Hirdetés

Közös kovácsolásra gyűltek össze Csíkrákoson, sok volt a fiatal érdeklődő

Közös kovácsolásra gyűltek össze Csíkrákoson a Góbé Kovács Egyesület tagjai. A nemrég bejegyzett egyesület első hivatalos eseményét tartották meg szombaton a csíki településen, Bartalis Csaba műhelyében, aki alelnöke a szervezetnek. 

Létai Tibor
Közös kovácsolásra gyűltek össze Csíkrákoson, sok volt a fiatal érdeklődő
Tűzi kovácsfogót készítő kovácsok. Sok a fiatal érdeklődő, lesz utánpótlás Fotó: Nagy István Gábor

Az egyesület már 2021 óta működik önszerveződő formában, idén januárjától jogi formát is öltött. Jelenleg közel 30 tagot számlál, akiket a mesterség szeretete „kovácsolt” közösségbe. Az alapító elnök, Nagy István Gábor vezetésével működő közösség célja, hogy megőrizze a kovácsmesterséget, nemzetközi kapcsolatokon és közös tanuláson keresztül „visszahozza és népszerűsítse az elfeledett mesterséget”, emllett „tanulni egymástól és nagy mesterektől, ápolni a hagyományokat, és továbbvinni a rég elfeledett szakmai értékeket, tudást” – fogalmazott a kovácsmester.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A hétvégi „örömkovácsoláson” résztvevők készítettek egy-egy tűzi kovácsfogót. Az egyesület a határokon túlra is tekint – a közeljövőben Tiszaeszláron egy nemzetközi táborban is részt vesznek a tagok, ahol további lehetőség nyílik a szakmai fejlődésre és kapcsolatok bővítésére is.
Lapunk érdeklődésére a mester elmesélte: a szombati esemény kiváló hangulatban zajlott, összesen tizenhét kovács vett részt a közös munkában.

Közös kovácsolásra gyűltek össze Csíkrákoson, sok volt a fiatal érdeklődő

A jövőben további hasonló események megrendezését is tervezik, hiszen – mint Nagy István Gábor kiemelte – sok fiatal érdeklődik a szakma iránt, így az utánpótlás biztosítottnak látszik.

Közös kovácsolásra gyűltek össze Csíkrákoson, sok volt a fiatal érdeklődő



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!