Orbán Viktor: Az RMDSZ Bukarestben a stabilitás és a józan ész, Budapesten méltó partner

Bíró István , Pál Emil
Becsült olvasási idő: 2 perc
Orbán Viktor: Az RMDSZ Bukarestben a stabilitás és a józan ész, Budapesten méltó partner
Orbán Viktor Kelemen Hunorral találkozott a kongresszus előtt Fotó: Hodgyai István

Harmincöt év nagy idő egy nemzet életében, a szovjet világ évei óta ennyi idő telt el, mikor indultunk, a remény volt a tőkénk, a hit a fegyverünk. 2010-ben mindenkinek visszaadtuk a hazába vetett hitet – fogalmazott az RMDSZ kongresszusán mondott beszédében Orbán Viktor. Mint kiemelte, a jövő azoké, akik munkájukkal és tetteikkel beszélnek, ez nem lesz másképp a következő évben sem, amikor Magyarországon választások lesznek. 

– Jövőre nemcsak a magyar kormányról, hazánkról és a szuverenitásunkról is döntünk, ebben az erdélyi magyarságnak is fontos szerepe van – szögezte le, kiemelve, hogy az RMDSZ munkájával bizonyította, hogy Bukarestben tud a stabilitás és a józan ész, Budapesten méltó politikai partner, Brüsszelben meg a kisebbség hangja lenni.

– Az erdélyi magyarság az élő bizonyíték, hogy egy közösség addig él, amíg vannak, akik hisznek benne. És ha hiszünk benne, a győzelem sem marad el. Az erdélyi magyar közösség erős, dolgozik, nevel, teremt, épít és győz. Mindennap újra és újra győz. Mi Budapesten úgy látjuk, Románia és Magyarország közös érdeke, hogy a Duna medencéjében stabilitás legyen. Az itt élő népek ne letapossák egymást, hanem összeműködjenek. Ha a szomszédaink erősek és szabadok, mi is erősebbek és szabadabbak leszünk. Ezért érdekeltek vagyunk Románia fejlődésében, és érdekeltek vagyunk Bolojan miniszterelnök úr és kormányának sikerében is – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök.

Hozzátette: ma béke, együttélés, együttműködés van.

– A mi részünkről Románia csatlakozásának kivívása a schengeni övezethez ennek bizonyítéka. Ilyen múlttal, mint amilyen a két ország közös múltja, a békés együttélés nem magától értetődő, nem véletlen, hanem döntés. Döntés nap mint nap. S mi ehhez a döntésünkhöz keresünk román partnereket nap mint nap. Amit 35 év alatt fölépítettünk, az maga a nemzedékünk öröksége. Kívánom, hogy legyen bátorságuk megőrizni, amit elértünk, kívánom, hogy legyen erejük folytatni, amit elkezdtünk, és kívánom, hogy legyen hitük abban, hogy a legjobb napjaink még előttünk vannak. A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt, hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! – zárta köszöntőjét Orbán.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!