mögött. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Gyenge szervezés, nehéz terep

Petres Sándor, Hargita megye prefektusa lapunk megkeresésére elmondta, az országos sóvállalattal szerződésben álló szovátai betonbeszállító vállalat kedden közölte, hogy nem tudja teljesíteni a szerződést, a kért betonmennyiséget nem tudja időre leszállítani a patakelterelés helyszínére. A prefektus szerint két másik vállalattal is egyeztettek, mivel az az opció, hogy Székelyudvarhelyről vagy Csíkszeredából szállítsanak, nem teljesíthető. – Nem csak azért késnek, mert nem kapnak betont. Ez mára nyilvánvalóvá vált. Főként a saját szervezési problémák nehezítik az előrelépéseket, de olyan objektív okok is vannak, hogy a helyszínen nincs két hasonló négyzetméter terület, és a csőágy elhelyezésénél olyan sótömböket kaptak, melyeket szét kellett törjenek – fogalmazott a prefektus, kiemelve, hogy már csak az a kérdés, hogy ebből a késésből mennyi hozható be, vagy tovább fog csúszni a teljesítés. Azt is elmondta, hogy a beszállító nem vállalta a vasárnapi és a meghosszabbított munkaidős beszállítást, így két másik szovátai vállalattal is egyeztettek, ebből az egyik szerda délutántól tud rendelkezésre állni. 

„Nem létezik, hogy hiány van a betonból!”

Megkerestük a bányavállalat helyi vezetőségét is, mint közölték, mindenben segítenek a kivitelezőnek, hogy a munkáját el tudja végezni, de a sajtótájékoztatón elhangzott információk előtt kétkedően állnak. Mint mondták, a szerződésben szereplő vállalat korábban is szállított nekik betont a bánya vízzel való feltelése előtt, és soha nem fordult elő olyan eset, hogy nem szállították le a kért mennyiséget. De még ha most ez is történt volna, „50 kilométeres körzetben számtalan betonkeverő üzem van. Nem létezik, hogy hiány van a betonból” – vélik. A beszállító vállalatnál érdeklődve megtudtuk, hogy két keverőüzemük közül az egyik teljes kapacitásában a Salromnak dolgozik, és nem áll fenn annak a lehetősége, hogy ne tudnák kiszolgálni őket.

Szerdán Bíró Barna-Botond megyei tanácselnök is reagált a kivitelező vállalat késésére, Facebook-bejegyzésében azt írta: „Ennek a cégnek nincs mit keressen Parajdon! Szakmai hiányosság, felelőtlen hozzáállás és arrogancia jellemzi őket. Mars!”





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!