Kész a munka, de miből fizetik?
Két projekt részeként hat településen aszfalt fogja borítani az utcákat Farkaslaka községben. A beruházás jól halad, és az önkormányzat bízik abban, hogy a megszorítások ellenére ki tudják fizetni a számlát.
Hat településen harminchat utca korszerűsítése zajlik Farkaslaka községben – az önkormányzat az Anghel Saligny program alapjaiból valósítja meg a beruházást. A kormány megszorító intézkedései miatt veszélybe kerültek ezek a projektek, de Farkaslakán előrehaladott állapotban van a kivitelezés, ezért a községvezetés bízik benne, hogy sikerül befejezni az utcák felújítását és kifizetni a számlákat, közölték. Az utcák modernizálása során aszfaltoztak, esővízelvezető rendszert és járdát építenek, fedett sáncokat alakítanak ki, ugyanakkor felújítanak több hidat is.
Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere elmondta, két szakaszban pályáztak a község utcáinak felújítására, a kisebb projekt Firtosváralja és Székelypálfalva utcáit érinti. A projekt 2023-ban elkezdődött, a beruházás 98 százalékban megvalósult, az utcák festése és néhány kisebb munkálat van még hátra. A munkálatok összértéke 9 millió lej, ebből 4 millió lejt biztosított az Anghel Saligny program, ezt teljes egészében lehívták, az önkormányzatnak 2,8 millió lejt sikerült kifizetnie, ám az önrész közel felét, 2,2 millió lejt még elő kell teremtse a községvezetés, ezért felmerült annak lehetősége is, hogy hitelt vesznek fel – tudtuk meg.
A másik, nagyobb projekt négy település utcáinak korszerűsítését érinti: Farkaslakán, Székelyszentléleken, Bogárfalván és Nyikómalomfalván zajlik a munka. A beruházás 80 százalékban van kész, ám a kormánytámogatásnak mindössze a felét kapták meg eddig, közölte Kovács. A projekt értéke 14 millió lej áfával együtt, az önrész pedig ebben az esetben mindössze 150 ezer lej. A kivitelezés jól halad, a munkálatokat végző szakcég október végére ígérte, hogy elkészül az utcák modernizálása. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy ki fogja-e fizetni az állam a benyújtott számlát – mondta a polgármester. A harminchat utcát érintő felújításnak köszönhetően a község utcáinak nagy részét aszfalt fogja borítani, egyelőre Kecset és Kecsetkisfalud maradt ki a projektből, ott ugyanis a szennyvízhálózat kiépítésére készülnek. Mivel azonban szintén kormányprogramból valósulna meg ez a beruházás, egyelőre kétséges a munkálatok elindulása.

