Koncertek a turizmus szolgálatában

Az idei ősz a kultúra és a turizmus találkozásának időszaka a Sóvidéken: ötállomásos koncertsorozat várja a látogatókat neves magyar és román zenekarokkal, hogy mindez új lendületet adjon a térség – utóbbi időben megcsappant – idegenforgalmának.

Kovács Andrea
Koncertek a turizmus szolgálatában
A somlyói nyereg után Parajdon is fellép a Bagossy Brothers Company. Sóvidék ősszel is pezseg Fotó: László F. Csaba

Különleges, turisztikai és kulturális célokat is szolgáló kezdeményezéssel várja a látogatókat idén ősszel Sóvidék. Az ötállomásos koncertsorozat célja kettős: a helyi kulturális élet gazdagítása és a turizmus élénkítése. A rendezvénysorozat szeptember és október folyamán zajlik, magyar és román zenekarok fellépésével.

Az események magyar állami támogatás révén valósulnak meg, helyi és megyei partnerek közreműködésével, és szorosan kapcsolódnak a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Visit Harghita) Parajd turizmusának élményközpontú újradefiniálására tett kezdeményezéséhez. Támogatóként említik a Szerencsejáték Zrt.-t, a RideMore Centert, Parajd Község Polgármesteri Hivatalát, valamint a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulást (Visit Harghita).


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Mint érdeklődésünkre Szabó Károly, a Visit Harghita igazgatója, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója elmondta: a koncertsorozat célja, hogy új lendületet adjon a térség idegenforgalmának, meghosszabbítsa a turisztikai idényt, és minél több vendégéjszakát generáljon a helyi vendéglátóhelyeken.

– Idén „kiesett” a bánya és így a bányaturizmus is, ami jelentősen visszavetette a parajdi és a sóvidéki vendéglátás forgalmát. Szeretnénk, ha a rendezvények turisták tömegeit vonzanának a térségbe, akik vendégéjszakákat generálnak, a helyi kávézókban és éttermekben vásárolnak, és így hatásukat éreztetnék a gazdasági körforgásban. A koncertsorozat révén a kulturális élmény és a turizmus támogatása kéz a kézben jár, továbbra is megtartva és erősítve Sóvidék vonzerejét

– nyilatkozta.

Az ötállomásos koncertsorozat fellépői változatos zenei stílusokat képviselnek. A nyitókoncertet jövő pénteken, szep­tember 12-én adja a Csík zenekar a parajdi központi parkban, majd 20-án az Intim Torna Illegál lép színpadra a parajdi Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesz­tiválon. Október 3-án a román zenei élet jeles képviselője, az elektronikus zenét és hiphopot román népzenei motívumokkal ötvöző Subcarpați hozza el egyedi hangzásvilágát a parajdi vasútállomás parkolójába, október 11-én Szalonna és bandája lép fel a szovátai Tökfesztiválon, a zárókoncert pedig október 19-én lesz, amikor a parajdi vasútállomás parkolójában felállított színpadra lép a Bagossy Brothers Company. A belépés valamennyi koncertre ingyenes.
 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!