Hitből fakadó küldetés

Akolitussá avatta Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke Kajtár Arnoldot, a gyimesközéploki egyházközség kántorát és hitoktatót. Az ünnepi eseményt vasárnap a helyi plébániatemplomban tartották. Az akolitus feladata, hogy a liturgiában a pap és a szerpap mellett szolgáljon, segítse az oltár előkészítését, illetve szükség esetén a hívek és a betegek áldoztatásában is közreműködjön.

HN-információ
Hitből fakadó küldetés
Kerekes László segédpüspök akolitussá avatja Kajtár Arnoldot. Különleges pillanat Fotó: Balla Botond

A romkat.ro tájékoztatása szerint az ünnepélyes szentmise elején a hívek köszöntötték a segédpüspököt, és kérték, hogy imádkozzon a közösségért, illetve szolgáltassa ki Kajtár Arnoldnak, az egyházközség kántorának és hitoktatónak az akolitusi megbízatást.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Az evangélium felolvasása után a plébános bemutatta a jelöltet. Kerekes László az szentírási szövegek alapján elmélkedésében arról beszélt, Malakiás próféta szavai nem félelemkeltésre szolgálnak, hanem Isten szeretetének üzenetét hordozzák: „amikor eljön a »nagy találkozás« napja, az ember az isteni szeretet »égő óceánjába« merül” – mondta a segédpüspök, aki arra bátorította a híveket, hogy ebből merítsenek bizalmat és reményt. Ezután rámutatott az akolitus szolgálatának lényegére is: arra a hivatásra, amelyben a papok és szerpapok mellett a szent liturgia csendes, de nélkülözhetetlen segítőjeként áll helyt, és szükség esetén a hívek és a betegek áldoztatásában is közreműködik. Kiemelte, hogy e tisztség viselőjének életével is példát kell mutatnia, hogy méltón hordozhassa az Egyház szolgálatát.

Hitből fakadó küldetés
A hitvallás után a püspök megáldotta Arnold liturgikus ruháit, majd a jelölt az oltár elé térdelve fogadta a segédpüspök és a közösség imáját, majd a püspök kezéből átvette a paténán az Eucharisztia ünnepléséhez előkészített kenyeret, a szolgálat jelképes eszközét. Ekkor hangzott el a felhívás: „Úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az egyház asztalánál!”
A szentmise végén köszöntők hangzottak el. A gyermekkórus Antal Zselyke és Ungureán Bíborka vezetésével, a rózsafüzér társulat nevében Molnár Mária Ibolya, illetve a hidegségi Élet a Lélekben imacsoport képviseletében Molnár Róbert fejezte ki jókívánságait. Málnási Demeter plébános megköszönte Kerekes László püspök jelenlétét, illetve Kajtár Zsolt székelyudvarhelyi segédlelkész szolgálatát.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!