Kultúrtér: a forma adott, a tartalmat biztosítják

Az utolsó simításokat végzik Csíkmadarason az új kultúrház épületén. A Csíki-medence egyik legnagyobb és legkorszerűbb művelődési intézményét az Országos Beruházási Társaság (CNI) által biztosított mintegy 21 millió lejes támogatásból építették fel az elmúlt két évben, és várhatóan a falu védőszentjeinek ünnepén, Szent Péter és Szent Pál napján adják át.

Bíró István
Kultúrtér: a forma adott, a tartalmat biztosítják
Szó szerint a végső simításoknál tartanak: egy munkás a falat csiszolja az új madarasi művelődési ház nagytermében. Egyszerre nagy értékű és értékes beruházás Fotó: László F. Csaba

Javában zajlanak a 900 négyzetméter alapterületű új madarasi művelődési otthon finiszmunkálatai. Az önkormányzat a projekt részeként saját költségvetésből bekötötte már a hidránsokat, elkészült az ivóvíz- és szennyvízhálózat, és szerződést is kötöttek a szolgáltatóval. A kivitelező a múlt héten befejezte a padló lefektetését.

Rugalmas válasz majd’ minden igényre

Jelenleg az akusztikai burkolatok kivitelezésén dolgozik a kivitelező. 

– A teljes épületet hangszigetelő anyaggal vonják be. Az alsó része bársony borítást kap, erre kerül majd a díszítőréteg. Jelenleg az országban nincs olyan cég, amely ilyen speciális rendszert gyártana, mivel az alkalmazott anyagoknak legalább 90 percig tűzállónak kell lenniük, és nem terjeszthetik a lángot. Ezért a kivitelező olasz partnert vont be. Összesen pedigi háromféle hangszigetelő anyagot használnak

– avatott be a részletekbe ottjártunkkor Péter Dávid, Csíkmadaras polgármestere. Megjegyezte: az előadóteremben a függönyök is tűzállók lesznek.
Folyamatban van továbbá a hang- és fénytechnikai berendezések beszerelése is. A munkálatokat más-más csapatok végzik. 

Kultúrtér: a forma adott, a tartalmat biztosítják
A modern, variálható belső térrel, speciális hangszigeteléssel és színpadtechnikával felszerelt kultúrház. Nagy tér, nagy lehetőségek


– A nézőtér összesen 310 férőhelyes lesz: 100 rögzíthető székkel a felső részen, melyet üvegkorlát választ el az alsó szinttől. A színpad is mozgatható lesz, illetve száz mozgatható székkel is ellátjuk a termet, amelyeket ötösével ki lehet majd venni. Így a tér igény szerint, rugalmasan alakítható, aszerint, hogy éppen több vagy kevesebb néző lesz-e a teremben – sorolta a község vezetője. Megjegyezte: a székek már megérkeztek, az összeszerelésük van hátra. Megrendelték a bútorzatot és a függönyöket is. A polgármester hangsúlyozta, nem szeretnék siettetni a munkát, az ő álláspontja, hogy ne kapkodják el a kivitelezést.
– Vannak még olyan munkálatok, amelyek elvégzése télen nem ideális, hiszen az anyagok nem úgy kötnek, mint melegebb időben. Mint mondtam, nem siettetünk munkafázisokat, a befejezés tehát nagyrészt a kivitelezőtől függ, de jelenleg úgy kalkulálunk, hogy várhatóan Szent Péter és Szent Pál ünnepén tartjuk majd a hivatalos átadót – közölte.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Víz, áram, parkoló

A kultúrház beüzemeléséhez az önkormányzat saját költségvetésből új trafóállomást is kell építtessen, amelynek engedélyeztetése folyamatban van. Várhatóan néhány héten belül meg is kapják a jóváhagyást, tudtuk meg. A kivitelezésre is aláírták a szerződést, így márciusra elkészülhet a trafóállomás. 
– A kültéri rendezés az önkormányzat feladata, ez mintegy kétmillió lejes költségtétel. A gáz-, villany-, víz- és szennyvízhálózat építését, a térrendezést, illetve 40 parkolóhely kialakítását is ebből az összegből finanszírozzuk. Jelentős teher ez az önkormányzatnak ebben a gazdasági válságban, de egy ilyen nagy beruházásnál ez az összeg is valahogy csak kikerül – mondta Péter Dávid.
Hozzátette, visszatekintve még egyértelműbb, mennyire fontos volt a jó időzítés. 
– Ezt a beruházásunkat politikai bravúrnak is nevezhetnénk. Jókor voltunk jó helyen, amikor megszereztük a támogatást. A mostani időszakban, amikor szinte csak megszorításokról szólnak a hírek, biztos vagyok benne, hogy hasonló értékű pályázatot lehetetlen lesz megszerezni – fogalmazott.

Kultúrtér: a forma adott, a tartalmat biztosítják

A tér adott, csapat kell 

Az épület és intézmény fenntartási kiadásaival azonban tételesen egyelőre még nem számolt az önkormányzat, ahogy egyelőre arról sem született döntés, hogy miként és milyen programkínálattal fogják működtetni a kultúrházat.
– Mindenképp szükség lesz egy külön csapatra, aki működtetni fogja, és a kínálatról is gondoskodik. Madarasnak kell legyen egy kulturális vezetője, aki valódi életet visz ebbe a létesítménybe. Nemcsak hagyományos előadásokat kell idehozni, hanem színházi produkciókat, kiállításokat, olvasóesteket, színdarabokat, sok egyebet is. Lesz egy korszerű könyvtár is, illetve igyekszünk kialakítani egy büfét és egy kellemes látogatóteret is, ugyanakkor a kultúrház mellett van egy kéthektáros park, ahol van játszótér és focipálya is. Így ez a hely valóban a közösségi élet központjává válhat – vázolta fel a polgármester. 
 

Kultúrtér: a forma adott, a tartalmat biztosítják
 

Az ötlettől a megvalósításig
Csíkmadarason 2016-ban fogalmazódott meg az igény egy saját kultúrház építésére, ugyanis kulturális célokra jelenleg is a közbirtokosság épületét használják. Ezért a helyi önkormányzat a fejlesztési minisztériumnál egy új, korszerű ingatlan megépítésére pályázott. A több mint 17 millió lejes támogatásról 2021-ben született kedvező elbírálás, végül 2022-ben írták alá a támogatási szerződést 20 097 000 lej értékben. A kivitelezés 2023 őszén kezdődött, de az alapozási munkák után finanszírozási hiány miatt le kellett állítani a kivitelezést, majd 2024 tavaszán folytatódhatott az építkezés.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!