November 4-én indult el Magyarországon a nyitottaktak.hu oldal, ahol bárki kereshet az egykori állambiztonsági szervek ügynökeiről vezetett nyilvántartásokban. Az iratokat fokozatosan teszik közzé: elsőként a nyilvántartási lapok és adatok váltak elérhetővé, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-ig hozzák nyilvánosságra.

Romániában is nyilvános adatbázist kérnek

A magyarországi példára is hivatkozva kérte az 1989. De­cember 21. Egyesület Nicușor Dan államfőtől a Securitate ügynökeire, együttműködőire és besúgóira vonatkozó iratok titkosításának feloldását, digitalizálását és internetes közzétételét – számolt be az Agerpres. A nyílt levél aláírói szerint a dokumentumok nehézkes hozzáférhetősége miatt a társadalom nem kaphat átfogó képet a megfigyelőhálózat méretéről és arról, hogyan avatkozott be a rendszer az emberek mindennapjaiba. Az 1945–1989 közötti iratokat bárki számára hozzáférhető online adatbázisban tennék közzé, az egyes személyek érintettségét igazoló dokumentumokkal együtt, a megfigyeltek érzékeny adatainak védelmével. A PRESShub beszámolója szerint a beszervező tisztek nevét is nyilvánosságra hoznák. Az államfőtől azt kérik, hogy közvetítői szerepével élve kezdeményezzen egyeztetést a parlamenttel, a kormánnyal, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanáccsal (CNSAS), az Országos Levéltárral és az érintett civil szervezetekkel. Az egyeztetésen a nyilvános adatbázis létrehozásának jogi és intézményi feltételeit tisztáznák. 

A Hargita Népe által megkérdezett történészek eltérően ítélik meg, mennyiben segíti a múlt feltárását a magyarországi adatok közzététele. Abban azonban egyetértenek, hogy a névsorok nem helyettesítik az egyes történetek alapos feltárását.

Előrelépés történt, de nem teljes a kép

Az egykori állambiztonsági szervek ügynökadatait tartalmazó magyarországi online adatbázis megnyitását a korlátai ellenére fontos előrelépésnek tartja Stefano Bottoni történész. Lapunknak kifejtette: a magyar állam ezzel hozzáférhetővé teszi azt, ami a rendelkezésére álló forrásokból megismerhető. A nyilvántartások megnyitása ugyanakkor nem zárja le a kutatást, és nem ad valamennyi érintettről teljes képet.

Mint részletezte, a közzétett adatok között hosszú éveken át tevékenykedő hálózati személyek és olyanok is szerepelnek, akiknek a beszervezése meghiúsult. Egy kartonból nem feltétlenül derül ki, milyen körülmények között került kapcsolatba valaki a szolgálattal, milyen feladatot kapott, és azt hogyan teljesítette.

Bottoni arra is figyelmeztetett, hogy az iratok egy része elveszett: Magyarországon az 1956-os forradalom alatt és a rendszerváltás idején is nagy mennyiségű állambiztonsági dokumentumot semmisítettek meg. Más nyilvántartásokat viszont szerinte máig nem adtak át a történeti levéltárnak. Nem mindegy tehát, miért hiányzik egy irat: az át nem adott dokumentum még hozzáférhetővé válhat, a megsemmisült azonban már nem pótolható.

A történész szerint ezért soha nem tudhatjuk meg hiánytalanul, kik dolgoztak az állambiztonságnak. Ha valakinek a neve nem szerepel a mostani adatbázisban, az még nem bizonyítja, hogy nem működött együtt a szolgálatokkal. Ha pedig szerepel benne, a szerepének tisztázásához az iratokat és az életútját is meg kell vizsgálni.

A névsor önmagában kevés

A nevek közzététele önmagában nem ad teljes képet az állambiztonsággal együttműködők szerepéről – hangsúlyozta lapunknak Benkő Levente történész is. Kifejtette: a magyarországi online adatközlést jelenlegi formájában szakmai­atlannak és kockázatosnak tartja. Szerinte a hiányos adatok nyilvánosságra hozatala alapján a közvélemény könnyen általánosíthat és ítélkezhet anélkül, hogy megismerné egyrészt a diktatúra, vagyis az egyeduralkodó párt és annak elnyomó gépezete, a politikai rendőrség logikáját és működési elvét, másrészt az egyes személyi történeteket.

Minden esetben meg kell vizsgálni a beszervezés körülményeit, azt, hogy kit mivel kényszerítettek vagy zsaroltak együttműködésre. Ugyanilyen fontos megvizsgálni a jelentések tartalmát és következményeit: mit írt le az érintett, mit rögzített és mit íratott alá a tartótiszt, ezek a tartalmak okoztak-e kárt másoknak. Ehhez a fennmaradt források alapos, előítéletektől mentes feldolgozására van szükség. Benkő arra is emlékeztetett, hogy a politikai rendőrség megfélemlítéssel és erőszakkal kicsikart vallomásokkal is operált, mert a célja terhelő bizonyítékok gyártása volt mind az egyes célszemélyek negatív besorolására, mind a politikai perek súlyos börtönéveket kiosztó, gyakran végrehajtott halálos ítéletek vádirataihoz.

