Kevesebb vendégéjszakát töltenek a fürdővárosban
Nehezen indult, és csak augusztus közepére ért el a korábbi évekhez hasonló szintet a turistaforgalom Borszéken. A város fesztiváljait is kevesebben látogatták idén, csak a Fontana gyógyfürdőben nem csökkent a vendégek száma.
Bár az országos adatok tízszázalékos forgalomcsökkenést jegyeznek, úgy gondolom, a valóságban ez jóval nagyobb mértékű, akár negyvenszázalékos is lehet. Borszéken is azt tapasztaljuk, hogy kevesebb turista foglal szállást idén, a gyógyfürdő iránt viszont most is számottevő az érdeklődés – közölte érdeklődésünkre Mik József polgármester.
Az üdülővárosban negyven bejegyzett szállásadó hely van, amelyek a nyári hónapokban, főként a fesztiválok idején betelnek: idén azonban mind a Borszéki Bogrács Feszt, mind a városnapok ideje alatt maradtak szobák üresen.
– Nehezen indult az idei turisztikai idény, csupán most, a közelgő nosztalgiafesztiválra telt meg minden szálláshely a városban. A vendégek tapasztalatunk szerint ugyanannyi éjszakára foglalnak szállást – aki gyógykezelésre érkezik, tíz napra, aki kirándulást és pihenést tervez, általában egy hétre – számolt be érdeklődésünkre Cristina Cotrigășanu, a borszéki turisztikai iroda munkatársa.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) nemrég közzétett adatai szerint az év első hat hónapjában tíz százalékkal csökkent a Hargita megyében legalább egy vendégéjszakát eltöltő turisták száma: eszerint megközelítőleg 92 ezren foglaltak szállást, közülük 79 037-en belföldiek, 12 840-en pedig külföldiek voltak. Az említett időszakban a megye bejegyzett szálláshelyein 207 575 vendégéjszakát jegyeztek, szemben a 2024-es évvel, amikor 226 577-en választották Hargita megyét kirándulásuk helyszínéül hosszabb időre.

