Az év elején még élt a re­mény az IKOS Conf Rt. székelyudvarhelyi kész­ru­hagyár vezetőségében és az al­kalmazottakban, hogy egy „cso­da” folytán, még ha átalakult formában és csökkentett létszámmal is, de folytathatják a munkát. Mára világossá vált, hogy a csoda elmaradt: nincs rá esély, hogy a termelésből elbocsátott embereket újra alkalmazzák, és elkezdték a könnyűipari vállalat felszámolását is. A nagy múltú, két évtizeddel ezelőtt még több mint 3000 embernek munkát adó készruhagyár vergődése okán az utóbbi két év során 400 alkalmazott – tavaly 150, idén közel 250 –, többnyire a termelésben dolgozó nő maradt munka nélkül, ami helyi viszonylatban – egy másik nagy alkalmazó, a Famos Rt. leállását is tekintetbe véve – jelentős érvágást jelent a székelyudvarhelyi munkavállalók számára.

Egy csoda, vagy sok illant el?

Hónapokkal ezelőtt elterjedt egy hír, hogy az IKOS Conf Rt. számára egy befektető, esetleg egy másik könnyűiparban tevékenykedő vállalat dobhat mentőövet, ezzel továbbra is fenntartva legalább egy gyártósort. Mint a vállalat vezetőségénél érdeklődve megtudtuk, a székelyudvarhelyi gyár főrészvényese, Ramona Ruth Seroussi valóban tárgyalásokat folytatott a kézdivásárhelyi Secuiana Rt.-vel arról, hogy utóbbi kibérelné a gyártelepet és visszavenné a korábban elbocsátott alkalmazottak egy hányadát. Emellett egy helyi érdekeltségű befektető, Kádár Mózes neve is felmerült, most már a gyár felvásárlásának kontextusában, akihez egyébként a Matrica gyártelepének felvásárlása is köthető. A híreket Ferencz Albert, az IKOS vezérigazgatója megerősítette lapunknak, mint elmondta, hónapokon keresztül folytak az egyeztetések és tárgyalások annak kapcsán, hogy melyik választás lenne jó minden érdekelt félnek – végül azonban nem tudtak megállapodni az árban, így az üzlet elmaradt. A lehetséges „mentőövről” a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség is értesült: a legutóbbi, de már nagyjából egy hónapja történt egyeztetésen beszélték, hogy egy helyi vállalkozó bérelné vagy vásárolná fel a gyárat, hogy kisebb létszámban hasonló tevékenységet foly­tasson.

Nyereség vagy munkások

Ferencz Albert több variánst is felvázolt arról, hogy miként tervezték továbbra is fenntartani a termelést: szóba jött, hogy direkt a részvényesektől bérelné a gyárat a Secuiana Rt., ahogy az is, hogy előbb a gyárat felvásárolja egy befektető, akitől utólag kibérelnék a termelő- és raktárhelyiségeket. 

– A Secuiana többségi tulajdonosa nem akart még egy gyárat felvásárolni, így szerettek volna egy olyan befektetőt keresni, akitől viszonylag olcsón kibérelhetik a gyárat. Kádár Mózes csak gépestől akarta megvenni, de alacsony árat ígért, amibe az itteni főrészvényes nem ment bele. Még az is felmerült, hogy a Secuiana az átmeneti időszakra átad a megrendeléseiből nekünk, hogy fenntarthassuk a termelést, de nem volt leszállítva az anyag, amiből dolgozni lehetett volna, így ez is elmaradt – részletezte az elmúlt hónapok eseményeit a vezérigazgató. Időközben néhány volt alkalmazott panaszkodott, hogy a gyár felszámolásával csak a kisrészvényeseket szeretné kizárni a többségi részvényes, ám ezt Ferencz Albert ez kategorikusan cáfolta. Mint mondta, a főrészvényesnek is akkor hoz a legnagyobb nyereséget a gyár, ha az működőkészen adja el, versenyképes termeléssel. 

A varrógépeket már eladták, a többit is viszik

A vezérigazgató úgy nyilatkozott: „már a csoda sem segíthet”, elkezdték a termelési egység eszközeinek értékesítését, a gyár végleg bezár. 
– Már a tavaly jeleztem a főrészvényesnek, hogy veszteségesek vagyunk és meg fog állni a termelés, ha valami nem változik. Úgy szerettem volna januárban nyugdíjba vonulni, hogy a cég boldogan megy tovább. Sajnos nem így alakult. Április végén egy török származású felvásárló már ajánlatot tett a varrógépekre, és mindet eladtuk, eközben a többi gép értékesítése is zajlik – folytatta az igazgató, aki szerint váltakozó, hogyan értékesítik a gépeket: vannak, amelyeket tömbben visznek, másokat egyenként. 

Mi lesz a részvényesekkel?

Az IKOS-nak több mint 1600 részvényese van, akikkel csak a vállalat ingóságainak teljes eladását követően tudnak elszámolni. Ferencz kiemelte, hogy bár a termelés leállt, egy ideig még működni fog a vállalat, amíg az összes szükséges adminisztrációs feladatot elvégzik. Példaként megemlítette azon igazolások kibocsátását, melyeket elsősorban a volt alkalmazottak számára kell kiállítaniuk, és azon teendőket, melyek a gépek értékesítéséhez és a vállalat bezárásához köthetők. 

– Tizenöt ember maradt a vállalatnál, ebből három csak az igazolások kiadásán dolgozik. Most arra fókuszálunk, hogy tudjunk minden szükséges papírt időben kiadni és a lehető legjobb áron tudjuk értékesíteni a munkagépeket – fogalmazott, hozzátéve, hogy csak az igazolások kiadása felvehet akár fél évet, a fennmaradt értékek és épületek értékesítése pedig több évet is. – A részvényeseknek százalékarányosan fogják visszaosztani a pénzt, ám ez csak akkor történik meg, amikor már minden folyamat és eladás megtörtént – summázott a vezérigazgató. 

Ami ide vezetett

A hazai könnyűipar évek óta leszálló ágban van, ez alól pedig a székelyudvarhelyi készruhagyárak sem tudtak kibújni: alacsonyabb áron kívánják elvégeztetni a munkát a megrendelők, emiatt egyre keletebbre telepítik a termelési pontjaikat. Emellett a megnövekedett anyag- és energiaárak sem kedveznek a vállalatoknak, ahogy a pangó piaci helyzet sem. – Nem az a gond, hogy nem tudjuk elvégezni a munkát, hanem az, hogy a késztermék előállítási ára a piaci árnak 70–80%-át teszi jelenleg ki. Miközben az utóbbi három évben 90%-ot emelkedett országunkban a minimálbér, ezt a változást nem sikerült kihozni a késztermék árában, ami azt jelenti, hogy nem veszik meg drágábban a terméket – fogalmazott az igazgató, aki szerint a munkabérek feltornázása is jelentősen hozzájárult ahhoz a drágítási kényszerhez, ami miatt a megrendelők Törökországba, Ukrajnába, Tunéziába irányítják át érdekeltségeiket.