A kutató több mint harminc éve dolgozik romániai levéltárakban, elmondása szerint a kikért iratokat mindenütt, így a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) levéltárában is megkapta. Hozzátette: a kutatás időigényes és költséges, gyakran többnapos vagy többhetes helyszíni munkát kíván, az iratok feldolgozásához pedig sok türelem kell.

Nem a politikusok dolga

Az állambiztonsági szervekkel, esetünkben a politikai rendőrséggel együttműködők puszta névközlését Romániában sem tartaná célravezetőnek, mert miközben a közérdeklődés elsősorban a besúgókra irányul, a tartótisztek, az elnyomó gépezet működtetői és döntéshozói felelősségét is vizsgálni kell.

– Ez az igen nehéz és hatalmas munka nem mehet végbe a politikum felől érkező kézi vezérléssel, magyarabbul: ne a politikus hozzon nyilvánosságra adatokat. A politikusnak a történtek feltárásában egyetlen szerepe van: a szakemberek, tehát történészek által feltárt részletek és tisztázások ismeretében alkosson olyan jogszabályokat, amelyek a politikai okokból meghurcolt embereknek jóvátételt nyújtanak. Ez a politikus dolga, nem az, hogy az összefüggésekből a hecc kedvéért kiragadott adatokat és neveket lobogtasson. Bízzák a szakmára a feltárást – hangsúlyozta Benkő Levente.

A múltfeltárás a társadalmi önismeret része

A rendszerváltás utáni magyarországi kormányok és elitek felelőssége lett volna az ügynökkérdés tisztázása – nyilatkozta a Hargita Népének Novák Csaba Zoltán történész, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) vezetője. Kérdésünkre kifejtette: egy diktatórikus rendszer leváltása után nem szabadna úgy továbblépni, hogy a társadalmat ne szembesítsék az előző rendszer erkölcsi és jogi visszaéléseivel. Bár a múltat nem lehet tökéletesen feltárni, a kérdéssel foglalkozni kell. Mint részletezte: a magyarországi adatok közzétételét azért is bírálják, mert a figyelem az ügynökökre irányul, nem pedig a rendszer működtetőire. Szerinte azonban a politikai vezetők és az elnyomó gépezet irányítóinak kilétét sok esetben már ismerjük, és az ő felelősségük mellett az ügynökök szerepét is vizsgálni kell, hiszen a besúgás is a diktatúrával való együttműködés egyik formája volt.

– Én azért tartom fontosnak ezt a kérdést, hogy a mindenkori társadalmat szembesítsük azzal, hogy mi, emberek milyenek vagyunk, vagy milyenekké vagyunk képesek válni, amikor egy diktatúra megszólít minket – fogalmazott. Szerinte az ügynöktörténetek az emberi természet, az emberi működés egyfajta torz tükrét mutathatják meg. A történésznek nem az a dolga, hogy ítéletet mondjon; az erkölcsi megítélés az érintett szűkebb és tágabb környezetére tartozik. Úgy látja, a nyilvánosságra hozatal heves ellenzése mögött bizonyos körökben egy világszemlélet alapjainak megrendülése is állhat: kiderülhet, hogy egy értékrend mellett hangosan elköteleződő emberek múltjához az állambiztonsággal való együttműködés is hozzátartozik. Hangsúlyozta ugyanakkor: a hatos kartonokból önmagukban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az együttműködés megállapításához a beszervezési iratok mellett a jelentéseket, a tartótiszt bejegyzéseit és más kapcsolódó forrásokat is meg kell vizsgálni.

Románia előrébb jár Magyarországnál

Kérdésünkre, hogy mennyire lenne jó ötlet egy hasonló romániai adatbázis létrehozása, Novák elmondta: Románia ebben a kérdésben előrébb jár Magyarországnál. A CNSAS ugyanis nemcsak kutatással és az iratok őrzésével foglalkozik, hanem azt is vizsgálja, ki működött együtt az állambiztonsággal. Kezdetben erről maga az intézmény dönthetett, ma pedig az általa összeállított iratanyag alapján a bíróság dönt. A CNSAS honlapján egykori tartótisztek és belügyminisztériumi tisztek neve és a hozzájuk kapcsolódó adatok is megtalálhatók. Az intézménytől interneten is lehet információt kérni, ezért nem feltétlenül szükséges személyesen felkeresni a levéltárat.

Sok irat, hiányzó nyilvántartások

A magyarországi és a romániai helyzet összevetését Stefano Bottoni szerint már a feltárás eltérő története is nehezíti. Magyarországon korábban megindult az állambiztonsági források tudományos feldolgozása, a kilencvenes évek végén pedig már működött az iratokat kezelő Történeti Hivatal. Ezt követte 2003-ban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának létrehozása, amely a mostani online közzétételt is lebonyolítja.

