Miniskanzen és látogatható malom – jelentős turisztikai fejlesztésre készül Csíkszentkirály
Régi székely parasztházakból és háztájéki melléképületekből mini-skanzent alakítana, az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült malmot megnyitná a látogatók előtt, udvarán pedig állatsimogatót rendezne be a csíkszentkirályi önkormányzat. Az új turisztikai jellegű szolgáltatások elindításához szükséges egyik első lépést, a régi malom és a hozzá tartozó épületek konzerválását már elkezdte a hivatal.
A csíkszentkirályi önkormányzat – mint arról korábban beszámoltunk – tavaly vásárolta meg az András családtól a még a Monarchia idején épült, de még ma is működőképes malmot és a hozzá tartozó birtokot, amelynek része egy csűr, egy istálló és egy korábban irodaházként szolgáló kis ház. A falu vezetősége a napokban elindította a csűr konzerválási munkálatait, ami elsősorban a tetőszerkezet felújítását jelenti, és idén folytatni szeretnék a gazdasági épületek rendbetételét is. Ezzel párhuzamosan pedig a több mint egyhektáros területen az Álmaink Nyomán Egyesület a hivatal támogatásával lovas udvart nyitott, ami minden korosztály számára lehetővé teszi, hogy kipróbálja és gyakorolja a lovaglást.
– A malom udvarán elegyengettük a földet, jelenleg a csűr fedésével dolgoznak a munkások, de parkolókat is szeretnénk kialakítani, illetve amikor sikerült a gazdasági épületeket rendbe tennünk, valószínűleg jövőre, egy háztáji állatokat, kecskét, szamarat, juhot felsorakoztató állatsimogatót akarunk itt megnyitni. Miután 2026-ra sikerül a malmot is újra működőképessé tenni, az érdeklődők számára időnként megnyitnánk azt, a szerkezeteket is működésbe hozva, hiszen Alcsík fontos ipartörténeti emléke. Mindezek mellett jó lenne, ha a szolgáltatások sorát egy vendéglátóipari egységgel is tudnánk bővíteni, de ez már a hosszú távú tervek között szerepel – ismertette a terveket Székely Ernő polgármester.
Skanzen tájházakból és gazdasági épületekből
A malom udvarában tervezett új turisztikai szolgáltatások mellett az önkormányzati tulajdonban lévő régi székely parasztházak és háztáji melléképületek sorsát is rendezni szeretné a falu vezetősége. Ezeknek egy része – két tájház és a hozzájuk tartozó gazdasági épületek – jelenleg a község kultúrházának udvarán áll, innen fogja az önkormányzat idén a Templom utcába, az általános iskola szomszédságában lévő Csíki Pista ingatlanjára költöztetni őket.
– Korábban megvásároltuk ezt az ingatlant is a rajta lévő két épülettel együtt, s így együttesen a tulajdonosáról Csíki-háznak neveztük el. Ebbe az udvarba költöztetjük át a kultúrház udvaráról a másik két tájházat, és szintén itt lesznek látogathatók a gazdasági épületek is, a csűr, a szekérszín, az istálló. Ezek együttesét miniskanzenkét működtetjük majd, ahol az egyik tájházat a korabeli tárgyak segítségével lakóházként rendezzük be, a másikat szövőműhelyként, ahol a látogatók és a helybéli fiatalok ki is próbálhatják ezt a lassan szintén feledésbe merülő mesterséget – vázolta fel a polgármester.
A szabadtéri néprajzi múzeum kialakításához Csiszer Imre egykori tanító néprajzi tárgygyűjteménye adja az alapot, de az önkormányzat a későbbiekben gyűjtést is szervez a faluban még fellelhető régi bútorok, használati tárgyak és egyéb értékek felkutatására. A miniskanzent jövőben szeretné megnyitni a polgármesteri hivatal.
Székely Ernő polgármester szerint a községnek ez a része helytörténeti jelentőségű is, mivel korábban a Templomalja utca volt a falu központja az 1892-ben épült régi Népiskola épületével együtt, amelyben három tanterem, a tanítói lakás és tanácsterem működött. Ezért ennek a falurésznek a területrendezését is fontosnak tartja az elöljáró, illetve az utca végén, az Olton átnyúló lengőhíd előtt egy székelykaput is állíttat a hivatal. – Fényképekről tudjuk, hogy a második bécsi döntést követően, amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, itt fogadta a falu vezetősége a magyar katonákat. Ezen a hídon jöttek át, ennek emlékére pedig egy díszkapu állt itt valamikor – részletezte a polgármester.
Újra megnyitnák a szabadtéri strandot
A csíkszentkirályi tanuszoda felépítését követően a polgármesteri hivatal egy önkormányzati cég ügykezelésére bízza majd az új sportlétesítmény működtetését, és ehhez csatolja a Borsáros-fürdő üzemeltetését is. Miután a szabadtéri medencék az elmúlt években nem voltak használatban, állapotuk csak egy komoly felújítást követően teszi lehetővé, hogy újra vendégeket fogadjanak itt. A strandot ugyanakkor több szabadtéri tevékenységre alkalmassá teszik adottságai, minifocipálya és játszótér is van az udvarán. – A fennmaradó zöldövezetet parkosítjuk, egy kis színpadot is tervezünk ide, illetve kinti mosdókat kell kialakítanunk ahhoz, hogy kulturált feltételeket biztosítsunk a szabadtéri fürdéshez – avatott be a tervekbe Székely Ernő.
Jelenleg is dolgoznak ugyanakkor a csíkszentimrei Büdősfürdő felé vezető út mellett kialakított piknikezőhelyen. Az egykori bányatelepi területből kialakított, fedett asztalokkal és sütésre kijelölt helyekkel működtetett piknikező területen az ún. flotációs épület földszintjén mellékhelyiséget alakít ki a hivatal. – A régi padló feltörésével kezdjük a munkát, majd újrabetonozzuk a felületet, a falakat is ki kell javítani, ezt követően lehet a mosdók kialakítását elkezdeni, amit idén be is fejeznénk. A felújításra az önkormányzat tulajdonában lévő erdőből befolyó összeg egy részét, nagyjából 150 ezer lejt különítettünk el – tájékoztatott a polgármester.