Hirdetés

Kétszázezer lej bevételt hozott a műemlékvédelmi illeték

Hargita megye továbbra is aktív beruházási zóna, ahol a történelmi jelentőségű műemlékek és védett környezetük megóvása komoly adminisztrációs terhet ró a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóságra.

Kovács Andrea
Kétszázezer lej bevételt hozott a műemlékvédelmi illeték
Bakos László, a megyei kulturális igazgatóság vezetője Fotó: Kovács Andrea

Csaknem kétszázezer lejes bevételt generált tavaly a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság (DJC), miközben létszámhiánnyal küzdve kénytelen szakmai feladatokat is kiszervezni. Az intézmény tavalyi éves tevékenységi beszámolóját Bakos László ügyvezető igazgató mutatta be a márciusi prefektusi kollégiumi ülésen.

Növekvő munkateher és szakmai szigor

A jelentésből kiderül, hogy míg a megye kulturális és épített örökségének védelméért felelős hatóság szakemberhiánnyal küzd, az ügyiratforgalom nőtt, a szigorú szakmai felügyelet pedig jelentős bevételt generált a megyei költségvetésbe.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Az intézmény legégetőbb problémája a személyzethiány: a hét álláshelyből csupán hat van betöltve, ez a létszám már nem elegendő a törvényben előírt feladatok maradéktalan ellátásához, így az igazgatóság kénytelen volt külső szolgáltatókhoz fordulni. Jelenleg a pénzügyi-számviteli feladatokat és – ami szakmai szempontból meglepőbb – a műemlékvédelmi részleg bizonyos szolgáltatásait is kiszervezték.

Tavaly összesen 392 műszaki dokumentációt regisztráltak és elemeztek, ami enyhe emelkedés a 2024-es évhez képest. Az elbírálás során a szakmai szűrő alapos volt: 245 esetben adtak ki kedvező szakvéleményt, 101 alkalommal elutasították a kérvényeket, 143 esetben pedig szükség volt hiánypótlásra. A döntéshozatali folyamat során 220 iratcsomót a brassói Területi Műemlékvédelmi Bizottsághoz (CZMI), három kiemelt ügyet pedig a bukaresti Történelmi Műemlékek Országos Bizottsága (CNMI) elé terjesztettek. További 172 esetben az igazgatóság saját hatáskörben, belső szakértői vélemény alapján döntött. A szakhatósági engedélyekből származó illetékek összesen csaknem 197 ezer lejt tettek ki az év végéig.

Régészet, műtárgyak és élő hagyomány

A jelentés külön fejezetet szentel a megye gazdag régészeti örökségének, amely 79 műemlékjegyzékben és 805 országos nyilvántartásban szereplő lelőhelyet foglal magában. Tavaly három tervszerű és kilenc megelőző feltárás mellett 42 esetben végeztek régészeti felügyeletet és több tucat alkalommal vizsgálták helyszíni szemle során, hogy a műemlékeken vagy azok környezetében zajló munkálatok sértik-e az épületek történelmi jellegét. Az ellenőrzések során szoros együttműködésben dolgoztak az Országos Építési Főfelügyelőséggel és a Hargita Megyei Rendőr-főkapitánysággal a szabálysértések kiszűrése érdekében.

Az igazgatóság az ingó örökségre is figyelt: 2025-ben tíz műtárgykiviteli engedélyt állítottak ki (hét végleges és három ideiglenes), valamint 84 új tételt vettek fel a megyei adatbázisba. Emellett kulcsszerepet vállaltak a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum és a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum akkreditációs folyamataiban, valamint nyomon követték és támogatták a helyi népszokások és hagyományok újjáélesztését célzó kezdeményezéseket is.

Kétszázezer lej bevételt hozott a műemlékvédelmi illeték





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!