Helyreállították a református kollégiumban leomlott mennyezetet
Eltávolították a sérült, kigyengült vakolatot, és gipszkarton mennyezetet alakítottak ki az udvarhelyi református kollégium osztálytermében, ahol június 15-én leomlott a mennyezet egy része. A szakértői felmérést követően kiderült: további négy osztályteremben indokolt a plafon cseréje.
A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kiss Gergely Református Kollégium egyik első emeleti osztályában – mint arról korábban beszámoltunk – június 15-én leomlott a mennyezet egy része. Az esetet állítólag a teremben tartózkodó két diák jelentette – egyikük sem sérült meg. Mint megtudtuk, az esetet követően az iskola teljes épületében átvizsgálták az osztálytermeket, hogy az esetleges szükséges beavatkozások mértéke és sürgőssége tekintetében felmérjék állapotukat. Három kategóriát határoztak meg. Sipos István igazgató a Hargita Népe megkeresésére elmondta, hogy ugyan még hátravan egy egyeztetés a szakértővel, de nagyjából körvonalazódott, hogy mely termek számítanak teljesen biztonságosnak, hol vannak olyan apróbb problémák, melyeket fokozatosan ki kell javítani, illetve hol kell azonnali és sürgős beavatkozásokat végezni.

Megelőzés: cserélik, ahol gond merül fel
Sipos rámutatott: abban a teremben, ahol leszakadt a mennyezetrész, már orvosolták a problémát, az egész osztályterem új, gipszkarton mennyezetet kapott.
– A szakértő az iskola összes osztályában és minden emelet folyosóin felmérte a mennyezet állapotát. Négy olyan osztálytermet azonosított, ahol az ázásból eredően problémák vannak a mennyezetekkel. Ezeknél lehetett volna csupán kisebb beavatkozást végezni: a kigyengült részen kicserélni a vakolatot, de úgy döntöttünk, hogy a teljes mennyezetet kicseréljük
– közölte az igazgató, megjegyezve, hogy a szóban forgó négy teremben gipszkarton fogja váltani a mennyezet régi vakolatát. Azt is elmondta, hogy azon osztálytermek ügyében, ahol nem kell sürgős beavatkozásokat végezni, egyeztettek az épült tulajdonosával, a Református Egyházzal, és azt a választ kapták, hogy megkapják a szükséges anyagiakat javítási munkálatokra.

Harmincéves beázás állhat az eset mögött
Az iskolaigazgató szerint a szakértői vélemény egyértelműen egy régebbi beázást nevez meg a mennyezetomlás okaként, ami még a 90-es években történt.
– Egy el nem zárt csaphoz vezethető vissza az eset, ugyanis azon a soron, a legfelső emeleten régebb kémialabor volt. Nos, állítólag egy pénteki vízszünetet követően az egyik csap nyitva maradt, amit csak hétfőn vettek észre, és így sorra az összes emelet átázott, le egészen a földszintig. Ki gondolná, hogy ilyen hosszú távon is tud galibát okozni egy beázás
– fogalmazott Sipos.
A mennyezetomlás esete riadalmat keltett a székelyudvarhelyiek körében, tekintve, hogy két és fél éve a Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál épületomlás következtében két diák életét követelő tragédia történt.
Sipos István igazgató kérdésünkre megerősítette: jó hír, hogy a beavatkozásokat követően gondmentesen indulhat a tanév a református kollégium iskolaépületben.
Leszakadt egy mennyezetrész egy osztályteremben
Leomlott egy rész a mennyezetről hétfő reggel a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium egyik osztálytermében. A balesetben senki nem sérült meg, ugyanis sem az iskolában, sem az osztályteremben nem tartózkodtak diákok.

