Minden készen áll a zarándokok fogadására Csíksomlyón
Idén is mintegy háromszázezer zarándokot várnak a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Az esemény legfontosabb liturgikus programjait és a zarándokok biztonságát szolgáló intézkedéseket sajtótájékoztatón ismertették szerdán.
Mivel a város főbb útvonalain jelenleg nincsenek a forgalmat akadályozó infrastrukturális munkálatok, a logisztikai és biztonsági intézkedések alapját a korábbi években jól bevált szabályrendszer képezi. A forgalomkorlátozásról ITT írtunk részletesen.
Kijelölt parkolóhelyek
Mint Korodi Attila polgármester elmondta, az autóbuszok parkolása idén is szervezetten, hatósági segítséggel történik. Mindenkit arra kérnek – akár személyautóval, akár autóbusszal érkezik –, hogy a város szélein levő kijelölt parkolóhelyeken igyekezzen hagyni járművét, mivel a központban nagy zsúfoltságra számítanak.
A Székelyudvarhely felől (nyugati irányból) érkezők számára a teljes vasúton túli rész le lesz zárva, így a járművek az ipari negyed környékén, a szélesebb ipari övezetben parkolhatnak. Azok a személyautók, amelyek be szeretnének jutni a városba, kizárólag északi irányból, az elkerülőúton visszatérve tehetik ezt meg.
A Felcsík, illetve északi irányból érkezők számára a bevezető autóútvonalak le lesznek zárva, így ők a város külső szegélyeiben parkolhatnak, de a szervezők ajánlják a Csíkpálfalva, Csíkcsomortán és Csíkdelne környéki megyei és mezei utak rendszerét is a járművek elhelyezésére.
A Háromszék, Dél-Erdély és a Kászonok felől, déli irányból érkező zarándokok a Brassói út környékén, a város déli részén kereshetnek parkolóhelyet. Az autóbuszokat a rendőrség a Brassói úton fogja félreállítani, a négysávos út kétsávossá alakul át, így jelentős számú parkolóhely szabadul fel az érkezők számára.
A Csíkszentlélek felől érkezőknek azt javasolják, hogy már a megyei út mentén tegyék le járműveiket, egészen a város bejáratáig.

A búcsú idején, szombaton és vasárnap a Csíki Trans különjáratokkal és módosított menetrenddel segíti a városba érkezők, valamint a helyi lakosok közlekedését. A pontos menetrend a Csíki Trans és a városháza közösségi oldalán is elérhető.
Szigorú szabályok és ellenőrzés
A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek lóháton, szekérrel vagy terepjáróval érkező zarándokok, de a búcsú helyszínén ezek jelenléte életveszélyes, így szigorúan tilos felvonulni velük a csíksomlyói nyeregbe. A hatóságok fokozottan ellenőriznek a helyszínen, és büntetéseket szabnak ki a szabályszegőkre.
A szekerek számára a csobotfalvi közbirtokosság udvarán, a Somlyó-hegy Fitód felőli lábánál (a Sutával átellenben), valamint a Kígyóspusztán jelöltek ki „parkolóhelyeket”, a lovak is kiköthetők ugyanott. A terepjárókat hagyhatják a Kígyóspusztán vagy a kijelölt parkolóövezetekben.

Székely János a búcsú ünnepi szónoka
Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója Szent Maximus gondolata nyomán:
„A keresztséggel Krisztus előttünk jár, hogy a keresztény nép hűségesen kövesse őt.”
A liturgikus programot Tímár Sándor P. Asztrik ferences atya, kegytemplom-igazgató mutatta be. Mivel már pénteken rengetegen érkeznek a városba, a Boldogasszony zarándokvonattal utazóknak 12 órától mutatnak be szentmisét, a nyitó szentmisét pedig 18 órától tartják, amit reggelig tartó virrasztás követ a kegytemplomban.
Szombaton 7.30-tól ismét szentmisét tartanak a kegytemplomban, majd 10.30-tól ünnepélyes rózsafüzér lesz a Hármashalom-oltárnál, ugyanekkor indul a kegytemplom előtti térről a kordon a Nyeregbe.
A búcsú központi eseménye, az ünnepi szentmise 12.30-tól lesz a Hármashalom-oltárnál, a búcsú főcelebránsa és szónoka Székely János, a szombathelyi egyházmegye püspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz.
17 órától a csobotfalvi Szent Péter- és Pál-plébániatemplomban szerveznek csángó szentmisét, majd 18 órától lesz szentmise a kegytemplomban, és ismét virrasztás reggelig.
Pünkösdvasárnap 7, 8, 10.30 és 18 órakor lesznek szentmisék, de az ünneplést hétfőn is folytatják szentmisékkel 8, 10.30 és 18 órakor.
Vadűző hajtást tartanak a nyeregben
Mint érdeklődésünkre Korodi Attila elmondta, a vadásztársaság hetek óta monitorozza a medvék mozgását a búcsú helyszínén és annak környékén.
A zarándokok biztonsága érdekében szombat reggel – és szükség esetén már pénteken is – hivatalos vadvédelmi hajtást tartanak.
Ez a medvék és az egyéb vadállatok (például őzek) védelmét is szolgálja, hogy a tömeg elől biztonságban átvonulhassanak a Nagysomlyó erdejébe.
Kulturális kísérőprogramok a városban
A pünkösdi búcsú ideje alatt számos kísérő rendezvényt szerveznek Csíkszeredában. Mivel idén Hunyadi János-emlékév van, a csíksomlyói Mária-kertben péntek délutánig Hunyadi Napokat tartanak. Csütörtökön és pénteken pünkösdi vásár lesz a városközpontban, a Hargita Székely Néptáncszínház pedig bemutatja a Toldi című előadását szombaton 20 órától a Csíki Moziban.