Romániában az 1999-es törvény megteremtette a CNSAS működésének alapját, de az intézmény létrejötte nem jelentette a Securitate iratainak azonnali átadását. Bottoni felidézte: a kétezres évek elején a kutatás egyik alapvető akadálya az volt, hogy az iratok jelentős része nem került az új intézményhez. Traian Băsescu elnöksége idején felgyorsult az iratok átadása, a kommunista diktatúra feltárását pedig a Tismăneanu-bizottság munkája is segítette.

Azóta hatalmas mennyiségű irat vált kutathatóvá Romániában. 

– A Magyar Állambiztonsági Levéltárnak van öt kilométere. Bukarestben van majdnem 40 – érzékeltette a különbséget Bottoni. A kilométer itt az egymás mellé rendezett iratok által elfoglalt polcok hosszát jelenti. A történész szerint Romániában jóval több dokumentumot kell feldolgozni. 

Bottoni szerint a hálózati személyek adatait tartalmazó fontos nyilvántartásokat máig nem adták át a CNSAS-nak. A már átadott iratok nagy része pedig még feldolgozatlan, így az sem világos, összeállítható-e belőlük a magyarországihoz hasonló, nyilvánosan kereshető adatbázis. Ezt komoly szakmai és politikai kihívásnak tartja, amelyhez határozott politikai akarat kellene. Ennek meglétét azonban erősen kétli.

Tovább élő kapcsolatok

Bottoni szerint a romániai iratnyitást az is nehezíti, hogy az állambiztonsági kapcsolatok a rendszerváltás után is fontos szerepet játszottak a politikai és gazdasági életben. Úgy látja, ezek Romániában erősebben továbbéltek, mint Magyarországon, ezért a múlt feltárása ma is befolyásos körök érdekeit sértheti. Emiatt is kétli, hogy meglesz az akarat a további iratok nyilvánosságra hozatalához.

Megfigyelés és beszervezés

A két ország állambiztonsági szervei is másként működtek – hangsúlyozta Bottoni. Bár Magyarország és Románia egyaránt kommunista diktatúra és a Varsói Szerződés tagja volt, a lakosság megfigyelésének és behálózásának módszerei különösen a hatvanas–nyolcvanas években jelentősen eltértek. A történész szerint a Securitate még a hetvenes–nyolcvanas években is tömeges beszervezésekkel igyekezett ellenőrizni a társadalmat, ahogyan a magyar állambiztonság az ötvenes években. Ezt a módszert totális elhárításnak nevezte.

Példaként a fiatalkorúak beszervezését említette. Magyarországon ez elvétve fordult elő, Romániában viszont különösen a nyolcvanas években tömegesen környékeztek meg középiskolásokat is. A tizenéveseket nyomással, zsarolással vagy különféle előnyökkel vehették rá az együttműködésre. Titoktartásra kötelezték őket, így a szüleiknek sem beszélhettek a feladatukról. Az erdélyi magyarok megfigyelésében Bottoni az 1956-os magyar forradalmat tartja fordulópontnak. Saját kutatásaira hivatkozva elmondta: a román állambiztonság a forradalom hatására kezdett jóval kiterjedtebb ellenőrzést kiépíteni a magyar lakosság körében. A megfigyelés és a beszervezés a hetvenes–nyolcvanas években tovább erősödött.

Régi kapcsolatok az új rendszerben

Stefano Bottoni szerint Magyarországon is történt hatalomátmentés. Példaként a spontán privatizációt említette: az állami vagyon magánkézbe kerülésekor a korábbi vezetői pozíciók és kapcsolatok ott is előnyt jelenthettek. Ebben állambiztonsági kapcsolatokkal rendelkező körök is részt vettek, szerepükről azonban szerinte még keveset tudunk. A régi szolgálatok emberei mindkét országban tovább dolgoztak. Magyarországon korábbi tisztek az új szervezeteknél is szolgálatban maradtak. Romániában Bottoni az 1989. decemberi forradalom és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 1990 márciusi létrehozása közötti időszakot emelte ki. Elmondása szerint levéltári források tanúsítják, hogy az egykori állambiztonsági emberek ezekben a hónapokban is folytatták a megfigyelést és írták a jelentéseket. A történész szerint a régi hálózatok nem tűntek el a rendszerváltással, ezért az állambiztonsági múlt feltárása az azóta történtek megértéséhez is fontos. Úgy véli, több évtized elteltével ideje higgadtan, történészi munkával feldolgozni ezeket a folyamatokat, bár a tovább élő kapcsolatok és érdekek ma is nehezíthetik a kutatást.

Egymást is figyelték

Magyarország és Románia állambiztonsági szervei egymás ellen is dolgoztak, noha mindkét ország a Varsói Szerződés tagja volt – hangsúlyozta Stefano Bottoni. Elmondása szerint Romániában kiterjedt állambiztonsági hálózat foglalkozott a magyarokkal és Magyarországgal. Úgy véli, e tevékenység részleteinek megosztását a román állam negyven év elteltével sem feltétlenül tartaná érdekében állónak. Emiatt sem számít jelentős előrelépésre a romániai iratnyitásban.